Mit kezd magával egy hívő a kortárs popkultúrában? Hogyan szeressünk zenekarokat, ha közben az ördöggel kokettálnak? A Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsorának alapító-szerkesztője, Horváth Gergely rendhagyó könyvet írt a hit és a rock and roll viszonyáról, még pontosabban saját magáról, kulturális identitásáról és útkereséséről. A Jézus és a rock and roll érdekes olvasmány farizeusoknak, ateistáknak és hívőknek egyaránt.
Melyik dal hallgatásakor érezte először, hogy ez már nem fér össze a hitével?
Kid Rock Rock N Roll Jesus. Meghallgattam az albumot és felpörgetett. De a dal refrénjén észrevettem, hogy értékrendileg számomra nem oké.
Egy édesapjával való találkozás után fordult a hit felé. Ráébredt, hogy ki akar kerülni a céltalan körforgásból. Sikerült?
A találkozás katalizátor volt. Ma már az örök életre pályázó ember vagyok, ez más életminőséget és látásmódot jelent a korábbihoz képest. A földi következmények tekintetében vannak még olyan helyzetek, amelyekben harcolok.
Mi a vonzó a rock and rollban, és mi köze van a hithez?
Vonzó a szabadság, a lázadás, az olyan emberi törekvések, mint az öröm és a vágyak megélése. Viszont a zenével csak egy bizonyos fokig élhető át a megelevenítés, az újraéledés, ráadásul azzal sem mindig járunk jól. A Jézus Krisztusban való hit viszont a helyemre vezet. Amit a rockban kerestem, azt a hitben találtam meg.
Horváth Gergely: Jézus és a rock and roll
Athenaeum, 2017, 317 oldal, 3499 HUF
Aki Krisztust követi, állandó feszültséget érez saját maga és a körülötte lévő kultúra között, ezt írja a könyvében. Ez a feszültség átválthat félelembe, idegengyűlöletbe, homofóbiába. Mit lehet ez ellen tenni?
Megerősödni Jézus Krisztusban. A helyes Isten-ismeret változtat meg és vezet el a tisztánlátáshoz. Amikor az ember a Szentírás olvasásán és az imádkozáson keresztül személyes kapcsolatba kerül Istennel, a félelmet félre tudja tenni, mert már nincs egyedül. A romlott emberi minőségünkből nem fogunk kikerülni, de folyamatosan javulhatunk. A félelem az istennélküliség állapota.
A hívő és a környezete között folyamatos párbeszéd is van. A demokrácia az a berendezkedés, ami lehetővé teszi a vélemények ütköztetését. Könyvében mégis kritizálja a demokráciát, hiszen mindenki meg is választhatja az isteneit.
Ami végül megfojtja a párbeszédet. Mondok egy példát. A hívők nem lehetnek homofóbok, de nem is pártolhatják az azonos neműek házasságát. Ha indulatok kiváltása nélkül el tudjuk mondani, miért gondoljuk ezt így, akkor párbeszédhelyzet van. A demokrácia az lenne, amikor ellentétes álláspontok megütközhetnek anélkül, hogy ellenségnek tekintenék egymást. Ez most nem így van.
Hogyan lehet élni hívőként a kortárs kultúrában?
Nem szabad, hogy feloldódjon benne a hitünk. Ha valaki kivonul, elveszti a világgal való kapcsolatot, én ezt nem teszem meg. A mostani kultúrát elképzelhetjük úgy, mint egy graffitis falat popkulturális figurákkal. Rajta van Elvis, Jézus, Amerika kapitány, Batman, Rihanna, meg a többiek. Ha hívőként úgy látjuk, hogy Jézus beleolvad a graffiti falába, akkor veszélyben van az örök élet, mert Jézus nem közéjük való, ebben a példában nem két, hanem többdimenziós. Viszont a falat sem rombolhatjuk le, mert nyomot hagyhat azon is.
A könyvében azt írta, hogy a zsidó-keresztény értékrend felszámolódott és emiatt nem sikerült hatékony választ adni a menekültválságra. Mi lenne a megoldás?
El kell választani a zsidó-keresztény kultúra védelmének eszközeit és a rászorulókkal való bánásmódot. Ehhez a kultúránk alapjait kell újragondolni. Például, hogy mit jelent a vallásszabadság. Bizonyos korlátozásokkal már tudnánk feltételeket szabni, mondjuk a letelepedést tekintve, ami sokat segítene abban is, hogy ne gyűlöljük meg kapásból azt se, aki a jobb élet reményében érkezik Európába. Én is a saját jobb életünk reményében írtam le, hogy Európának szembe kell néznie egy radikális önvizsgálattal, amellyel visszatér – végre helyesen megértett – alapjaihoz, amíg egy másik típusú radikalitás gondolkodás nélkül el nem söpri. Az a civilizáció, amely nem mondja ki világosan az értékeit, vagy amely e kinyilvánított értékeket cserben hagyja, az a pusztulás, a végelgyengülés útjára lép, írta Kertész Imre, akivel meg tudnánk egyezni arról, hogy mik ezek az értékek. Ehhez viszont az élet több területén is meg kellene változtatni az alapokat, ami óriási társadalmi feszültségekkel járna. Ebben az újragondolásban felelőssége van mindannyiunknak. Abban is, hogy egy védekező mechanizmus működtetését gyűlöletkampányra húzzuk-e föl.
A kereszténységnek ezek szerint meg kell újulnia. Vesztett az univerzális igazságot kétségbe vonó posztmodernnel szemben?
A posztmodern valóban nagy támadás a Szentírás és a világ benne kijelentett rendje ellen. Isteni rend hiányában nem tudunk mihez igazodni, mert nem tudunk semmit sem állítani. Hitem szerint Isten okkal és céllal teremtette azt a rendet, amely a bűnbeeséssel megromlott, az emberrel együtt. Az életünk nem céltalan és nem értelmetlen, ehhez a rendhez kell visszatérnünk, végső soron Istenhez magához. Ám épp ez ellen ágáll mindenünk. Ugyanakkor, ha elfogadjuk Istent, akkor is egy csomó számtalan megharcolni valónk lesz. Az azonban nem tesz minket boldogabbá, ha azt gondoljuk, hogy nincs szellemi igazsága az életünknek. A jó hír az, hogy a kozmikus ki nevet a végént az élő Istenhez Krisztuson keresztül visszataláló ember nyeri, kultúrától, fajtól, társadalmi helyzetétől függetlenül.
Szerző: Urbán Csilla
