Fotó: Valuska Gábor
Sorozatukban írókat, költőket kérünk meg, hogy válasszanak egy képet a Ludwig Múzeum aktuális kiállításának anyagából, és írják le, ami először az eszükbe jut róla. A Nyelvrokonok című kiállításon Ugron Zsolna járt. Az észt-magyar kortárs művészeti kiállítás január 6-ig megtekinthető.
Választott kép: Kaido Ole: Észtország kezdete (installáció)
Hegel egyik alapvetése, hogy az egyes államok individuumként kezelendők, és azáltal léteznek, hogy a többiek elismerik őket. Vajon tetten érhető, hogy ez mikor következik be? Mert eszerint a születés és az elmúlás is külső, az individuumtól független történés, miközben mindez vitatható, abból kiindulva is, hogy belső akarat, legalább a tevékeny részvétel csírája szükséges a születéshez, mondom ezt Hegelnek Kaido Ole képeit nézegetve.
Könyves magazin 2018/3.
LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2018, 76 oldal, 15 pont + 100 Ft
Azt is állítja Hegel, hogy az állam az „a tudati diszpozíció, melynek értelmében a közösség a végső alapja és értelme a szokásos körülmények közti életnek". Vajon keletkezik önmagától rokonság nemzetek, országok között? A szokásos körülmények közötti élet egészen biztosan nem szül vagy radíroz ki államokat, országokat. A legtöbbször a nyelvek, országok és nemzetek közötti rokonságot valamiféle múltbeli erőszakos konfliktushoz vagy sorscsapáshoz kapcsoljuk, ki tudja, miért ünnepeljük, emlékezünk ezekre. Egészen döbbenetes, hogy erről a kiállításról az a benyomásom, a rokonság azonnal elválasztó, megosztott, asszociációkat provokál, miközben pont az ellenkezőjét, az összetartozást, a közösséget, jelentené. A véd- és dacszövetségeket az emberi természetből kifolyólag a külső veszélyhez képest határozzuk meg? Miért ünnepeljük a forradalmakat, győztes csatákat, a halált és a vért (vérrokonság, kiontott vér)? Talán azért, mert másokhoz, rokonainkhoz, testvéreinkhez, ellenségeinkhez képest határoznánk meg magunkat, amennyiben kiterjesztjük Hegel gondolatát. Milyen keserves lenne ez így. Milyen értelmetlenül múlna el egy rövid, reménytelenül a jelenbe kapaszkodó kilégzéssel mindez, az utolsó mohikán utolsó leheletével. Mégis jobb lenne azt hinni, hogy a születés vagy az elmúlás pillanatai azért válhatnak jelölt mozzanattá az idővonalon, mert ilyenkor lépünk túl önmagunkon, és tudunk magunkhoz képest bátrabbak, igazabbak lenni. Vagy ki tudja, tényleg a földönkívüliek voltak, lesznek azok, akik.
Szerző: Ugron Zsolna
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/.3 számában jelent meg.
