Frei Tamás: 2015 - A káosz éve és a magyar elit háborúja
Ulpius-ház, 2013, 588 oldal, 3200 HUF
Fotó: Valuska Gábor
Mi lett volna, ha Gyurcsány Ferenc lemond az őszödi beszéd kiszivárogtatása után, az előrehozott választásokat megnyerő Fideszt pedig elsodorja a gazdasági válság? Frei Tamás 2015 című új regényében valóság és fikció keveredik (KRITIKA: Frei nem tud a valóságnál vadabbat kitalálni), a szerző pedig nem is titkolja, hogy sokkal izgalmasabbnak tartja ezt a kombinációt, mintha sima akcióregényt írt volna. Frei Tamással a kötet megjelenése előtt beszélgettünk arról, hogy miért tartja hálásnak ezt a műfajt, kik azok a poligarchák, miért kellett utóvédharcokat vívnia a bankárkönyve megjelenését követően, és voltak-e olyanok, akik most is „súgtak” neki a regényírást megelőzően. Interjú.
2015 - A káosz éve és a magyar elit háborúja címmel ezekben a napokban jelenik meg az új regénye. Hogyan néz ki 2015 Magyarországa az ön interpretációjában?
Két vonalon fut az a fikció, hogy hogyan nézhet ki ez a Magyarország. Az egyik szerintem egy érdekes gondolati játék – olvastam néhány olyan regényt, amely elindította az én agyamat abba az irányba, mi lett volna, ha… Például ott van Stephen King 11/22/63 című regénye, amely kicsit aköré épül, hogy mi lett volna, ha nem lövik le Kennedyt, akkor hogyan alakult volna Amerika történelme, mi lett volna a vietnami háborúban, és így tovább. Ugyan ez nagyon szűk része a regénynek, mégis egy nagyon érdekes gondolatkör. És amikor magyarországi ismerősökkel, barátokkal, vagy olyan érdekes emberekkel beszélgetek, akik a színfalak mögül is rálátnak Magyarországra, akkor valahogy mindenki 2006-ig megy vissza gondolatban. Hogy ha ott lemondott volna Gyurcsány, akkor mi lett volna? Tehát ez az én fantáziámat izgatja. Ez egyszerűen csak egy fikció, de érdekes végiggondolni. A regényben van egy ilyen típusú történelmi csavar, ezt az olvasók látni fogják, hogy én megcsavartam a történelmet. Mert a fikciós regényben ezt meg lehet csinálni. Tehát az én regényemben lemondott Gyurcsány Ferenc. Van egyébként a regényben egy már másik miniszterelnöknek írt levél, amelyet ebben a fikciós világban, 2015-ben ír a gazdasági elit, és szerintem az az a levél, amelyet meg kellett volna írniuk országunk gazdasági befolyással rendelkező embereinek 2006-ban Gyurcsány Ferencnek. És neki le kellett volna mondani, ez az én teóriám.
Részlet a regénybeli levélből. „Tiszteletben fogjuk tartani a benned megszülető elhatározást, mert a távolból is érezzük, hogy a nemzet érdeke iránt érzett felelősséged ezekben a percekben elvezet téged oda, hogy a feltámadt problémákat lemondásoddal oldd meg. Tudjuk, hogy ezt neked javasolnunk sem kell, hiszen te vagy az, aki közülünk leginkább érti és érzi, hogy nincs értelme csatázva, küzdve és rombolás fölött uralkodva a kormányrúdnál maradni. Megnyugtató érzés lehet a számodra, hogy távozásod le fogja rövidíteni azt az időszakot, melyet a magyar nemzet megosztva és bizonytalanságban tölt.”
Ha ez megtörtént volna, akkor mi lett volna? Akkor 2007-ben előrehozott választások vannak, akkor feltehetően a Fidesz nyer, és akkor a Fideszt találja el a 2008-as gazdasági válság. És onnantól kezdve egy csomó nagyon érdekes gondolati játék indulhat el. Tehát a regénynek van egy ilyen síkja. De persze van egy olyan is, amelyben azért valahol mégiscsak elkezd a mai légkörre hasonlítani a helyzet, hogy azt érzékelem, hogy egyébként mindenki szeretne egy-két évet előreugrani az időben. Valahogy az én szenzoraim most ezt súgják. Hogy olyan radikális változásokban vagyunk benne, minden fronton, hogy nagyon szívesen előreugranának az emberek – van ennek értelme?, mit hoz ez?, de jó lenne már két évvel előrébb lenni. És egy kicsit ezt boncolgatja ez a könyv. Persze egy konspirációs-teóriás thrillerben a negatív szcenáriókon van a hangsúly.
Nagyon sok olyan érdekes emberrel találkozom egyébként egy ilyen regény megírása előtt, akik érdekes és provokatív gondolatokat mondanak, amelyeket le nem írnának névvel, de foglalkoztatja őket, és erre ez a műfaj remek, mert mindenféle képzeletbeli figuráknak a szájába lehet adni ezeket a gondolatokat.
Ezzel viszont a valóság és a fikció valahol keveredik…
Mosódik. Igen.
A regényben ugyanakkor a szereplők egy része nagyon is valóságos, szerepel benne Orbán, Gyurcsány, közben pedig fikciós elemek sora keveredik össze. Miért volt arra szükség, hogy a saját fikciós történetét a valóság díszletei és szereplői köré építse föl?
Ez egy ilyen műfaj. Szerintem ez izgalmasabbá tesz egy amúgy csak sima akcióregényt. Én a Syriánát, hogy vegyünk egy filmes példát, izgalmasabb filmnek tartom, még ha egy nem létező arab országban is játszódik. De értem, hogy van ilyen arab ország, és az engem sokkal jobban lázba hoz, mint a Bourne-filmek. A Syriana engem jobban eltalál.
„A regény szereplőit a képzelet szülte”, ez a könyv legelső mondata. Fontos volt ezt már rögtön a legelején leszögezni?
Fontos. Szerintem ebben a műfajban ezt mindig fontos leszögezni. Mert tényleg a képzelet szüli őket, csak az a kérdés, hogy mennyire szüli a képzelet. Azért tanulok az előző regényekből…
És mit tanult belőlük?
Hogy hol van a határ. Kicsit jobban kell maszatolni.
Volt, aki magára ismert a szereplőkben?
Volt. És az olyan kellemetlen. Nem szeret az ember utóvédharcokat vívni, inkább koncentrálna a következő regényére. És magam is rájöttem, hogy nincs is annyira jelentősége annak, hogy konkrétan egy adott figurára legyen az szabva, mert a struktúra és az atmoszféra a lényeg, nem az adott személy. Tehát nem Csányi Sándorról, vagy nem Demján Sándorról, vagy nem Lázár Jánosról, most direkt csak dobálok neveket, nem róluk szól ez a regény, hanem azokról a kérdésekről, melyekről eddig beszéltünk, erről a levegőről, ami itt minket körülvesz. Azt szeretném, hogy az olvasók jobban erre fókuszáljanak, tehát jobb is egy picit maszatolni. De ez egy nehéz pálya, mert én nem tudom az olvasók prekoncepcióit legyőzni. Tehát van a gazdasági elit, akit mi oligarcházunk úgymond, akik szerintem most már poligarchák, és nem oligarchák…
Mi a különbség?
Hát az, hogy a színfalak mögött tulajdonképpen ők az oligarchák, akikről azt gondoljuk, hogy politikusok. Egy újfajta kategória kezd kialakulni. Sokat beszélünk a magyar elitről. De mi az, hogy a magyar elit? A politikai vagy a gazdasági elit? Ezeknek nagyon ellentétesek ám az érdekeik, csak azt gondoljuk, hogy nem. Csányi Sándor és Lázár János például büntetőfeljelentéses vitában áll egymással – az ország miniszterelnök-helyettese meg a leggazdagabb ember. Annyira nem tudták már a feszültségüket a színfalak mögé elrejteni, hogy kisült a nyilvánosság előtt. Tehát itt igenis ellentétes érdekek vannak, egy gazdasági válsághelyzet ezt pedig még extrémebbé teszi. De ezt látom Franciaországban, Amerikában… ellentétesek az érdekek. És látok egy olyan törekvést, hogy ezt a kettőt egybe akarják mosni – tehát, mi lenne, ha politikus lenne az oligarcha? És egy személyben egyesülne a kettő, mert saját magával csak nem kerülne konfliktusba.
Én sem tudok elszakadni attól a gondolattól, hogy biztosan kellett, hogy legyen valamilyen előképe, amikor a poligarchát mint személyt megalkotta…
Hát, van.
És tudna is példát mondani?
Nem.
Külföldi példát?
Ez eléggé kelet-európai képződmény szerintem. Lehet, hogy egyébként egy jó megoldás, mert ezt a fajta feszültséget ki fogja oltani. Lehet, hogy jó megoldás…
Ugyanakkor attól sem lehet eltekinteni, hogy ezzel roppant gazdasági és politikai hatalom egyesülne egyetlen kézben…
Pontosan, így van. De honnan nézem? A béke, nyugalom oldaláról vagy pedig… mert az erőben az erőszak van benne, benne is van a regényben. Az erőben szerintem az erőszak van, Kelet-Európában mindenképpen. A vitában van a béke és a nyugalom, furcsa mód.
Az előző könyve kapcsán, ön is nyilatkozta több helyen, számos szakemberrel, a bankárvilágot alaposan ismerő emberrel konzultált. Miután a jelenlegi könyve a jövőben játszódik, volt-e hasonló beszélgetés, ami megelőzte az írást?
Volt persze…
Az előszóban ön is írja, hogy mindig van, aki súg.
Ühüm. Egyrészt annyira nem játszódik a jövőben… Tulajdonképpen azért lesz 2015, mert ha 2007-ben voltak az előrehozott választások Gyurcsány lemondása után, akkor onnan a négy év, az 2011, onnan a négy év, az 2015. Abban az értelemben nem a jövőben vagyunk, hogy akik ma értik Magyarországot, azok ne tudnának arra vonatkozóan érdekeset mondani, hogy mi lesz itt szerintük, hogyha…
De sokkal hipotetikusabb a kérdés értelemszerűen. Itt inkább olyan emberek kellenek „súgni”, akik benne vannak annyira bennfentesen a politikában, hogy el tudják mondani, hogy ezek a fiúk, vagy azok a fiúk hogyan gondolkodnak, hogyan jár az agyuk? Egy adott helyzetre ők hogyan reagálnának? És egyébként a gazdasági nagyhatalommal bíró emberek között is súgjon néhány, hogy ha ők összefeszülnének valami miatt, összefeszítené őket egy váratlan fordulat a politikai elittel, és tényleg nagyon egymásnak feszülnének, nem csak egy rágalmazási perben a bírósági teremben, akkor ők milyen értékrend szerint döntenének? Mi lenne nekik a fontos, hogyan viselkednének? A konzultáció, nevezzük konzultációnak, inkább erre ment ki, olyan emberekkel beszéltem, akik ismerik ezeknek a fiktív szereplőknek a gondolkodását, plusz nagyon sok mindenkivel, akik szociológiai értelemben próbálják Magyarországot megérteni. Amiről a mi kis mikrovilágunkban mind érzünk valamit, de nem biztos, hogy össztársadalmi szinten tényleg értjük-e, például hogy az a feszültség nagyon nagy vagy kicsi, tehát robbanásszéli vagy nem. Például mindenkit meglepett, ami Törökországban történt, hogy honnan jött az a mély ellenálló gyűlölet Erdogannal szemben…
Ezeket az embereket egyébként meg kellett keresnie vagy…
A felét meg kellett keresnem, és meglepő módon most bejelentkeztek sokan.
És ez meglepte?
Meg, egy kicsit meg. Valahogy kezdték azt érezni az első két kötet után, hogy ez egy nagyon jó műfaj. Egy csomó dolgot el lehet úgy mondani, amit nem lehetne non-fictionben. Nem lehet megírni a HVG-ben. Nem fogja senki névvel elmondani. Ez is sokat elmond Magyarországról, hogy ilyen formában esetleg sok mindent lehet közölni, amit más formában nem.
Az egyébként már nem is merül fel önben, hogy a non-fiction, a tényfeltárás eszközeivel nézzen a kulisszák mögé?
Nem, most nem. Magamban is azt gondolom, hogy mélyebbre lehet így egy kicsit menni. Magyarországon a non-fictionben mindenki óvatos. Szerintem rettenetes óvatosság van a médiában, félelem, öncenzúra, vagy valahova beállás van. Tehát nincs olyan, hogy objektív újságírás szerintem, hiszen magának az újságírónak az egész szemléletmódja áthatja azt. De mégis mindenkinek van, az angol azt mondaná, egy agendája. Nekem az mindig fontos volt, hogy – és ez lehet, hogy csak emberi gyengeség –, de nekem mindig fontos volt, hogy amit csinálok, az a műfaj keretein belül sok mindenkihez jusson el. Az motivál. Valószínűleg soha nem tudtam volna tévéműsort készíteni valamelyik kábelcsatornán, aminek az az opciója, hogy 15 ezer ember nézi vagy 50 ezer ember. Tévéműsorban, én azt gondolom, vagy millióknak csinál az ember tévéműsort, vagy akkor nem csinál. Az első két regény 250 ezer példányban kelt el, ebben a műfajban ez egy jó szám. Nem gondolom, hogy dokumentarista non-fictionben, bár szeretek ilyeneket olvasni külföldön, ennek a példányszámnak a közelébe lehetne jutni. Tehát rettenetesen mélyen lehetne csinálni dolgokat 5-8 ezer példányszámban, de az engem nem lelkesítene. Inkább szórakoztatóba csomagolva, figyelembe véve a fogyasztói szokásokat, hogy ilyet könnyebben olvasnak az emberek – fontos, hogy több mindenkihez jussak el. Az véd is.
„A megfelelő pillanatban otthagyni Magyarországot, mindig ehhez kell a legnagyobb tehetség!”, mondja az egyik szereplője. Hogy látja, ön a megfelelő pillanatban döntött úgy, hogy külföldre költözik?
Utolsó pillanatban. Csak azt tudom kifejteni ebben az esetben, amit konkrétan ez a szereplő mond hosszabban, hogy valahogy az az érzésem alakult ki, hogy a magyar dzsungelharc, az a mentalitás, amivel az emberek itt egymást gáncsolják, taszítják, lökik, a versenynek a stílusa, a módszerei, az egy ideig elviselhető, és egy rettenetesen erős tréning is egyben. Mert háromszor éberebbnek kell lenni a túlélés érdekében, hogy minden gáncson átlépjen az ember, és minden hátba döfést túléljen, mint mondjuk a nyugati világban. De ez egy elképesztően jó kiképzőbázis is. A kreatív alkotásnak azonban nem teremt jó légkört. Tehát azt az optimális arányt kell megtalálni, hogy az embernek magára kell szednie mindent ebből a tréningből, és abban a pillanatban el kell mennie egy olyan helyre, ahol nyugodtan lehet alkotni. Én ilyen regényeket, azt hiszem, nem tudnék Magyarországon írni, mert bezavarna. Nem így fűzném a sorokat.
Lesz negyedik könyv?
Én fogok még regényt írni, biztos vagyok benne. André most szerintem bejárta a maga útját, és engem azért sokkal több minden foglalkoztat, mint csak Magyarország közéleti kérdései. Ennél szélesebb érdeklődésem van, legalábbis ezt szeretem magamról hinni. Most máson gondolkodom, másfajta regényen, ahol történelmi idősíkok vannak. De még nem is nagyon tudnék erről többet mondani. De fogok még regényt írni. Ennek a műfajnak az amerikai íróinál egyébként azt látom, hogy vissza-visszatérnek régi regényhőseikhez. Tehát elképzelhetőnek tartom, hogy Andréval lesz még valami Magyarországon vagy bárhol a világban, de a következő regényem nem egy André-regény lesz. Elég biztos vagyok benne.
