Az Oktogon 1946-ban (Fotó: Fortepan)
Hol laktak a pártállami titkosszolgák a fővárosban? Melyik későbbi miniszterelnök buktatta le az őt figyelő ügynököket? Milyen véletlen vezetett egy fiatal értelmiségi társaság megfigyeléséhez? Mindez kiderül a Budapest a titkosszolgálatok hálójában című friss kötetből, melyet pénteken délelőtt rendhagyó módon, egy rövid várostörténeti sétával mutatott be a szerző, Tabajdi Gábor.
Történelmi útikönyvként határozta meg új kötete műfaját Tabajdi Gábor, és az az igazság, hogy aki a pártállami titkosszolgák nyomába eredne, annak elég csak kihajtania a borítót, hogy egy gondosan beszámozott térkép segítségével némi fogalmat kapjon arról, hogy annak idején hol és hogyan feszült rá a pártállami titkosszolgálati háló a fővárosra. Péntek délelőtt mi a Ferenciek terén kezdtünk, ahol az egyik – mai ismereteink szerint – legrégebben készült megfigyelési fotó készült, mégpedig idősebb Antall Józsefről, akinek követésével az egykori kisgazda politikusok kapcsolatait és aktivitását próbálták annak idején feltárni.
Tabajdi Gábor: Budapest a titkosszolgálatok hálójában 1945-1989
Jaffa Kiadó, 2015, 256 oldal, 3150 HUF
Fiát, a későbbi miniszterelnököt is megfigyelték, az ügynökök szerencsétlenségére azonban ifjabb Antall József felismerte, majd lebuktatta az őt megfigyelőket, ezt követően pedig levelet írt Kádár Jánosnak és Fock Jenőnek, melyben panasszal élt a zaklatás miatt. A közeli Kárpátia étterem kerthelyisége amúgy is kedvelt megfigyelési helyszín volt, itt főleg a szemináriumból kizárt kispapok kapcsolatait próbálták feltérképezni a hónuk alá autóstáskát szorító, és az abban eldugott géppel fényképező ügynökök.
Megfigyelési fotó idősebb Antall Józsefről (forrás)
A hatalom azonban nemcsak a másként gondolkodókat, hanem saját nomenklatúrájának tagjait is szoros megfigyelés alatt tartotta. A Ferenciek terén fotózták le például Marton János akkori IBUSZ-vezér feleségét is; esetükben természetesen leginkább a férj kapcsolataira voltak kíváncsiak, főleg mivel Marton sokszor nem rejtette véka alá a véleményét. Az IBUSZ egyébként a pártállami időkben szoros kapcsolatban állt a Belügyminisztériummal, az idegenforgalmi és az állambiztonsági szempontok ütközése miatt azonban gyakoriak voltak közöttük a konfliktusok. Az idegenforgalomhoz kötődik még az egyik legérdekesebb sztori is: a hatvanas években ugyanis az állambiztonság létre akart hozni egy olyan taxitársaságot, amelynek sofőrjei a megrendeléseket egy megadott titkárságtól kapták volna, és kizárólag nyugati utasokat kellett volna szállítaniuk – egy füst alatt pedig lehallgatniuk. A terv végül nem valósult meg, Tabajdi Gábor szerint a kegyelemdöfést Lapusnyik Béla őrmester 1962-es szökése jelentette. Az állambiztonság ugyanis azt feltételezte, hogy az Ausztriába távozó – és ott rejtélyes körülmények között elhunyt – egykori figyelő ezt a céget is lebuktatta.
A Párisi udvar előtt fotózták le a kalandos életű Nagy Töhötömöt: az egykori jezsuita szerzetes Dél-Amerikában került közelebbi ismeretségbe a szabadkőművességgel, később hazatért Magyarországra, és a hírszerzés ügynöke lett. Mielőtt beszervezték volna, alapos ellenőrzésnek vetették alá, ekkor készült róla az operatív fotósorozat. A könyvből kiderül, hogy munkája során olyan elemzéseket és dezinformációs anyagokat írattak vele, melyekkel a Vatikán keleti politikáját próbálták befolyásolni. Tabajdi Gábor mutatott egy képet a Ferenciek tere másik oldalán található Belvárosi kávéházról is: a hatvanas években itt találkoztak a koalíciós politikusok – akkor ezért figyelték meg a kávéházat az állambiztonságiak. A hetvenes évektől már lokálként működött a hely, akkor meg már a külföldiek miatt figyelt rá az elhárítás.
A Belvárosi kávéház (Klotild-palota) 1980-ban (Fotó: Fortepan)
A belváros azért is érdekes, mert elég sok lakást tartott itt fent a titkosszolgálat, és volt olyan idő, amikor a belügyi vezetésnél is téma volt, hogy túl sűrűn helyezkednek el ezek a lakások. Utóbbiakat két csoportba lehet osztani: voltak a K-lakások (azaz konspirált) és az ügynöki találkozóknak helyet adó T-lakások. A titkos lakásokat álcázni kellett, és hihető fedősztorit kellett kitalálni az ott gyakran megforduló emberekről. Tabajdi Gábor szerint azonban „az éberségre nevelt társadalom figyelmét nem volt könnyű kijátszani”. Az állambiztonságiaknak persze megoldást jelenthetett, ha a házmestert is sikerült beszervezniük. A lebukást azonban időről időre így sem lehetett elkerülni: volt, hogy egy csőtörés okozott kellemetlenségeket, máskor pedig azt keltett feltűnést, ha sok nő járt fel az adott lakásba.
A Belügyminisztérium épülete 1952. május elsején (Fotó: Fortepan)
A belvárosi éttermekben egyébként kimondottan aktívak voltak a megfigyelők. A Százéves étteremben készült például az a megfigyelési fotó 1958-ban, melyen Örkény István Fekete Sándor íróval beszélget, a Pilvax étteremhez pedig a „Költők” fedőnéven végrehajtott nyomozás kötődik. Utóbbi egy olyan baráti társaságot takart, melynek tagjait nem vették fel a bölcsészkarra, összejöveteleiken verseket olvastak fel, az állambiztonság pedig azt is feltételezte róluk, hogy rendszerváltó terveket szövögetnek. Ők tulajdonképpen egy véletlennek köszönhetően kerültek a titkosszolgálatok látómezejébe, egyikük ugyanis a vonaton mesélt a találkozókról, szerencsétlenségére azonban az útitársa egy önkéntes rendőr volt. A korról sokat elmond, hogy a tizenkét fős baráti társaságból két fő beszervezett volt.
