A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) már 5 éve képzi a legmagasabb szinten fiatal művészjelöltjeit, sorozatunkban a Tervezőgrafika mesterszakon végzett hallgatók mestermunkáit mutatjuk be. Ibos Csaba két, saját álmokkal átszőtt képregényt készített.
Ibos Csaba. 1988-ban születtem Gyulán. Békéscsabán nőttem fel, és ott jártam általános iskolába, majd középiskolába is. Kiskorom óta érdekelt a művészet: rajzszakkörre jártam, több rajztáborban is részt vettem, rajzpályázatokon indultam. Amióta az eszemet tudom, ceruza volt a kezemben. Tervezőgrafikusként két irányt kedvelek elsősorban: az egyik egy minimalista, végtelenül leegyszerűsített stílus, ami mégis összetettebb gondolkodást igényel. A másik pedig ennek az ellentéte: figurális stílus, azaz alakok, figurák megteremtése, megrajzolása. Diplomamunkámként egy keménykötésű könyvet készítettem, mely két képregényt tartalmaz. A koncepcióm az volt, hogy két számomra meghatározó álmomat illusztráljam, két eltérő stílusban. Az első álom, egy a 80-as évek videojátékait idéző 8-bites (pixeles) stílusban készült el. A másik pedig egy, az évek alatt kialakult saját illusztrációs stílusomban, mely a pop-art híres alkotásaira emlékeztethet: élénk színhasználat, erős és vastag kontúrok. Mindig is szerettem a képregényeket és azok megjelenítését, narratív felépítésüket, tulajdonképpen így esett a választásom erre a formátumra. A videojáték stílusú képregényem a képkivágásaiban tér el a hagyományos felépítéstől. Minden dupla oldalon zajlik, nincsenek képkockák, képkivágások. A történet dinamikáját a léptékváltásokkal, az elő- és háttérrel való játékkal és az oldalak lapozásával szerettem volna elérni, ezzel is a retró videojátékok felépítését utánozva, hiszen ott is egy fix háttér előtt mozognak a karakterek. A másik képregényem már jobban hasonlít a klasszikus képregények felépítésére. Ami különlegesség benne, az a tipográfia elhelyezése. Nem szerettem volna a hagyományos szövegbuborékos megoldást használni, így hát azt találtam ki, hogy a szövegek/párbeszédek beleépülnek a környezetbe: fel vannak festve a falra a karakterek gondolatai, a lábuk előtt a földön jelennek meg a párbeszédek, vagy éppen a szomszédos ház falán, az égbolton, a karakterek ruháin. A képregényekben megjelenített álmaim nagy hatással voltak rám. Több éve álmodtam már ezeket, de a mai napig tisztán emlékszem rájuk. Azért tetszettek meg, mert konkrét történetet meséltek el, aminek volt kezdete és befejezése is. Az álmainkról legtöbbször nem tudjuk, hogy honnan és hogyan indulnak, csak belecsöppenünk az adott világba és a végén nem biztos, hogy van katarzis, vagy lezárása a történetnek. Régóta gondolkoztam azon, hogy leírom őket novellaként vagy illusztrálom őket, a diplomamunka pedig jó "ürügy" volt ennek a megvalósítására. A jövőt illetően mindenképpen kisebb példányszámú kiadást tudnék neki elképzelni. Nem csak kizárólag könyvesboltokban lenne kapható, hanem például képregényfesztiválokon is megjelenne. Egy könyvsorozatot is lehetne készíteni belőle a továbbiakban, más álmaimat is illusztrálnám, ismét eltérő stílusokban.
