George R. R. Martin a hatalmas sikerű Trónok harca című sorozat alapját képező Jég és a tűz dala című regényciklus szerzője mesélt az HBO-nak a tévéváltozatról, az könyvek születéséről és arról, mennyire köszön vissza az általa elképzelt látványvilág a képernyőn. - A Trónok harca hétfő esténként látható a hazai HBO-n.
1991 óta írom ezeket a könyveket, szóval már jó pár éve a Westeros világában élek. Általában nagyon erős vizualitása van a szövegeimnek, ezért a belőlük készült adaptációk mindig kettős hatást váltanak ki belőlem: egyrészt ott van, hogy nem teljesen így képzeletem el a dolgokat, másrészt nagyon tetszik, amit végül csinálnak belőle. A látványtervezők mindig fantasztikus munkát végeznek.
Mit gondol a szereplőválogatásról?
Csodálatos. Sean Bean, mint Ned Stark egészen elképesztő, Peter Dinklage, mint Tyrion pedig hihetetlen. Van pár jelenet Maisie Willamsszel, aki Aryat játssza és egyszerűan csak csodálatos. Gyerekszínészt válogatni mindig szerencsejáték, de ő végtelenül tehetséges és nagyszerű munkát végzett.
Van tévés múltja is...
Van, van. Dolgoztam a tévének és filmekben is úgy nagyjából tíz évig, a nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek közepéig.
Befolyásolta mindez az írásait?
Igen, biztos vagyok benne.
Milyen módon?
Elsősorban a nagy network-csatornáknak dolgoztam, főleg a CBS-nek, de az ABV-nek és az NBC-nek is. Leginkább drámai sorozatokkal volt dolgom, amikben egy-egy rész 46 perces, van négy vagy öt kulcsjelenet, egy bevezetés és befejezés, és persze a reklámoknak is helyet kell hagyni. Úgy kell befejezni, hogy az utolsó reklám előtt is megmaradjon a feszültség, sőt. Egy csavarral, egy fontos karakter körüli történéssel, egy meglepetéssel.
Ezt a technikát a könyvek fejezeteinél is alkalmaztam. Ha szeretném, hogy tovább olvasnák a történetet, a jeleneteket megfelelően kell megtörni. A tévé megtanított az éles párbeszédekre és szerkezetre is.
Miért a fantasy műfaját választotta?
Tolkien világa hatalmas hatással volt rám. A Gyűrűk urát 12 vagy 13 évesen olvastam, és még mindig azon könyvek közé tartozik, amiket időről időre újraolvasok.. Ugyanakkor nem akartam Tolkien-epigon lenni, a saját világomat akartam megteremteni, amolyan hibridet. Nagy rajongója vagyok a történelmi regényeknek, és szerintem a legjobbakban olyan karakánság és realizmus van, ami a fantasy-regényekből hiányzik. Én a kettő keverékét akartam létrehozni.
És már tudja a történet végét?
Igen, nagy vonalakban. Ha az HBO-val minden rendben halad, rendes lezárás lesz, ahogy én tervezem. Van egy pár dolog, amire írás közben jöttem rá, és nem feltétlenül terveztem el előre, de ezek azok a részletek, amiért megéri az egész kaland.
Sok karaktere morálisan megkérdőjelezhető és sokan hamar meg is halnak közülük.
Nagyon sok könyv és tv-show szétválasztja a szereplőket jókra és rosszakra, illetve nagyon erősen feketére és fehérre, én viszont mindig a szürke árnyalatait részesítem előnyben. Ez sokkal izgalmasabb, hiszen mindannyiunk szürkék vagyunk. Lehetsz háborús hős, aki miután hazatér a csatából iszik és veri a feleségét. Jó ember vagy, vagy rossz? Mindkettő. Mindannyiunkban ugyanúgy benne van az angyal, mint a szörnyeteg, és ezek különböző alkalmak során jönnek ki belőlünk.
Rengeteg könyv története könnyen előre megjósolható. A hős és barátai kalandra indulnak, és nem számít, mennyira rosszak az esélyek, a végén úgyis nyernek. Te vagy Indiana Jones és megölsz ötven nácit és kész. Ezek a dolgok tudnak szórakoztatóak is lenni, de én nem annyira élvezem őket.
Én ennél azért több feszültséget szeretek, ami veszélyesebbé teszi a jeleneteket. Az olvasó majdnem annyira fél, mint a karakterek: Vajon a kedvenc szereplőm meghal a következő oldalon? Merjek egyáltalán lapozni? Milyen szörnyűség történik? Ezek sokkal izgalmasábbá teszik a történetet, és úgy tűnik, az olvasók is egyetértenek ezzel.
Hatalmas a rajongótábora, mit gondol mivel vonzza az olvasókat?
Nagyon régóta írok; az első történetemet még 1971-ben adtam el, és mindig is voltak követőim. Nyertem pár díjat, jelöltek pár díjra, és kaptam rajongói leveleket is. Amikor viszont megjelent a Jég és Tűz dala-ciklus első része, minden megváltozott, és a rajongótábor minden egyes új résszel egyre nagyobb lett. Volt idő, amikor az összes rajongói levélre válaszoltam, de ez már rég a múlt. Százezernyi levéllel vagyok lemaradva, de azért ez örömteli dolog.
Az első, 1996-ban megjelent könyv még nem lett bestseller, nem úgy, mint a második, a harmadiknak pedig már igazán nagy hatása volt. Akkor kezdtem producerektől felkéreseket kapni Los Angelesből. Akkor még nem tudtam elképzelni a sztorit filmként. Egyszerűen túl nagy volt: a történet túl összetett, túl sok karakter van benne, a cselekmény több szálon fut, és így tovább. Hogy teszed be mindezt két és fél órába?
Nem tudod, csak úgy, ha túlságosan is lerövidíted. Azt kell mondanod, a nyolc karakter helyett csak egyre koncentrálsz, és köré építed fel a történetet. Ebben nem akartam részt venni, és nem is törődtem ezekkel a lehetőségekkel. Aztán egyszercsak az HBO megtalálta a tökéletes megoldást.
Mennyire vesz részt a sorozat forgatókönyvének elkészültében?
A szerződésem szerint egy évad során egy epizódot írok. Szívem szerint, van amikor írnék többet is, de ugye Bryan Cogman, Jane Espenson, illetve Dan és Dave is ír, nekem meg először úgyis be kell fejezni az ötödik könyvet, majd a soron következő folytatásokat.
Van olyan jelenet a könyvben, amire különösen kíváncsi, hogy hogyan mutat majd a vásznon?
SPOILER, csak az jelölje ki a szöveget, aki már olvasta a könyvet! Elég sok ilyen jelenet van, de a befejezés... nem árulhatok el többet, de Khal Drogo temetése és a sárkányok születése komoly látványt nyújtanak majd, de ugye az utolsó dolog, amit ez előtt az interjú előtt mondtak nekem, az volt, hogy ne spoilerezzek. Szóval ennyit tudok csak mondani.
