Esterházy fontolva haladó nyelvújító volt

.konyvesblog. | 2017. április 29. |

Fotó: Valuska Gábor

Halála óta a harmadik konferenciát rendezték Esterházy Péterről, amely pontosan jelzi: az életmű feldolgozása intenzíven zajlik. Csütörtökön a Szegedi Tudomány Egyetem (SZTE) Bölcsészettudományi Karának (BTK) magyar irodalmi tanszéke hívta egybe az irodalomértelmezőket, hogy a tragikusan korán lezárult írói pálya felvetette kérdésekre keressenek válaszokat. Az eseményt megnyitó Szajbély Mihály, a BTK dékánja a sors igazságtalanságának nevezte, hogy Esterházy Péterről emlékkonferenciát kell tartani.

A konferencia szervezői – Szilágyi Zsófia és Szabó Gábor – a hazaiak mellett nemzetközi tudósgárdát invitált a Tisza-parti városba. Nem véletlenül, mert a tudományos eszmecsere a Hagyomány és fordulópont: Esterházy recepciója a kelet-európai régióban címet kapta. Rudaš Jutka (Maribori Egyetem) Esterházy szlovéniai recepciójáról beszélt, Németh Zoltán: (Nyitrai Egyetem) a magyar szerző szlovák/szlovákiai magyar kontextusának kérdéseit taglalta, míg Selyem Zsuzsa (Kolozsvári Egyetem) a Javított kiadás című művet elemezte a Szegedi Akadémia Bizottság székházában, zsúfolt előadóterem előtt.

Esterházy szlovéniai és szlovákiai fogadtatása rendkívül élénk, ezt bizonyítják műveinek egymást követően megjelent fordításai, valamint az ezeket kísérő kritikai visszhangok. Nem mellékesen az a tény is, hogy mindkét országban sokat vendégeskedett a szerző, aki író-olvasó találkozók mellett nagyszámban szerepelt a két szomszédos ország médiájában – derült ki az előadásokból. Szlovákiai intenzív recepciója nem kelthetett meglepetést, már csak azért sem, mert a pozsonyi székhelyű Kalligram Kiadó egyszerre volt műveinek ottani megjelentetője, és részben-egészben szervezője a szerző szlovákiai szerepléseinek. Németh nem hagyta említetlenül, hogy elemi hatást gyakorolt Esterházy Grendel Lajosra. Elég, ha három olyan kitűnő kisregényére utalunk, mint az Éleslövészet, a Galeri és az Áttételek. A magyar hallgatóság számára azonban újdonsággal szolgálhatott az a kiemelt érdeklődés, amellyel Ljubjanából és Mariborból figyelemmel kísérték a legfontosabbak közé tartozó kortárs magyar prózaíró munkásságát.

Nem érdemes azonban ennyire előreszaladni, mert a szegedi konferencia egyik legjobb előadását Takáts József (Pécsi Tudományegyetem) tartotta. A neves eszmetörténész utalva arra, hogy tudományos pályája Szegeden indult humorosan úgy fogalmazott: olyan neki itt a hallgatóság elé állni, mint Xabi Alonsónak a Bernabeu stadionban játszani. (Kétségtelen, hogy a futballkultúra némi ismerete szükséges ahhoz, hogy érthetővé váljon a mondat, de abban egészen biztosak lehetünk, hogy Esterházy értette volna. Értette ezt a konferencián részt vevők döntő többsége is.) Szerinte három nagy értelmezési keretet alkottak az elmúlt évtizedekben az életmű miben létének meghatározására. Az első Balassa Péter Észjárások és formákban lefektetett fejlődéselmélete, aki Kosztolányi és Ottlik prózájának örököseként és továbbfejlesztőjeként tekintett Esterházyra. A második Kulcsár-Szabó Ernőé, aki világirodalmi, ezen belül is annak posztmodern vonalához tartozó szerzőkkel (Umbeto Eco, Roland Barthes, Milorad Pavic, Thomas Pynchon ) rokonította a magyar írót. Erről szóló elméletét legteljesebben az Esterházyról írt monográfiájában fogalmazta meg – hangzott el. Takáts szerint parádés kritikai karriert futott be e két értelmezési kísérlet. Ugyanez nem mondható el Bojtár Endrének a kelet-közép-európai kontextusba helyezett, a magyar irodalom belső fejlődésére és a külföldi irodalmaktól kapott külső impulzusokat is felölelő értelmezési javaslatáról.

Fotó: Valuska Gábor

Szirák Péter (Debreceni Tudományegyetem) „fontolva haladó nyelvújítónak” nevezte az írót, aki úgy volt részese az európai posztmodern irodalomnak, hogy gondolatilag messze felülmúlta annak színvonalát – ismételte meg Szegedy-Maszák Mihály sokat idézett megállapítását. A kutató nézete szerint az Esterházy-próza kanonizálta a megszakítottságot, a befejezetlenséget, amely egyben a magyar prózahagyományban nagyon élő lekerekítést szinte egyáltalán nem alkalmazta.

Margócsy István (ELTE) az életmű egyik legproblematikusabb darabjához, a Tizenhét hattyúk című, álnéven megjelent Esterházy regényről beszélt. Nem mulasztotta el megemlíteni: indiszkréció miatt lepleződött le a kötet megjelenésekor. Így derült ki, hogy annak tényleges szerzője Esterházy. Ilyen módon kézenfekvő a következtetés, hogy az író soha nem kívánta felfedni a szerzőségét. A kutató emlékeztetett rá, hogy sok elmarasztaló kritikát kapott a kötet megjelenésekor, és talán az sem véletlen, hogy az életműnek ez az egyik (utólag) legkevésbé emlegetett, sőt bizonyos értelemben elfeledett darabja. Invenciózus elemezésében Margócsy emlékezetett rá, hogy a Tizenhét hattyúk textusa a XVII. század morálteológiájának nyelve, ha tetszik, Pázmány Péter nyelve, de nem annak a kornak a szépirodalmi nyelve. Utólag is az értelmezés hibájának és fogyatékosságának látja, hogy a regény szövegvizsgálata nem retorikai alapú volt.

Szilágyi Zsófia (Szegedi Tudományegyetem) Esterházy és Móricz kapcsolatát elemezte, hozzáfűzve, hogy talán 2017-ben nem okoz már meglepetést a két író együtt emlegetése. (Esterházyt Kosztolányi prózahagyományának örököseként szokás aposztrofálni – erről beszélt korábban Takáts József éppen Balassa Péter elmélete kapcsán.)

Móricz újra felfedezésében Esterházynak döntő érdemei voltak, ami elvezetett a móriczi életmű újraolvasásához, és ennek felismerései kapcsán jutott el a kortárs magyar kritika egy, a korábbitól élesen különböző, azt sok ponton felülíró Móricz-képig – elemezte a folyamatot a Móricz-kutató.

A szegedi Esterházy-konferencia a Grand Caféban megtartott kerekasztal-beszélgetéssel zárult. Itt Garaczi László, Ilia Mihály és Radnóti Sándor válaszolt Szabó Gábor kérdéseire. Az egyetem oktatója bevezetőjében jelezte: tudatosan törekedtek arra, hogy a három vendég különbözzön egymástól, így került egy asztal mellé az író, a szerkesztő és a kritikus-esztéta. Garaczi kezdőként félistenként nézett a pályatársra, aki abban az értelemben megváltoztatta az életét, hogy Esterházy példáján keresztül vált számára reális lehetőséggé, hogy író legyen.

“Az egyik legokosabb magyar író volt. Nem egyszerűen okos volt, hanem gyors is, abban az értelemben, ahogyan reagálni tudott” – vélekedett Radnóti Sándor. Hozzátette: annak idején Tandori nyelvi forradalmát többre értékelte, mint Esterházyét, de ma már máshogyan látja ezt a kérdést. Ezzel összefüggésben elhangzott, hogy Esterházy nyelvi forradalma népszerű lett, míg Tandorié nem.

Különös hangsúllyal került szóba a beszélgetésen a nemrégen elhunyt író publicisztikája, amelyről a beszélgetés szereplői megállapították, hogy az életmű legkevésbé kutatott és feltárt területe. Talán a jelen irodalomértelmezői nincsenek tisztában azzal sem – kockáztatták meg a felvetést –, hogy az író publicisztikai munkájai sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak annál, mint amit ma feltételezünk. Esterházy a rendszerváltás után fordult az újságíráshoz – aligha véletlenül. A politikai fordulat nagy gondot jelentett a magyar írók és költők jelentényen részének, így Esterházynak is, mert a létező szocializmus kigúnyolásának lehetősége megszűnt. (Hasonló cipőben járt Petri György is – jelezte Radnóti Sándor.) Szinte azonnal rátalált publicisztikai hangjára, és az 1990-as évek legelején a társadalom jelentős részében kialakul hírlapi írásait olvasva az érzés, hogy „valaki helyettünk mondja el” a mindennapok valóságát.

A határon túli magyar írókkal való kapcsolatteremtésben sokat segédkezett Esterházynak a szegedi egyetemen tanító és páratlan kapcsolatrendszerrel bíró Ilia Mihály, aki arra a kérdésre, hogy az első, a Tiszatájnak adott Esterházy-kézirat elolvasásakor megérezte-e, megsejtette-e a zsenialitást, a szerkesztő egyértelmű nemmel válaszolt. Ezt támasztja alá, hogy az elsőként megkapott szöveg sokáig várt a megjelenésre. A Fancsikó és Pintából származó részlet közlését sokáig nem érezték sürgetőnek.

Noha Garaczi László, Ilia Mihály, Radnóti Sándor és a beszélgetést vezető Szabó Gábor is úgy látta, hogy a mai egyetemisták nem vagy alig fogékonyak Esterházyra, a kerekasztal-beszélgetés ennek éppen az ellenkezőjéről győzhette meg a jelenlévőket. A szervezők egy idő után a pótszékezést is feladták.

Ünnepi pillanat volt.

Szerző: Bod Péter

 

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!