Hat hónap, 11 nap, és a bolygónknak annyi. Ennyi idő van vissza, mielőtt egy 6,5 kilométer átmérőjű aszteroida a Földbe csapódik. Mindenki meghal majd, esély sincs a túlélésre. Mit tesz ilyenkor az emberiség? Kutatja a túlélési lehetőségeket? Megpróbálja hasznosan tölteni azt a kevés időt, ami még maradt? A családjával, szeretteivel időzik? Vagy inkább az őrülettől, közönytől és totális lemondástól vezérelve hajszolni kezdi a legbetegebb, legsötétebb titkos vágyait? Lop, narkózik, gyilkol, kipróbálja az összes szexuális fantáziáját, esetleg egy golyóval a fejében, vagy hurokkal a nyaka körül vet véget az egész kínlódásnak? Természetesen az utóbbi.
Ezzel az alapkoncepcióval indul a fiatal amerikai szerző, Ben H. Winters apokalipszis-krimije, ami elsőre bármennyire is sötétnek és letargikusnak tűnik, egy humoros, élettel teli, a sci-fi felé is elkalandozó kisvárosi krimi, tele remek karakterekkel és kifejezetten érdekes eszmefuttatásokkal társadalmi és gazdasági kérdésekről, életről és halálról. Hank Palace, a történet főhőse egy frissen kinevezett fiatal detektív, aki nyomozni kezd egy gyanúsnak tűnő öngyilkosság ügyében, ám nincs könnyű dolga, hiszen nagyjából ő az egyetlen, akit a regény széthulló, kaotikus világában még bármi is érdekel. Winterst Az utolsó nyomozó című Edgar Allan Poe-díjas regénysorozatának első részéről kérdeztük.
A Gyilkosság világvége előtt különleges atmoszférájú könyv. Olvastam, hogy Philip K. Dick Az ember a fellegvárban és Michael Chabon Jiddis rendőrök szövetsége című könyve is fontos ihletforrásod volt, és utólag belegondolva, érzem a párhuzamot. Mit szeretsz ebben a két könyvben?
Az egyik legcsodálatosabb dolog, amire az irodalom képes, hogy újfajta gondolkodásmódra késztet minket, például az életünkkel és a minket körülvevő világgal kapcsolatban. Dick és Chabon regénye sajátos, egymástól eltérő módon, de pontosan ezt teszi, mindkettő esetében a valóság egy töredezett, mégis felismerhető változatában merülhetünk el. Reméltem, hogy a Gyilkosság a világvége előttnek is hasonló hatása lesz.
Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt
Fordította: Falvay Dóra, Agave Könyvek, 2015, 272 oldal, 2533 HUF
Miért döntöttél úgy, hogy az alapötletet végül trilógiává bővíted?
Szerencsém volt, hiszen miután előálltam a könyv ötletével, a szerkesztőm a Quirk Books kiadónál felvetette, hogy ebből akár trilógia is lehetne. Úgyhogy azt mondtam: nagyszerű, vágjunk bele! Ez lehetővé tette számomra, hogy kicsit lelassíthassak, és az emberi civilizáció utolsó évének ötletét három különálló részre bontsam, majd mindegyiket egyenként megvizsgáljam és bővebben kifejtsem. És persze azt is, hogy három különböző bűnügyi rejtélyt is elmeséljek, sajátos nyomokkal, megoldásokkal és konklúziókkal.
Milyen kutatásokat végeztél, hogy hitelesen tudd ábrázolni az összeomló társadalmat és az apokaliptikus környezetet? Szerinted tényleg egy lehetséges világvége felé tartunk?
A csillagászat tanulmányozásával sokat tudtam meg az aszteroidákról – mik is ezek valójában, honnan jönnek, milyen pusztítást végeztek a múltban, és milyen hatásuk lenne ma. Emellett sok tudóssal és kutatóval beszélgettem a társadalom működéséről: közgazdaságtanról, bűnüldözésről, mindenféle emberekkel, akik részt vesznek az infrastruktúra működtetésében. A civilizációnk nagyon sok rendszerből épül fel, amelyek számtalan bonyolult módon kapcsolódnak egymáshoz – kommunikáció, kereskedelem, vízrendszerek–, én pedig megpróbáltam olyan sok tudást elsajátítani, hogy a lehető leghitelesebb képet adhassam arról, ahogyan ezek a rendszerek egy lehetséges esemény hatására összeomlanak.
Számomra kétségkívül a regényed egyik legjobb ötlete, ahogy az apokalipszis téma keveredik a klasszikus krimi irodalom elemeivel. Nehéz volt vegyíteni őket? Mi volt a legnagyobb kihívás írás közben ?
A legnehezebb dolog az írásban – függetlenül a műfajtól és az alapötlettől – mindig az, hogy a könyvben megjelenő szereplőket valódi, hiteles emberekké formáljuk, és hogy ők ezután ennek megfelelően viselkedjenek. Nem számít, mennyire szörnyű az alaphelyzet, milyen bonyolult az adott cselekmény, az igazi öröm és kihívás sokkal inkább az, ha őszinte és hiteles képet akarsz adni az olvasóknak az emberi viselkedésről.
Bár a Gyilkosság világvége előtt főként krimi, én szeretek disztópikus regényként is tekinteni rá, mondjuk a műfaj „felnőtt” változatából, amibe Adrian Barnes Álmatlanok (kritikánk ITT) című műve is tartozik. Ahogy az Éhezők viadala és A beavatott olvasói idősödnek, úgy fordulnak egyre inkább a felnőtt disztópia felé is?
Szeretem azt gondolni, hogy ezeknek a műveknek az olvasói egyszer majd felnőnek, és ahelyett, hogy továbbra is csak young adult könyvek iránt érdeklődjenek, elkezdenek egyre több „felnőtt” irodalmat keresni. Ha engem kérdezel, a feltételezésből eddig nem lett trend. Természetesen sok ilyen mű jelenik meg manapság – nemrég volt szerencsém Emily Mandel Station Eleven című könyvéhez, ami inkább felnőtteknek szóló, gyönyörűen megírt apokalipszisregény. A másik, amit mindenkinek nagyon ajánlok, Russell Hoban Riddley Walker című kötete. Hiába számít réginek, az a könyv még ma is tutira lerobbantja a fejed.
Nagyon szerettem, ahogy a könyvedben az apokalipszis közeledtével egyre nagyobb hangsúlyt fektettél a szereplők bemutatására, és az emberi természet ábrázolására a kritikus helyzetekben. Úgy tűnik, hogy az emberiség, a különböző karakterek jobban izgatnak, mint maga az aszteroida. Miért?
Számomra mindig a szereplők a legérdekesebbek, bármiről is legyen szó, magasirodalomról, popkultúráról, televíziós sorozatokról, filmekről, bármiről. Ahogy említettem, a könyv alaphelyzete elég szélsőséges – egy aszteroida hamarosan becsapódik a Földbe, és jó eséllyel mindannyian elpusztulunk majd –, de ez az egész igazából a háttérben marad. A lényeg valójában a mű középpontjában lévő főszereplő, és hogy neki ebben a környezetben milyen döntéseket kell meghoznia. A regénynek valójában kevés köze van az aszteroidával foglalkozó tudományokhoz, vagy a teljes összeomlásra készülő „túlélés-mozgalomhoz”. A valódi kérdés inkább az, hogy milyen döntéseket kell meghoznunk, ha az életünk egy zavaros szakaszba érkezik, vagy ha tudjuk, hogy hamarosan meg fogunk halni.
Te mit csinálnál, ha megtudnád, hogy már csak 6 hónapig élhetsz? Mik szerepelnének a bakancslistádon?
Annyi időt töltenék a gyerekeimmel és a feleségemmel, amennyit csak tudok, és valószínűleg egy csomót olvasnék is. Ha a természetes élethosszt nézzük – most vagyok 40, és szerencsés esetben van vissza még legalább ennyi –, akkor sem fogom tudni elolvasni az összes könyvet, amit szeretnék. Amikor erre gondolok, mindig mérhetetlenül szomorú leszek.
Mesélj nekünk egy kicsit az aktuális munkáidról, milyen új könyvön dolgozol most?
Egy új regényt írok, Underground Airlines a címe. Egy alternatív univerzumban játszódó misztikus történet lesz, és főként a rasszokkal, a rasszizmussal és az amerikai rabszolgatartással foglalkozik.
Szerző: Andok Tamás
