Az angolszász filozófia pezsgő világa jószerivel ismeretlen a magyar olvasó számára. A Kiskáté. Kortárs filozófiai kiskönyvtár írásai testközelbe hozzák a mai élénk filozófiai vitákat. A gyűjteményben harmincöt esszét olvashatunk kortárs filozófiai művekről – az etikától az ismeretelméletig, az elmefilozófiától a politikafilozófiáig. A kötet összeállítóját, Bárány Tibort kértük meg, kedvcsinálóként mutasson be néhányat a témák közül. A könyvet december 6-án mutatják be a Kelet Kávézóban.
Hogyan tehetjük jobbá a világot?
Képzeljük el, hogy egy szép napon megtudjuk: halálunk után harminc nappal becsapódik egy meteorit, és az egész emberiség elpusztul. Ha így történne, alapjaiban kérdőjelezné meg az emberi tevékenységek hasznát és értelmét. Ugyan ki kutatna tovább a rák ellenszere után, vagy ki lelné örömét akár a legelemibb élvezetekben is? Samuel Scheffler azonban arra kér bennünket: fordítsunk a perspektíván. Vegyük észre, normál körülmények között mennyire nem aggaszt bennünket, hogy a halálunk után a show megy tovább. Mások – a nyomunkban járva – felfedezik a rák ellenszerét, élvezik az általunk írt regényeket, és boldogan beköltöznek a házainkba. Az emberiség túlélése tehát sokkal fontosabb számunkra, mint gondolni szokás. Az emberi önzés nem alapvető jelenség, az altruizmus eredendően részét képezi az emberi természetnek.
Létezik-e Magyarország?
Bár Széchenyi gróf adottnak tekintette, hogy Magyarország valamilyen időpillanatban létezik, s csupán az a kérdés, hogy „volt” vagy „lesz”, az országok és hasonló entitások létezésének problémája korántsem ilyen egyszerű. Nyilvánvalónak tűnik, hogy Magyarország téridőbeli létező, ugyanakkor egyáltalán nem abban az értelemben létezik, mint egy szék vagy egy asztal. John R. Searle szerint Magyarország – szemben a puszta fizikai tárgyakkal – azért létezik, mert fennállnak bizonyos társadalmi tények. Ezeket a tényeket pedig kollektív cselekvések révén hozzák létre emberek meghatározott csoportjai. Ha tehát metafizikai elméletet szeretnénk alkotni az országokról, nem adhatjuk alább a társadalmi valóság részletes filozófiai leírásánál.
Miért olyan frusztrált mindenki manapság az akadémiai világban?
Maggie Berg és Barbara K. Seeber szerint manapság rossz közérzet uralkodik a tudományban. A kutatók és egyetemi oktatók bűntudatot éreznek, hogy az idő szorításában nem végzik rendesen a munkájukat, eredményeiket gyorsan és felületesen megírt cikkekben publikálják –amelyeket aztán néhány kollégájukon kívül senki sem olvas el. Cserébe elhanyagolják családi kapcsolataikat, leépítik a szabadidős tevékenységeiket; vagy ha nem, lelkifurdalás kínozza őket. A szerzőpáros terápiás javaslata szerint a tudománynak le kell lassulnia. Ahogy a „slow-tudomány” 2010-es kiáltványa fogalmaz:
„A tudományban idő kell a gondolkodáshoz. A tudományban idő kell az olvasáshoz. A tévedésekhez szintúgy. (…) A lassú tudományt újra kell élesztenünk és meg kell védenünk. A társadalomnak fel kell ismernie, hogy a kutatóknak időre van szükségük, és a társadalomnak ehhez meg is kell adnia a kellő időt. De ennél is fontosabb: a kutatóknak vissza kell szerezniük az idejüket. (…) Légy türelmes velünk, amíg gondolkodunk!”
