„Tegnapelőtt megnyílt a Dunai tanösvény.” - Ezzel a bejelentéssel indította el Szőllőssy Balázs az est FISZ-es szervezője a Szöveghullám a Dunánál című rendezvényt. Hét fiatal magyar költő Dunával kapcsolatos versei, prózáit halhatta, aki június 7-én kijött a Lánchíd pesti hídfőjéhez. A Fiatal Írók Szövetsége, a Margó Fesztivál, a VaLyo és a Danube Flow közös rendezvényén a fiatal magyar irodalom a Dunával és a fényfestéssel találkozott.
A parton biciklik, néhány palack olaszrizling, furmint és hátizsákok. Pokrócokon, alkalmi széken ül a közönség törökülésben egy fából ácsolt nagy kék fotel felé fordulva. Heten olvassák fel írásaikat: Molnár Illés, Csobánka Zsuzsa, Szabó Tibor Benjámin, Izsó Zita, Rhédey Gábor, Németh Dorka és Závada Péter. Kétségtelen, ennyi szöveg sok egy estére. Csak hangulatot lehet hazavinni: történet- és líradarabokat. Egyetlen szerzőtől is sok lenne, hét embertől rengeteg. De a közönséget láthatóan lázban tartják a szavak.
Lenyűgöző, ahogy a három folyam: a városi zajok, a felolvasott írások és a Duna verseng egymással. Ha a foteltől kicsit elfordítom a fejem, a híd alatt elrohanó autókat látom, ha a másik irányba: a folyót. Mindhárom közül a Dunáé a csend és az idő. „Széthordja a tájat.” – ahogy Molnár Illés versében áll. Vaktérkép című versfolyamának hőse a parton rajzolgat. Azt próbálja megragadni, hogyan jelenik meg a folyó és az ember viszonya a nyelvben. Erős képeket használ: „egész testeden szemek nyílnak. Először, mint meganyi hólyag dudorodik ki a bőrből, majd, mint fekélyes gennyedző sebek, nyitják fel a meghasadt hámréteget, így lesz látássá egész tested.” Mintha MUTO stop motion graffiti filmjét néznénk.
Csobánka Zsuzsa: „mert sem állat sem ember, sem varázslat nem oldja fel ezt a kettős terhet, hogy szeretni képtelenség.” Természetközeli versek: úgy helyezi el fogalmait a természet törvényeiben, hogy segítségükkel feltárhassa az emberi viszonyokat. Elevenséggel és zavarba ejtő nyugalommal teli versek ezek.
Szabó Tibor Benjamin elsőre nem találja el a hangot, kenetteljesen olvas, de a szöveg tiszta, s hamarosan eltűnnek a maníros hangsúlyok. Teljes elevenségével jelenik meg a folyóparti utcagyerekek világa: „mindig ezt csinálták. Ki a pillérre. Az égő cigit fordítva kapták be: a szájban a parázs úgy ugrottak párosban talpasokat a hídról. Az volt a mutatvány égve marad-e a dekk mire feljönnek a víz alól”.
Közben a Lánchídon valaki felállított egy kamerát, a rakpartnál megáll egy holland turistabusz s az utasok bámészkodva figyelik a költőket. Izsó Zitáé a szó. Először A boldogság következményei című versét olvassa fel. Első benyomások: történeteket használ, motívumokkal játszik, hangulatokat jelenít meg. Később kiderül: mítoszt épít. Majd jön sorra a többi verse. A legszebb sora: „A stadion előtt a folyó hosszú, akár Isten életvonala, pont ennyire sebes sodrású és ennyire mély az idő errefelé.”
Závada Péter kiforrott lírát hozott. Előbb keresetlen, mégis meglepő rímek csendülnek fel, majd szinte próza. Hol realista, hol misztikus hangot üt meg. Olykor mindezt egyetlen versben ötvözi. Előbb Kosztolányi Boldog szomorú dalát írja újra csengő rímekkel, majd szinte szenvtelen mondatokhoz tér.
A felolvasók közül Németh Dorka a legfiatalabb. Novellát hozott. Szereplői bölcsészek. Iróniája kicsit még csiszolatlan. De a legfontosabb: a közönség érti. Nevetnek, ahol kell, s csúfondárosan mosolyognak, ahol csúfondárosan kell mosolyogni. A helyzetek ismerősek: a próza sokkal inkább hozzá van kötve a jelen pillanataihoz.
Rédey Gábor versei nemsokára a FISZ könyvek sorozatban jelennek meg. Időjárás című versével indít: „Egy állóhajón szokott szobát kivenni szemben a Margit szigettel, az egyetlen pesti kerület partján, ami hasonlít Budára, alkarján lábán feláll a szőr. A lány meztelenül fekszik mögötte, testüket az éjszaka sötétkék foltokkal festi meg, átnyúlkál valahogy az ablakon.” A híd lábán megjelennek közben a versek kivetítve a Lánchíd téglatestes falára.
„Csak ilyen rendezvényeket érdemes szervezni: együttműködve a társművészetekkel, illetve művészi szervezetekkel, közösségekkel”- emeli ki a rendezvény összművészeti jellegét Szőllőssy Balázs, miközben a színpadon már az Ozmózis zenekar játszik. - „Egyedül ezt nem tudtuk volna így megoldani. Így széles nézőközönségnek be tudjuk mutatni a mai fiatal magyar szerzőket.”
Régi festményeken – amelyeken még hiányzik a Pesti Duna korzó, s az a szürke öv, ami elzárja Budát a Dunától – egy homokszínű csík látszik, a parti föveny. Maradványait még látni lehet a part mellett. Például itt, a Lánchíd pesti hídfőjénél. A homokból kilátszik a parti fák gyökereinek erezete. Itt – a bokrok mellé ülve, a finom homokban – hasonlít a Duna leginkább arra, ami város nélkül lenne. Egy ideje kicsit mintha elfeledkeztünk volna arról, hogy van folyónk. Erre hívja fel a figyelmet ez az est: a városnak meg kell tanulni együtt élnie vele. A Dunai tanösvény a város sokadik próbálkozása, hogy kilépjen magából. Azok számára, akik ezen az estén részt vettek, ez a vágy egy estére megvalósult.
Szentpály Miklós
