Ed McDonald tavaly magyarul megjelent Éjszárnya komor és erőszakos világba kalauzol, amelyet elnyeléssel fenyeget a gonosz. Egy titokzatos szerkezet áll az emberek és a sötétség erői között. Egy félhivatalos szervezet „utolsó cserkésze” kezében pedig a titok, ami megválthat vagy a kárhozatba taszíthat. Mindkettőnek ára van. A folytatás a következményekről és a világépítésről regél, utolsó (Holló)vérig.
Ed McDonald már legelső könyvével, az Éjszárnnyal ránk szabadítja a kárhozatot, megbillogozva minket a holló jelével. A folytatás bőr- és húscafatok közepette hívja életre a szárnyas bestiát, amely vérmocskosan károgva fészkeli be magát könyvespolcunkra, ahonnan „fel nem röppen – soha már”. McDonald egy mocskos(ul jó) fantasy világot alkotott a grimdark jegyében, amely egyszerre merít a posztapokaliptikus disztópia zsáneréből és a steampunk neoviktoriánus stílusából, ugyanakkor megmarad a klasszikus fantasy hagyományoknál. Nála a villamosságot megidéző mágia jól megfér a kanócos muskétákkal (flintlock fantasy), de rendet itt is kardpengével vág az ember, ha biztosra akar menni. Mintha a Tom Hardy nevével fémjelzett Tabu televíziós sorozat kegyetlen és (bél)sáros XIX. százada elevenedne meg némi mágikus körítéssel, és kapna kelet-indiai helyett jókora vadnyugati beöntést. Miután persze brutálisan üzekedett a Trónok harca középkori realizmusával. McDonald igazából semmi újat nem mutat, de megkapóan egyedi módon ötvözi mindazt, amit számos helyen láthattunk már. Így vezet (meg?) minket a kárhozat útján.
Ed McDonald: Hollóvér
Fordította: Benkő Ferenc, Agave Könyvek, 2019, 384 oldal, 3980 HUF
Világvég
A Mély Királyai és a Névtelenek háborúját csaknem száz éve akasztotta meg az a mágia, amely a két birodalom közt kifordította önmagából a valóságot. Ez a „senkiföldje” a Kárhozat, ahová józanabb ember be nem teszi a lábát: megrontott mágia buzog föl a föld, és le az ég repedéseiből, lidércek és mindenféle irtózatos teremtmények uralják e természetfölötti sivatagot, ahol mindenkit megkísért saját takargatnivaló múltja, és örökre belevész a tájba, akit nem a három hold fénye kalauzol. A Kárhozat peremvidékét helyőrségek védik – nem mintha a Mélység Királyait fel tudná tartóztatni pár maroknyi katona. E túlvilági halhatatlanokat, akik az emberek leigázására törnek, csupán egy hatalmas erejű mágus, Nall titokzatos gépezete képes kordában tartani. A Mély Királyai csak az alkalomra várnak, hogy óriási seregeikkel megindulva újra kirobbantsák a háborút, végleg elsöpörve az emberek törékeny világát idejétmúlt védelmükkel és a magukat névtelen isteneknek kikiáltott mágusaikkal egyetemben.
Ed McDonald: Éjszárny
Fordította: Benkő Ferenc, Agave Könyvek, 2018, 336 oldal, 3680 HUF
Egy legény van talpon a vidéken
McDonald komor világa a főszereplő, Ryhalt Galharrow nézőpontjából tárul föl előttünk, aki fejvadászként tengeti életét a Kárhozat peremén, szedett-vedett bandájával minden fizetős ajánlatra rábólintva. Ha épp nem a Kárhozat pöcegödrét túrja, akkor valamelyik poros helyőrségben néz a pohár fenekére. Badass antihős, a motherfucker fajtából, egy brutális kor smirglilelkű és -állú gyermeke. A rárakódott mocsok, a kezéhez tapadt vér és a lelkét terhelő bűnök alatt valahol mélyen azonban az elvek embere, aki a Szarkalábként ismert Névtelen félhivatalos katonai egységének, az Éjszárnynak a parancsnoka. Igaz, már évek óta nem szólította gazdája, Galharrow legnagyobb örömére; a kommunikáció ugyanis kissé egyoldalú és baromi fájdalmas: Szarkaláb a karjára tetovált holló képében szól hozzá… miután kisebb vérfürdő közepette vájja ki magát bőrön, húson és inakon át. Nemcsak a hatalom, de hozzáállás kérdésében is illik a Névtelenekre az isteni jelző: a halandók pusztán feláldozható figurák számukra a kozmikus sakktáblán. Se többek, se kevesebbek.
„Miután végeztünk, ismét az erőd megkérdőjelezhető kényelme felé vettük az irányt. Az őrszem egy megemelt teraszról tartotta szemmel a holdsütötte vidéket, nehéz nyílpuskája a térdén pihent. A jelszót kérve lekiáltott nekünk. Megkértem, hogy az anyját baszogassa, mire egy kacagással jelzett a kapuőrnek, hogy engedjen be minket.”
Az ember és világa úgy van egymással, mint a tyúk meg a tojás: vajon az ember formálja a saját képére a környezetét, vagy a közeg, amelybe beleszületik, hat reá? Mint annyi minden más az életben, az igazság most is valahol félúton van, ahol az ellentmondások kioltják egymást. Így van ezzel Galharrow is, akinek a lelkét négy évtizeden át formálta és csiszolta az élet, hogy tökéletesen illeszkedjen e kegyetlen világ kirakósába. Ahol az erős eltapossa a gyengét. Ahol az önző érdek mindennél előbbre való. Vajon hogyan dönt ez az apatikus, durva lélek, amikor mérlegre kerül a közérdek az egyik, a saját boldogsága a másik oldalon? Világmegváltás vagy szerelem? Ha a világot választja, oda a boldogsága, a jutalma meg a társadalom torkának mélyéről felharákolt köpés. Ha a szerelmet, övé minden, amire valaha vágyott, de a világ elkárhozik. Igazságtalanul hangzik? Úgy látszik, már a fantasy-kat is az élet írja.
Love Story
A fene sem gondolta volna, hogy az Éjszárny és a Hollóvér egy nagy ívű romantikus történetet rejt – jó mélyen – magában. Amelynek fölvázolásához elég egy vonalzó. Egy-két kunkort leszámítva ugyanis az alapsztori nagyon is kiszámítható. Az Éjszárnyban szívének összetört cserepein caplatva Galharrow egy nemesasszony védelmére kel, hogy hamarosan a Köztársaság legfőbb védelmi eszköze, a Nall-gépezet titkának nyomába eredjen. Fejvadászunk saját háza táján sertepertélő kémelhárítóként eredményesebb, mint elcseszett hősszerelmesként. Ez a folytatásban sem változik, mondhatni, (holló)vér nem válik vízzé.
Sötét erők szervezkednek a köztársaság ellen
A Hollóvérben Ed McDonald tovább bővítgeti az Éjszárny világát, és az olvasó még többet tudhat meg Valengrad városáról és a Kárhozatról. Ed McDonald: Hollóvér Fordította: Benkő Ferenc, Agave Könyvek, 2019, 384 oldal, 3980 HUF A történet szerint négy év telt el azóta, hogy a Nall-gépezet visszaverte a Mély Királyait a Kárhozatba, de a szörnyek így is tüzes esőt ontanak az égből, és más sötét erők is szervezkednek a köztársaság ellen.
Ha szerelemről van szó, a Hollóvér sem marad el sokkal az Éjszárny mögött, bár az első felében zavarba ejtő világépítés folyik. Mintha McDonald másfél száz oldalon kívánná behozni mindazt, amit az előzménykötetben patikamérlegen kimérve adagolt: egy működőképes, épkézláb társadalmat. Ez csak hellyel-közzel sikerül. A Fénylány Szektája a Trónok harcából átvett „verebek” vallási hatalomváltását idézi, hogy aztán olyan összeesküvés szövődjön köré, amelynél az agyonkoptatott klisé pazarul szórakoztató végkifejletbe torkollik. Jár a taps, akárcsak a mágikus tárgy utáni hajszáért. A kötet második felében visszatérünk a Kárhozatba, és beleveszünk az Éjszárny parancsnokával együtt a tájba. Ennél jobb nem is történhetne velünk, ugyanis a Kárhozatban – szemben a csapnivaló szerelmi szállal – sűrűsödik össze McDonald kreativitásának kvintesszenciája.
Kárhozat
Az író kalandmesterként dolgozott a Blizzard Entertainmentnél (videojáték-fejlesztő cég, melynek nevéhez olyan népszerű játékok fűződnek, mint a Diablo, a Warcraft és a Starcraft), és többek közt ez a tapasztalat is visszatükröződik a Kárhozat megvalósításában, a kitalált teremtményekben és a főhős kalandjaiban. McDonald ötletes és egyedi lényekkel népesíti be világát: a Csemetéktől, a Mátkáktól, a Fecsérektől – a Névtelenek áldják meg érte a fordítót, Benkő Ferencet... egy holló tetkóval! – és a Mély Királyaitól a hideg kirázza az embert, és akkor a Hollóvérben bemutatkozó szörnyekről még nem is beszéltünk. Vagy ott van a mágiával fertőzött sivatag megváltozott fizikája is. Apropó, mágia: a varázstudók (fonók) a három hold fényéből nyerik ki az égi mannát, McDonaldnál a „vilt”, amely nemcsak a mágiát, hanem a gépeket és az elektromos berendezéseket is táplálja. Nagy fantázia van az író által megteremtett világban, amely sok helyen még ugyan csiszolgatásra szorul, de már most is elvarázsolja az embert.
Az akciók leírásai rendkívül érzékletesek és vizuálisak, mintha könyv helyett kontrollerrel a kézben ülnénk a Diablo előtt, és „hentelnénk” az ellent. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy McDonald a vívás szerelmese, imád mindent, ami éles, legyen az kés, kard, bárd vagy az asszony nyelve.
Társak a bajban
A trilógia kötetei egyes szám első személyben íródtak – ami egyébként tökéletesen tükrözi Galharrow egomániás hajlamát -, így a főszereplőn kívül a mellékkarakterek meglehetősen sematikusan, nagy vonalakban kerülnek ábrázolásra. Mégis, az interakciójuk révén nagyon is maradandóak, az olvasó szívéhez nőnek. Közülük is elsősorban Galharrow harcostársai: Nenn, a vérszomjas amazon, akinek az orrával együtt hiányzik a női gyöngédség is az eszköztárából, ráadásul olyan mocskos a szája, hogy ha betéved egy söntésbe, a matrózok pironkodva oldalognak ki; Tnota, a navigátor, aki behunyt szemmel is hazatalál a sivatag mélyéről, és pont azért szereti a homokot, amiért Anakin Skywalker nem. Az aktuális trendnek megfelelően nemtől és szexuális orientációtól független szellem uralkodik, ha máshol nem is, az Éjszárny maroknyi csapatában mindenképp. Ami persze nem jelenti azt, hogy – némi kedélyes ugratás kedvéért – nem köszörülik tabuk nélkül a nyelvüket egymáson.
- Miért lógatod az orrod? - kérdeztem. Végigrágta a választ.
- Semmi különös. Talán erősebben érzem a Kárhozatot, mint általában. Öregszünk, Ryhalt. A csontjaimban érzem.
- Na elmész te a picsába – fitymáltam. - Öreg a seggem. Alig múltam negyven.
- Nekem add még hozzá egy évtized felét. Mikor láttál utoljára korombeli férfit a terepen? Elég egy nap a nyeregben, és a hátam azonmmód méltatlankodik. A vállamtól egészen a farkcsontomig érzem.
- Amennyit basztatják a farod, azt hinné az ember, hogy merev, mint a nyereg – élcelődtem.
- A parancsnok mond valamit – helyeselt Nenn.
- Mindketten csak a faszom fájdítjátok – morogta Tnota. Körözött egyet a vállával. - Összehozott a sors egy aranybőrű, nagy szemű lángi ifjonccal. Eddig azt se tudta, mire vágyik, csak kísérletezni akart. Megtérítettem, és ha nem kellene idekint lovagolnom, akkor most épp őt törném be, mint egy vad pónit. Ugorjunk, és siessünk!
- Megtéríteni – ismételtem, és furcsamód elmosolyodtam. - A fartúrás és az alantas bujálkodás egyházába.
- Csak ezt az egyetlen vallást ismerem, parancsnok – vigyorgott vissza Tnota. Nennre pillantott. - Valamikor te is kipróbálhatnád. Beszélik, hogy tököt növesztettél odalent.
- Ha úgy lenne, akkor is tisztább helyre dugnám a te retkes valagadnál – vágott vissza Nenn. De replikájából hiányzott a derű.”
A Hollóvérben további karakterekkel bővül Galharrow belső köre, ugyanis két bájos gyermek (mostoha)apjává avanzsál. Mindkét gyerkőc megéri a pénzét, különösen a fiú nagy kópé, akibe az olvasóközönség garantáltan belehabarodik. Shavada tekintete kísérje óvón az útján. Nagyobb teret kap maga Szarkaláb is, tollas alteregóként alkotva imádni való párost kedvenc fejvadászával.
Megváltás vagy Kárhozat
McDonald „love story-ja” olyan, mint a harmatcseppekkel pettyezett, hamvas szirmú rózsaszál... a félig telt pöcegödör mélyére hajítva. Csak jelen esetben az igazán értékelhető a matéria, amely a szerelem lassan elenyésző virágát kérlelhetetlenül körbefolyja. Az obszcén határait feszegető vulgaritás – ami a második kötetben helyenként kissé öncélúvá degradálódik – eszköz, amellyel Galharrow és a történet más szereplői reflektálnak a világra, amiben kénytelenek (túl)élni. Az Éjszárny és a Hollóvér nem váltja ugyan meg a fantasy zsánerét – miért is tenné? –, de a felvázolt univerzum és a megkapó karakterek révén van annyira szórakoztató, hogy nyári olvasmány gyanánt beszerezzük a befejező etapot is, amikor az író aláereszkedve felemeli vagy teli talppal végleg az emésztőgödörbe passzírozza a végtermékét. Reménykedjünk az utóbbiban. McDonaldnál elkárhozni sokkal szórakoztatóbb.
Szerző: Bányász Attila
