George R. R. Martin, mielőtt elhozta volna Westeros földjére a telet, gyarmatosította a világűrt. Ezer világgal népesítette be a kozmoszt: űrlények, telepaták és kiborgok járják az Élet és a Halál táncát, akárcsak hősei a Trónok harcában. Ebbe a sci-fi univerzumba nyerhetünk most betekintést az Éjvadászok novelláskötettel.
Április közepén indul a Trónok harca befejező évada, amikor George R. R. Martin monumentális fantasy eposza a végjátékához érkezik – legalábbis a televízió képernyőjén, mert A tűz és jég dala regényfolyam következő kötetének továbbra sincs se híre, se hamva. Hogy addig se maradjunk Martin magával ragadó meseszövése nélkül, érdemes vele tartani egy kis kalandozásra a csillagok közé.
George R. R. Martin: Éjvadászok
Fordította: Benkő Ferenc, Farkas Veronika, Galamb Zoltán, Kiskádár Tamás, Török Krisztina, Agave Könyvek, 2018, 304 oldal, 3780 HUF
A Trónok harca írójának fantáziája kimeríthetetlen, így talán nincs is abban semmi meglepő, hogy a világegyetemet is képes benépesíteni oda és vissza. Martin műfajtól függetlenül nagy világépítő: sci-fi univerzumát már jócskán a Trónok harca előtt felépítette és belakta. Űrutazás, idegen lények, mesterséges intelligencia, robotok, telepátia és génmanipuláció mellett már harminc évvel ezelőtt megjelentek azoknak az erős női karaktereknek az előfutárai, akik Westeros Hét Királyságának földjét is tapossák. Az erőszak és a horror a csillagközi térben is az emberi lét velejárói. Ahogy a már-már lírai emelkedettség is, amelyből a súlytalanságban sincs hiány.
Az Agave gondozásában megjelent Éjvadászokban hat történetet olvashatunk, amelyek ráérősen hömpölyögve tartanak high-tech tükröt elénk: legyünk bármennyire elfajzottak, éljünk a világegyetem peremén túl, mélyen a föld alatt vagy elpusztíthatatlan géptestbe zárva, akkor is csak tökéletlen emberek maradunk. De legalább hűek önmagunkhoz.
A Trónok harca eredetileg csak egy novellának indult
A napokban jelenik meg angolul George R.R. Martin új könyve, a Targaryen család 300 éves történetét felölelő Fire and Blood, ebből az alkalomból pedig az író hosszabb interjút adott a Guardiannek. Noha eredetileg szigorúan megszabták, hogy az újságíró nem kérdezheti A tűz és...
A kezdő novella hamisítatlan Stanisław Lem-utánérzés: mintha a Solaris elevenedne meg - egy komplett bolygónyi ökoszisztéma reagál intelligens entitásként gomba módra, hogy egységesen lépjen fel a behatolóként azonosított „vírus”, az ember ellen. Smith ügynök szavai visszhangoznak bennünk a Mátrixból. Az emberi viselkedés mintapéldája A Greywater-állomás személyzete: pszichológiai tanulmány rólunk, idegeneknek. Nem csoda, hogy még mindig azt hisszük: egyedül vagyunk a világegyetemben. Ki vágyna ilyen szomszédokra?
A címadó kisregény a csoportdinamika helyett már az egyénre fókuszál. Kamaradarab mivolta ideálissá teszi televíziós alapanyagként – mint erre legutóbb a SYFY is rádöbbent, a végeredmény sorozat formájában a Netflixen már megtekinthető. Egy idegen faj nyomába eredő űrhajó összezárt legénységéről szól a történet, akik lassan kivetkőznek önmagukból. Vagy épp ellenkezőleg: megmutatják igaz valójukat? „Psycho az űrben”, jellemzi maga az író. Horror és sci-fi megkapó elegye abból az időből, amikor a nyolcadik utas maga volt a halál. Akárcsak Arthur C. Clarke 2001: Űrodisszeiánál, itt sem pusztán háttérként funkcionál a hideg, sötét és végső nagy üresség, az űr. Öleljen körbe vagy töltsön ki, teljesen mindegy.
„Az erkölcs egy szorosan megkötött köntös, melyen a csomó, már amikor tart, hát jó erősen teszi – ám a csillagok közti végtelenség hajlamos kioldani, sőt, temérdek színű, kusza cérnaszállá cibálni.”
A Csillaglány története, szokás mondani, egyidős az emberiséggel, akárcsak a címszereplő „ősi” foglalkozása, amelybe egy emberarcú strici kényszeríti bele. Az egyszerű sztorin azonban túlnő egyrészt a megkapó világábrázolás – a kozmosz e rendhagyó pöcegödre valahol ott lehet az „ördög segglyukának” közelében (á lá Thor: Ragnarök) -, másrészt a karakterek kölcsönhatása. A csillaglány figurájában ott van mélyen, még szétválaszthatatlanul a korai Sansa és Arya Stark a Trónok harcából. Legyen bármilyen csillagködből is összegyúrva, nem jó vele ujjat húzni.
"- Más nyereményt várok – felelte a kiborg.
- Valóban? – érdeklődtem.
- Halált. – közölte. – Életet. Halált. Életet.
- Két különböző dolgot – állapítottam meg. – Amelyek ellentétek. Ellenségek.
- Nem – tiltakozott a kiborg. – A kettő egy és ugyanaz."
George R. R. Martin szuperhősei átírják a történelmet
Már megint egy projekt, ami miatt George R. R. Martin nem a Trónok harca folytatását írja? - merülhet fel a kérdés a Wild Cards 1. - Fekete lapok című novelláskötet láttán. A válasz nem, hiszen a könyv először a nyolcvanas években jelent meg, Martin pedig elsősorban szerkesztőként felügyelte a...
Martin azonban sokkal, de sokkal többre képes. Az üvegvirág már-már lírai emelkedettségű tiszavirág-tánc két öröklétbe fagyott elme hagymázas játékában, ahol nem a lét a tét, hanem a halál. Az Éjvadászokban már felvillantott „mesterséges” intelligencia-megoldást is tovább görgeti, és megpróbálja fölfejteni a mítoszok forrását.
"- Örökké fogsz élni – szögeztem le.
- Örökké fogok működni. Ami gyökeresen más, Tudás. Megmondhatom neked bármilyen környezet pontos hőmérsékleti adatait, de nem érzek meleget vagy hideget; látom az infravörös és az ibolyántúli sugárzást, az érzékelőim nagyítása révén megszámolhatom a bőröd minden pórusát, de vakon szemlélem kétségtelen szépségedet. Életre áhítozom, igazi életre, melynek mélyében elkerülhetetlenül nő a halál magva, és ezáltal értelmet nyer."
A kötetben szereplő utolsó két novella mintha egyazon érme két különböző oldala lenne – pedig valójában nem -; H. G. Wells morlockjaiként ragadnak a mélybe, és egy percre sem eresztenek. Sötét, elkorcsosult világra vetül fény, ahol Káin szőröstül-bőröstül falja föl Ábelt. Lovecraft-i szemüvegen át pillantunk be a föld alá, a látottaktól kifordul a gyomor. Hőseinknek olykor szó szerint. A morbid kíváncsiság nem ereszt, és a lámpás reszketeg fénykörében saját ösztönlényünk pillog vaksin vissza ránk. A végén pedig mindig felzabálnak a saját, árnyakba burkolózó félelmeink.
Az Éjvadászok kötet remek ízelítő George R. R. Martin éteri oldalából, ahol a tudományos-fantasztikum tort ül a horror zsánerén. Martin, úgy látszik, csak univerzumokban képes gondolkodni, amelyeket előszeretettel népesít be, gyárt mitológiát, majd kénye-kedve szerint söpör tisztára egyetlen mozdulattal. Úgyhogy őrizkedjünk a mindenhatóvá válásától, mert könnyedén a világegyetem peremén, a belőlünk – átvitt és szó szerinti értelemben - előbújt szörnyeteggel szemközt találhatjuk magunkat, védtelenül.
Szerző: Bányász Attila
