HOSSZÚ: Utazás egy albán kőműves koponyája körül

Rostás Eni | 2016. január 09. |

hosszuuuuu_1_2_2_1.jpg

Az első januári hétfő és szenteste között, amikor minden zsírban úszik és mindenki vízszintesben marad, új legjobb barátot választok. A mostanit Buzzfeednek hívták (BF-nek becéztem a legjobb barát után), és egyszer sem hagyott cserben, ha úgy éreztem, fizikailag kizárólag végtelen szkrollozásra vagyok képes. Rá mindig számíthattam, ha kellett az utánpótlás a kedvenc longread-műfajomból, a true crime-ból (bár nem BF, de érdemes: An Unbeliveble Story of Rape), vagy épp személyes hangvételű esszéket akartam olvasni rasszista egyéjszakás kalandokról és kamaszkorú védőügyvédekről. Az év első hosszújának egyik cikke sem a BF-ről van, ám mivel régen minden jobb volt, mindkettő tavalyi. Ha a kajakóma vagy a szabadságmámor még mindig tart, akkor ajánlom a Paste válogatását 18 szuper irodalmi és irodalomközeli dokumentumfilmmel, vagy a Catastrophe, a Transparent és a Grace and Frankie című sorozatokat. Hashtag: a legjobb sztorikat az élet írja. 

Agyamban fehér, ciszheteró férfiszerkesztő ül

2015 végének legtöbbet tárgyalt, sőt megkockáztatom, legfontosabb esszéjét, vitaindítóját Claire Vaye Watkins követte el. Az On Pandering eredetileg a Tin House nyári workshopján hangzott el, online publikálásának napján pedig felrobbantotta az internetet. Arról, hogy az irodalom (legyen szó akár írókról, akár kritikusokról) a fehér, heteroszexuális férfiak játszótere, már sokan, sokféleképpen megosztották a véleményüket: K Tempest egyenesen a kiváltságos (férfi, fehér, ciszheteró) szerzők bojkottjára buzdított, az első Margó-díj shortlistjének kihirdetése után a legtöbben arra kapták fel a fejüket, hogy a listán több női szerző könyve található, mint férfié, a kedvencem példám a jelenségre pedig Jonathan Franzen és Allegra Goodman esete, akik majdnem egyszerre jelentették meg nagyon hasonló és hasonlóan körülrajongott regényüket, de csak az egyikből lett Nagy Amerikai. Az On Pandering című vallomás bele is illik az irodalom másik oldalát (mindent, ami nem fehér és férfi és ciszheteró) feltáró/bemutató/ostorozó cikkek sorába, és ki is lóg belőle. Watkins a nem megfelelően viselkedő írókkal indít, akik a helyzetet félreértő, részeg diáklánynak nevezik, miután nem tudják megdönteni. Ezt még túl is lehetne élni (vagy legalább írni róla egy szép és tanulságos novellát), az már kicsit kellemetlenebb, hogy mindezt egy többezer olvasóhoz (és számos íróhoz) eljutó hírlevélben teszik. A cikkből mégsem a Stephen Elliot-féle írók szexizmusa kapott a legnagyobb visszhangot, hanem az a rész, melyben Watkins bevallja, hogy első könyvével a férfiaknak akart megfelelni. A fehér férfiszerzők felsőbbrendűsége a stílusára is hatott: írás közben azt tartotta szem előtt, hogy az irodalom fehér férfifele (legyen az író vagy kritikus) elégedetten tegye majd le a Battleborne-t.

The stunning truth is that I am asking, deep down, as I write, What would Philip Roth think of this? What would Jonathan Franzen think of this? When the answer is probably: nothing. More staggering is the question of why I am trying to prove myself to writers whose work, in many cases, I don’t particularly admire? (…)

I wrote Battleborn for white men, toward them. If you hold the book to a certain light, you’ll see it as an exercise in self-hazing, a product of working-class madness, the female strain. So, natural then that Battleborn was well-received by the white male lit establishment: it was written for them. The whole book’s a pander. Look, I said with my stories: I can write old men, I can write sex, I can write abortion. I can write hard, unflinching, unsentimental. I can write an old man getting a boner!

Watkins (nő, fehér, heteroszexuális) személyes élményeire támaszkodik, tehát nem beszél (és hitelesen nem is tudna beszélni) színesbőrű ésvagy queer írók tapasztalatairól, ám ezt megtették helyette a Twitterezők: például a rossz feminista, Roxane Gay (nő, fekete, biszexuális) vagy Nichole Perkins, aki az LA Timesban írta meg, mi a baja az esszével, és milyen érzés színesbőrű, nőnemű íróként azért aggódni, hogy egy kézirat elég fekete, vagy épp túl fekete-e az irodalmi ügynököknek.  2015 Man Booker-díjasa, Marlon James (fekete, férfi, homoszexuális) a Facebookon reagált Watkins írására: szerinte a színesbőrű szerzők túl sok időt töltenek azzal, hogy fehér nők irodalmi igényeit/ízlését elégítsék ki a műveikkel. James és Watkins közös interjúját ITT tudjátok meghallgatni. Olyanokról van szó benne, hogy Watkins nem úgy olvassa a női szerzők könyveit, ahogy a férfiszerzőkét (még akkor sem, ha pl. Toni Morrisont jobb írónak tartja, mint Hemingwayt, Faulknert vagy David Foster Wallace-t együttvéve), Jamesnek pedig Jane Austen-regénnyé kellett volna formálnia a fekete rabszolganőről szóló második regényét, a The Book of Night Woment, mert arra van kereslet.

Az On Pandering a Tin House-on>>

Fontos, bár kevesebb figyelmet kapott cikk a témában: Kavita Das: Writers Shouldn’t Romanticize Rejection

Kapcsolódó BF-cikk: Jenny Zhang: They Pretend To Be Us Whule Pretending We Don’t Exist

Apró érdekesség az irodalmon kívüli világból: Watkins apja, Paul Watkins tagja volt Charles Manson Családjának.

Lakócsere az agyban

2015 végének legjobb cikkét Karl Ove Knausgård írta, akit képes voltam a norvég Sirius Blacknek nevezni egy korábbi Hosszúban, és az a címe, hogy The Terrible Beauty of Brain Surgery.  KOK-ot annyira lenyűgözte a brit agysebész, Henry Marsh könyve, a Do Not Harm, hogy megkérdezte az orvost, bemehetne-e egy londoni műtőbe, ahol éppen operál. Dr. Harsh abban az időben a világ Norvégiától távolabbi pontjain dolgozott, így kötött ki KOK augusztus végén Albánia fővárosában, Tiranában, amiről épp olyan keveset tudott, mint az agyműtétekről. Valamikor a kilencvenes évek elején egy Norvégiától és Albániától is jelentős távolságra lévő heves megyei faluban az egyik ovistársam merő gondatlanságból betörte egy másik ovistársam fejét. Hogy kifejezze szolidaritását, az egész macicsoport kivonult a sebesült házához, ahová be ugyan nem mehetett, de a kapu előtt sajtótájékoztató apukától a sérülés minden apró részletéről értesült. Én annál a jelenetnél ájultam el, amelyben eljutottunk a vérmennyiség verbális ismertetéséig, azóta a legmélyebb tisztelettel viseltetek mindenki iránt, aki az egészségesnél többször találkozik embervérrel. KOK két (és fél) éber craniotomia műtétet nézett végig: az eljárást egy olyan típusú tumor eltávolításánál szokták alkalmazni, amely úgy néz ki, mint maga az agyszövet. Az ilyen tumorok a fiatal korosztálynál a leggyakoribbak, műtét nélkül 5 éven belül a betegek 50 százaléka belehal, műtéttel még 10-20 évet élhet. Hogy az orvos különbséget tudjon tenni a tumor és az egészséges agyszövet között, a páciens az egész operáció alatt ébren van, agyát pedig egy elektromos szondával stimulálják. KOK cikke legalább annyi ponton stimulálja az olvasó agyát, ahány ponton dr. Marsh szondája a betegét. Felvonul benne Sebald és az Osztrák-Magyar Monarchia serege, az albán királyfi holtteste két órára a liftben ragad, KOK éjjel alva jár, nappal pedig olyan közel kerül egy idegenhez, amennyire az emberileg és szakmailag lehetséges. Belepillant az agyába:

A landscape opened up before me. I felt as if I were standing on the top of a mountain, gazing out over a plain, covered by long, meandering rivers. On the horizon, more mountains rose up, between them there were valleys and one of the valleys was covered by an enormous white glacier. Everything gleamed and glittered. It was as if I had been transported to another world, another part of the universe. One river was purple, the others were dark red, and the landscape they coursed through was full of strange, unfamiliar colors. But it was the glacier that held my gaze the longest. It lay like a plateau above the valley, sharply white, like mountain snow on a sunny day. Suddenly a wave of red rose up and washed across the white surface. I had never seen anything quite as beautiful, and when I straightened up and moved aside to make room for the doctor, for a moment my eyes were glazed with tears.

KOK hatkötetes életrajzi regényének első könyve (az angol fordításban: A Death In the Family) a könyvfesztiválra érkezik a Magvetőnél, a második könyv  (A Man In Love) valószínűleg ősszel várható. Kevés könyv van, amiknek magyar fordítását a Min Kampf-sorozat köteteinél jobban várom.

A színes-szélesvásznú agyműtétért ide kell kattintani, gyengébb idegzetűek a negyedik képnél takarják el a szemüket>>

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!