Írt, hogy megértse önmagát - Ötven éve halt meg Marilyn Monroe

.konyvesblog. | 2012. augusztus 05. |

Két évvel ezelőtt jelent meg meg a Fragments (Részletek) című kötet, amely Marilyn Monroe eddig ismeretlen verseit, leveleit és feljegyzéseit gyűjti össze, és amelyek segítségével talán jobban megismerhetjük a huszadik század egyik legnagyobb hatású szeximbólumának életét és személyiségét. Monroe verseit és szövegeit olvasva a sokat hallott és a színésznőre aggatott “érzékeny” és “meg nem értett” jelzők új értelmet nyernek. Marilyn Monroe nemcsak egy, a hollywoodi gépezet által bedarált és bizonyos értelemben alulértékelt művész volt, hanem ezekkel teljesen tisztában lévő, de rajtuk mégis változtatni képtelen érzékeny és intelligens nő.

A többször zaklatott Norma

Hányatott, kacskaringós út vezetett ahhoz, hogy Norma Jeanből minden idők legszexisebb bálványa lehessen. Apját sose ismerte, anyja pedig pszichés zavarai miatt nem nevelhette őt, így gyerekkora nevelőszülők, nevelőotthonok és rokonok közötti ingázással telt. A tinédzserkorú Norma Jeant szexuálisan többször is zaklatták, volt, hogy éppen a befogadó család egyes férfitagjai. Nem csoda talán, hogy már egészen fiatalon férjhez ment: alig volt tizenhat éves, amikor házasságot kötött James Dougherty-vel (házasságuk négy évig tartott). Miközben férje a tengerentúlon harcolt, a fiatal lány egy repülőgépgyárban vállalt munkát. Itt figyelt fel rá egy fotós, aki egy katonai magazinnak készített képeket. Ő javasolta az ekkor még barna hajú, szemrevaló fiatal nőnek, hogy jelentkezzen az egyik modellügynökségnél.

Az ötlet bevált, Norma Jean több címlapon is pózolt, és Ben Lyon, a Twentieth Century Fox akkori főnöke be is hívta egy meghallgatásra. Ő volt egyébként az, aki végül rávette, hogy nevét változtassa meg Marilyn Monroe-ra. A meghallgatást kisebb szerepek követték, de volt idő, amikor nem volt semmiféle munkája. Szorult helyzetében még abba is belement, hogy egy Tom Kelley nevű fotós meztelen képeket készítsen róla, melyekért összesen ötven dollárt kapott. Az igazi áttörésig 1952-53-ig kellett várnia, ekkor olyan filmekben játszott, mint a Niagara, Szőkék előnyben, Hogyan fogjunk milliomost. A butuska szőke nő alakja ekkorra mát teljesen hozzánőtt, hiába panaszolta azt a New York Timesnak, hogy ő maga inkább komoly drámai szerepekre vágyna. A színésznő szerint Natasha Lytess, aki a színjátszás fortélyai oktatta őt, boldog-boldogtalannak azt mesélte, hogy Monroe-nak milyen hatalmas lelke van, ám „eddig ez még senkit sem érdekelt”.

Annál inkább érdekelte őket Marilyn, a sztár. Imádták, amikor arról beszélt, milyen nehéz volt a gyerekkora, és még azt is megértéssel fogadták, amikor bevallotta, hogy néhány évvel azelőtt azért pózolt meztelenül egy fotós kamerája előtt, mert máskülönben nem tudta volna kifizetni a lakbért. Óriási médiafelhajtás övezte Joe DiMaggio baseball-játékossal 1954-ben kötött házasságát és válását is. Ugyanebben az évben forgatta a Hétévnyi vágyakozást, benne az ikonikus szoknyalibbentős jelenettel. Monroe a következő évben kezdett el találkozgatni a drámaíró Arthur Millerrel, akivel azután 1956-ban össze is házasodtak.

Arthur Miller szerelme és hatása

1957-ben forgatta A herceg és a táncosnő című filmet Laurence Olivier-vel. A tavaly bemutatott Egy hét Marilynnel című film, amelyben Michelle Williams alakította Monroe-t pontosan ennek a filmnek a kulisszái mögé enged betekintést. És bár Monroe ebben az időszakban már igazi sztár volt, egyre nehezebb volt együttdolgozni vele. 1959-ben mutatták be a Van, aki forrón szereti című vígjátékot, ami utóbb nagy siker lett, de a forgatás nem ment zökkenőmentesen. Monroe gyakran késett, hangulatváltozásai voltak, és ha valami nem tetszett neki, ragaszkodott ahhoz, hogy többször újraforgassanak egy-egy jelenetet. Arthur Miller többször is meglátogatta a színésznőt a forgatáson, hogy a jelenlétével erősítse Monroe-t. Évekkel később Timebends című önéletrajzában Miller azt írta Monroe-ról, hogy olyan volt számára, mint „az örvénylő fény, csupa paradoxon és igéző rejtély”.

Miller nevéhez fűződik egyébként utolsó befejezett filmje is. A Kallódó emberek ötlete még 1956-ban született meg, el is készült egy novella, ezt dolgozta át később Miller forgatókönyvvé. A filmet 1960-ban forgatták a nevadai sivatagban, de Monroe-val ekkor már nagyon nehéz volt együttműködni. Gyakran nem tudott részt venni a forgatáson, altatókat szedett, és ivott is. Két hétre kórházba is került.

Monroe, a démonok és a vers

Pedig Monroe tényleg mindent megpróbált, hogy megküzdjön a démonaival: pszichológushoz és pszichiáterhez járt, analizálták, gyógyszerezték, folyamatosan figyelte és elemezte magát, feljegyezte gondolatait, érzéseit, félelmeit, azt is hogy mit evett, mit ivott, mit szedett be, mit álmodott. Minden erejével azon volt, hogy megismerje és megértse magát, hogy sikerüljön végre nyugalmat találnia. És hogy bebizonyítsa, elsősorban magának, hogy valóban nemcsak egy üresfejű szőkeség. Bár az általa játszott szerepek és balul sikerült kapcsolatai sem voltak éppen túl hasznosak az előitéletek elleni küzdelmében.

Monroe feljegyzéseit és felvételeit (nemcsak írt, hanem sokszor magnóra mondta gondolatait) mind színésztanárára Lee Strasbergre hagyta, aki 1982-es haláláig nem hozta őket nyilvánosságra. Strasberg harmadik felesége Anna Mizrahi Strasberg 1999-ben árverésre bocsátotta nagy részüket, több mint tizenhárom millió dolláros bevételre szert téve ezzel. A Strasberg család egyébként máig Monroe örökségéből él, a New York-i Lee Strasberg Theatre&Film Institute például ebből tud működni.

Évekkel az aukció után aztán előkerült a hagyatékból két további doboz is, ezek lettek feldolgozva a 2010-ben megjelent kötetben, és amelyektől a Marilyn életét kutatók és a rajongók azt remélték, válasszal vagy legalábbis adalékkal szolgálhatnak a színésznő máig számos kérdést felvető titokzatos halálával kapcsolatban.

Az írásra Marilynt orvosa Dr. Ralph Greenson bíztatta, akihez Strasbergen keresztül jutott el. 1955-től kezdett el órákat venni Lee Strasbergtől, akivel Elia Kazanon keresztül találkozott. Kazannal egyébként a színésznőnek viszonya is volt.

A feljegyzésekben Monroe végigtekinti életét, felidézi félresikerült házasságait, James Doughertyvel, majd Joe DiMaggioval és nem utolsó sorban persze Arthur Millerrel. Greenson mellett Dr. Margaret Hohenberg, egy magyar származású pszichiáter is kezelte, egy héten ötször is találkoztak. A találkozások során Monroe felidézte élete szörnyű pillanatait, például, hogy fiatalon megerőszakolták, valamint hogy nagynégyje Ida Martin hogyan büntette meg kegyetlenül kiskorában. Így ír ezekről az emlékekről, Hohenberg doktornőről és Strasbergről is:

Ida—I have still
been obeying her—
it’s not only harmful
for me to do so
but unrealality because
life starts from Now

working (doing my tasks that I
have set for myself)
On the stage—I will
not be punished for it
or be whipped
or be threatened
or not be loved
or sent to hell to burn with bad people
feeling that I am also bad.
or be afraid of my [genitals] being
or ashamed
exposed known and seen—
so what
or ashamed of my
sensitive feelings—
Best finest surgeon—Strasberg
to cut me open which I don’t mind since Dr. H
has prepared me—given me anaesthetic
and has also diagnosed the case and
agrees with what has to be done—
an operation—to bring myself back to
life and to cure me of this terrible dis-ease
whatever the hell it is—

and there is absolutely nothing there—
Strasberg is
deeply disappointed but more even—
academically amazed
that he had made such a mistake. He
thought there was going
to be so much—more than he had ever
dreamed possible …
instead there was absolutely nothing—
devoid of
every human living feeling thing—
the only thing
that came out was so finely cut sawdust—like out of a raggedy ann doll—and the sawdust
spills
all over the floor & table and Dr. H is
puzzled
because suddenly she realizes that this is a
new type case. The patient … existing
of complete emptiness
Strasberg’s dreams & hopes for theater
are fallen.
Dr. H’s dreams and hopes for a permanent
psychiatric cure
is given up—Arthur is disappointed—
let down +

Monroe életének talán legnagyobb félelme az volt, hogy csalódást okoz azoknak, akik szeretik. Férjéről, Arthur Millerről például így ír:

I am so concerned
about protecting Arthur
I love him—and he is the
only person—human being I have
ever known that I could love not only
as a man to which I am attracted to
practically
out of my senses about—but he [is] the only
person … that I trust as
muchas myself—because when I do trust my-
self (about certain things) I do fully

Azaz a nagyszerű író, Miller nemcsak egy olyan férfi volt, akihez mélyen vonzódott Monroe, hanem mélyen bízott is benne, legalábbis a kapcsolatuk jó időszakaiban. Még verset is írt hozzá:

my love sleeps besides me—
in the faint light—I see his manly jaw
give way—and the mouth of his
boyhood returns
with a softness softer
its sensitiveness trembling
in stillness
his eyes must have look out
wonderously from the cave of the little
boy—when the things he did not understand—
he forgot
but will he look like this when he is dead
oh unbearable fact inevitable
yet sooner would I rather his love die
than/or him?

A vers a vége felé elsötétül, talán Marilyn előre megérezte, hogy nem lesz jó vége a kapcsolatnak.

Kapcsolata Arthur Millerrel nagyon megromlott, és nem sokkal rá bejelentették, hogy elválnak. 1962-ben forgatta utolsó (be nem fejezett filmjét) Something’s Got to Give címmel, ebből az évből azonban a legemlékezetesebb alakítása talán Kennedy elnök születésnapi ünnepségéhez köthető, ahol elénekelte a Happy Birthday-t. A színésznő 1962. augusztus 5-én hunyt el. Egyes feltételezések szerint öngyilkos lett, és szándékosan túl sok gyógyszert vett be, az összeesküvés-elméletek hívei szerint azonban túl sokat tudott a Kennedy-fivérek terveiről és üzelmeiről (az elnök, JFK mellett Robert Kennedy akkori igazságügyi miniszter szeretője is volt), és ezért akarták valakik még idejében elhallgattatni. Hogy igaz-e vagy sem, lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni.

A cikk alapjának a Vanity Fair írását használtuk.