Fotó: Valuska Gábor
Sorozatunkban írókat, költőket kérünk meg, hogy válasszanak egy képet a Ludwig Múzeum aktuális kiállításának anyagából, és írják le, ami először az eszükbe jut róla. A Rock/tér/idő című kiállításon Babiczky Tibor járt.
Akkoriban nagy volt a zaj körülöttem. És bennem is. Egy lassan összerogyó épület elnyújtott moraja. Anyámék váltak. Kádár János halálhíre még Székesfehérváron ért, Antall Józsefé már Budapesten.
Szűkös albérlet egy Törökvész úti panelház első emeletén. Az épületek közt rengeteg nyárfa; bokáig gázoltunk a szöszben, a bőröndjeinket cipelve. „Ma bolyhos csönd a nyár, keringő vattazápor, / válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától.”
Könyves magazin 2016/3.
LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2016, 76 oldal, 870 HUF
Nem találtam a hangot. Semmiféle hangot. Tizenkét év rakománya borult ki és keveredett össze, és fogalmam sem volt, mit kezdjek a sérült áruval.
Ha ezekre az időkre gondolok, az áfonyás joghurt jut az eszembe, egy félig leszakadt redőny és a frissen hegyezett ceruza illata.
Egyik este céltalanul csavargattam kétkazettás rádiósmagnóm keresőgombját, amikor Nagy Feró Garázs című műsorára tévedtem a Petőfin. Éppen a Jönnek a férgeket konferálta fel a Tankcsapdától. Ettől a négy perc huszonhat másodperctől minden megváltozott.
És jöttek, nem csupán a férgek, de a – lelkiállapotomat tekintve – beszédes című számok: a Don’t Thread On Me a Metallicától, az I’m Broken a Panterától, a Demanufacture a Fear Factorytól és a River Runs Red a Life Of Agonytól. Nem voltam többé egyedül. És meglett a hang. Ami időről időre elveszni látszik ugyan, de végül mindig újra megkerül.
Közben pedig eltelt majdnem negyed évszázad. És hirtelen itt ülök a Ludwig Múzeumban, egy szivacsból készült szobor tövében, egy összetört Pantera-felirat előtt. A szobor Phil Anselmót formázza, tipikus színpadi testtartásában. Összegömbölyödik, mint egy sündisznó. És üvölt.
Azért pontos ez a szobor, mert ebben a műfajban valóban mindenki szivacsból van. Puha. Sérülékeny. Kiszolgáltatott. A kagylónak héja van, hogy megvédje magát, a félénk és érzékeny embernek pedig torzított elektromos gitárja és erősítője. Héj. Önvédelem.
De persze ez csak illúzió. Dimebag Darrellt, a Pantera szólógitárosát – akit neves szakmai orgánumok Jimi Hendrixszel emlegettek egy lapon – 2004 decemberében, koncert közben agyonlőtte egy sértett rajongója. Harmincnyolc éves volt. Phil Anselmo pedig elhízott, és náci lett. Így múlik el a világ dicsősége.
A Rock/tér/idő kiállításon van egy idővonal, amely a zenei stílusok tündöklését és bukását hivatott szemléltetni. Ezen a heavy metal korszaka 1980-ban kezdődik, és 1990-ben már véget is ér. Tekintve, hogy a Black Sabbath első albuma 1970-ben jelent meg, az utolsó pedig 2013-ban, ezt nem érzem éppen találónak. De ez is része a játéknak.
Szerző: Babiczky Tibor
A cikk eredetileg a Könyves Magazin tavaszi számában jelent meg.
