Ezeket a képregényeket várjuk a legjobban 2014-ben

Rusznyák Csaba | 2014. január 20. |

Képregényes szempontból 2013 jó, változatos, izgalmas év volt, tele remek új sorozatokkal, nagyszerűen folytatódó régiekkel, és ígéretes trendekkel (különösen, ami a szerzői comicok előretörését jelenti). Az eddig bejelentett 2014-es projekteket elnézve a tavalyi tendenciák folytatódnak: a Marvel ügyesen próbálkozik, a DC bénázik, az Image pedig lassan mindenkit lesöpör a pályáról. Összeszedtünk 10 címet, amire mindenképpen érdemes lesz odafigyelni idén.

14fadeout.jpg
The Fade Out (Ed Brubaker és Sean Phillips)
A Brubaker-Phillips páros öt évre szóló szerződést kötött az Image kiadóval, aminek lényege nagyjából az, hogy azt csinálnak, amit akarnak: teljes szabad kezet kaptak. Az ő eddigi teljesítményük után ezen nincs is mit csodálkozni. Első új projektjük (miután a Fatale a 24. számmal véget ér) úgy hangzik, mint egy James Ellroy-könyv: a ’40-es évek Los Angeles-ében játszódó noir, egy híres színésznő brutális meggyilkolásával, a gazdagok és Hollywood mocskában való elmerüléssel.

14low.jpg
Low (Rick Remender, Greg Tocchini)
Remender novemberben tarolta le a piacot új sorozatával, a Black Science-szel, és január elején már be is jelentette az új projektjét. A Low egy posztapokaliptikus sci-fi, melyben az emberiség víz alatti életre kényszerül, miután a Föld felszíne lakhatatlanná válik. Egy szonda, ami új információkat gyűjtött egy lakható bolygóról, visszatérés közben lezuhan a felszínen – és az emberiség frakciókra szakadt túlélői versenybe és vérontásba kezdenek, hogy elsőként jussanak a birtokába.

14mph.jpg
MPH (Mark Millar és Duncan Fegredo)
Minimum bizalmatlanul összehúzott szemekkel tekintek mindenre, amit Millar kiad a kezei közül, de ez izgalmasnak hangzik (már csak azért is, mert Fegredo rajzolja). A Kick-Ass 3 végéből fog elágazni ez az egészen új sztori, amivel Millar (akinek szavait általában el kell osztani tízzel, és abból gyököt kell vonni) egy saját szuperhősuniverzumot épít (ennek része lesz másik új szériája, a Starlight is), és azt ígéri, hogy olyasféle forradalmat robbant ki vele, mint amilyet Stan Lee robbantott ki a Fantasztikus Négyessel 1961-ben. Én erre most azt mondom, hogy bullshit, de meglátjuk.

14nameless.jpg
Nameless (Grant Morrison és Chris Burnham)
Morrison nagy szerényen csak az „ultimate horror comic”-ként emlegeti az Image-nél startoló Namelesst. A sztoriról még semmit nem lehet tudni; az író homályos megfogalmazásban azt ígérte, hogy olyan témákról lesz szó benne, melyek a nyugati kultúrában divatosak és sokakat foglalkoztatnak (mint a zombik), és ezeket viszik majd el extrém végletekig. Meg még azt is mondta, hogy tervei szerint a Nameless olyasmi lesz a mai olvasóknak, mint ami Lovecraft volt a maga idejének. Hát, ezek rohadtul nagy szavak.

14noah.jpg
Noah (Darren Aronofsky Ari Handel és Niko Henrichon)
A Russel Crowe főszereplésével készült bibliai eposz ötletével Aronofsky úgy házalt a stúdióknál, hogy megírta azt graphic novelként (a képregény formátumú hollywoodi pitch nem szokatlan manapság, ld. a Feledés és az Én, Frankenstein esetét). A film bemutatásával pedig ez is megjelenik majd tavasszal. Érdekes lesz látni egyrészt, hogy egy befutott rendező hogyan bánik ezzel a médiummal, másrészt, hogy mennyire fog eltérni egymástól a két sztori – a képregény ugyanis még a film forgatókönyvének egy korábbi verziója alapján készült.

The Punisher (Garth Ennis)
Ezt a minisorozatot még nyár végén jelentették be, és azóta nem sokat lehetett hallani róla, de remélhetőleg a projekt még mindig sínen van. Ha igen, az nagyszerű hír, mert Garth Ennis minden idők néhány legjobb Punisher-történetéért felelős, visszatérése óriási esemény a karakter rajongói számára. Februárban egyébként indul egy ongoing Punisher-sorozat is a Marvel mainstream univerzumában, de Ennis nyilván a felnőtteknek szóló MAX imprintbe írja majd a minijét (ahol ugyan Frank Castle már halott, köszönhetően Jason Aaronnak, de milyen remek lenne például egy retro-Punisher, a ’70-es években játszódó sztorival).

14restoration.jpg
Restoration (Bill Willingham és Barry Kitson)
Ősszel jelentették be, hogy Willingham 2002 óta futó sorozata, a Fables a 150. számmal véget ér 2015 elején. Az író már akkor célzott rá, hogy vannak tervei egy-két új szériára, és egyet nemrég meg is osztott a közönséggel. A Restorationben az eddig rendelkezésre álló információk szerint nem merészkedik túl messzire a Fables koncepciójától, de talán nem olyan nagy baj, ha a suszter megmarad a kaptafánál. A sztori szerint a múlt nagy legendái, mítoszai mind igazak voltak, és csak azóta nem létezik mágia, amióta a természetes fejlődés érdekében néhány nagyhatalmú, rejtélyes ismeretlen eltüntette azt a világból – napjainkban azonban a mágia, szörnyekkel, mitikus lényekkel és démonokkal együtt visszatér, és persze elszabadul a pokol.

14southern.jpg
Southern Bastards (Jason Aaron és Jason Latour)
Végre, végre, VÉGRE, a zseniális Scalped írója ismét krimiben utazik. A Southern Bastards napjainak Alabamájában játszódik, vagyis a mocskos, fülledt, redneckekkel teli délen. Nagyjából annyit lehet tudni, hogy a sztori egy középiskolai fociedzőről szól, aki nem egy hullát ásott már el a hátsó kertben (vagy a focipályán). Ebből ez alapján még bármi lehetne, de mivel krimi és Aaron írja, egyszerűen kizárt, hogy ne legyen veszettül jó.

14wonderw.jpg
Wonder Woman: Earth One (Grant Morrison és Yanick Paquette)
A DC mainstream univerzuma egy nagy káosz jelenleg, de az Earth One projekt, aminek lényege, hogy az alkotók a kontinuitás súlya nélkül mesélhessenek történeteket nagy karakterekkel graphic novel formátumban, még mindig érdekesen hangzik. Akkor is, ha elég lassan döcög (eddig csak Superman és Batman indult be két és egy kötettel, ráadásul csak utóbbi volt igazán jó), és akkor is, ha Grant Morrison kezébe mindig kockázatos szuperhősöket adni: vagy nagyon jól vagy nagyon rosszul írja őket, nincs középút. Morrison Wonder Woman eredettörténetét, a világgal való kapcsolatát, illetve a világnak az ő létezésére adott reakcióját fogja vizsgálni a 120 oldalas sztoriban, nemi és feminista témákkal is zsonglőrködve.

14wytches.jpg
Wytches (Scott Snyder és Jock)
A Batman írója jelenleg az amerikai piac két legjobb horrorképregényét, a The Wake-et és az American Vampire-t is viszi, és ez még mindig nem elég. Snyder azt mondta, hogy új sorozatával a boszorkányok mítoszát akarja leporolni, és hozzáigazítani a modern kor elvárásaihoz – olyan zsigerien félelmetes rémeket ígér, amilyenekre még nem volt példa. Hogy mindez mennyire süket marketingduma, az majd kiderül, mindenestre az író eddigi teljesítménye alapján megelőlegezhetünk neki némi bizalmat – még ha Jock nem is tűnik kézenfekvő választásnak egy horrorképregényhez.

+1

14amsp.jpg
The Amazing Spider-Man (Dan Slott és Humberto Ramos)
Peter Parker 2012 decemberében meghalt (The Amazing Spider-Man 700), és azóta Doctor Octopus elméje birtokolja a testét, és játssza Pókember szerepét. A Superior Spider-Man azonban (a várva-várt Goblin Nation című sztorival) hamarosan véget ér, és Peter Parker áprilisban valamiképpen visszatér az élők sorába (az új mozifilmhez, A csodálatos Pókember 2-höz időzítve). Én ugyan még elnéztem volna a Superior-féle status quo-t egy darabig, de Slott már kiérdemelte, hogy bármit csinál, nyugodtan bizalmat szavazzunk neki – és persze a sztoriban óriási lehetőségek rejlenek, hisz Octopus alaposan felforgatta Peter életét, amibe az most visszatér.

Várjuk még (többek közt): Rise of the Seven Seas (nagy Justice Leage-Aquaman sztori Geoff Johnstól), Moon Knight (Warren Ellistől), Original Sin (a Marvel következő nagy crossovere – hátha lesz legalább fele olyan jó, mint az Infinity), Bitch Planet (sci-fi sexploitation egy feminista írónőtől, wow – és már az a cím is!), Silver Surfer (Dan Slott és Mike Allred furcsának és viccesnek ígért űrkalandja), Star Wars: Rebel Heist (Matt Kindt sorozata normál emberekről, akik a lázadókkal kerülnek kapcsolatba), Adler (Sherlock Holmes szerelme és egy rakás másik viktoriánus hősnő – afféle The Leauge of Extraordinary Ladies), Outcast (Robert Kirkman új sorozata).

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.