Elnézést, merre találom a harmincnégyes termet? – fordulok a portás úrhoz az ELTE BTK bejárati sorompója előtt. - Menjen csak a magas, göndör fickó után. – mutat egy magas, göndör irányába, én meg nyomába is szegődöm nyomban. A magas, göndört, Müller Péter Sziámit a folyosó végén érem utol. A harmincnégyes előtt Zalán Tibor várakozik. Hátizsákosan, farmerdzsekisen. Lehet, hogy a magas, göndör a hátizsákos, farmerdzsekist követte idáig – fordul meg a fejemben. A teremben előadás előtti zaj, vizsgakíváncsiság fogad. Itt-ott nyitva feledett, Facebook-profilos laptopok, a padokon elemózsia, a fülekben elvétve basszus ciripel, a hátam mögött ZH-kérdések cserélnek gazdát. Lassan megérkezik a többi vendég is, Nemes Z. Márió, költő, kritikus, Hujber Szabolcs, Péterfy Bori-szövegíró, továbbá Lovasi András, lovasiandrás.
Horváth Gergely, az mr2 műsorvezetője moderál. Első körben – tekintettel az érettségi hetére – arra kíváncsi, érvényes kérdés lenne-e a magyar matúrán, ha Kiscsillag, vagy Péterfy Bori Love Band-dalszöveget elemeztetnének esszé gyanánt a végzős középiskolásokkal? Így veszi hát kezdetét a vers és dalszöveg viszonyát, zenét és szöveget, a szöveg zenéjét boncasztalára gyűrő, ígéretes ülés. Zalán Tibor megfontoltan válaszol. Bár minden szimpátiája, szeretete a dalszövegíróké – veti előre – mégsem biztos benne, hogy a dalszöveg ebben a közegben érvényes szöveg lenne, szemben a klasszikusokkal. Ő tehát Nemes Nagy Ágnesre adja voksát. Nemes Z. Márió szerint azonban megfér egymással Nemes Nagy és Péterfy. (Az Akkezdet Phiai sora jut eszembe: „mi Party Nagyot oltunk Kispestbe”) Sőt, Márió afféle ráhangoló, közös, írás előtti zenehallgatást is javall. Sziámi a közös énekléssel azért csínján bánna. Felidéz egy esetet, amikor felszabadult diákcsapat próbálta rávenni a Gellért-hegyen, hogy szálljon be az Ismeretlen katona című URH-dal kórusába.
Mire Müller barátnője közölte, hogy hiszen annak a Péter írta a szövegét. Na, akkor majdnem nekiugrottak az ifjoncok… Lovasi azt mondja, egy jó vers mindenkiben van, az mindenesetre jól esik neki, hogy a dalszövegeket is már-már versnek tartják. A popzene ugyanis – véli – olyasmi, mint az újságírás. Aktuális, napi, konkrét, friss, a hétköznapok kenőanyaga. Zalán Tibor egy gmailes beszélgetést vet közbe, amelyben chatpartnere dalszövegrészlet bemásolásával magyarázott meg egy élethelyzetet. Hujber Szabolcs zárja a kört, aki szerényen annyit mond: ha azt akarja, hogy bent legyen a tételsorban Péterfy Bori, akkor bent is lesz. Magyartanárként ugyanis megvan a szabadsága az utolsó tétel tartalmának megválasztására.
A XIX. századnak a költők voltak a rakkendrollerei, csakhogy a torzító, meg a hangerőszabályzó kirúgta alóluk a talajt. Zalán Tibor ezért fontosnak tartja a szöveg- és versírás különválasztását, hiszen előbbinél bele kell azt kalkulálni, hogy énekelni fogják, hogy el fog hangzani. Nemes Z. Márió helyesel. Szerinte is külön térről, különböző közegről van szó. A dalszöveg közösségi élményben oldódik fel, a vers otthona pedig a négy fal közötti olvasás. Sziámi úgy látja, azért nem áthatolhatatlanak a falak. Lovasi dalszövegei például versként is jók. Akkor is működnek, ha kivesszük mögülük a hangszórókat, az akkordokat. Sziámi azt tapasztalja, hogy minden zenének mindössze egy szövege van, ezért addig kell hallgatni a muzsikát, amíg meg nem szólal hozzá a dalszöveg. Ezt Hujber is megerősíti, aki általában előbb hallja a zenét, amire aztán szöveget kell írnia. Azt mondja, csak sokadik nekifutásra, csak hosszú farigcsálás után kezdi el a szöveg jól érezni magát a zenében.
Jócskán benne járunk már a beszélgetésben, amikor megszomjaznak a dalnokok. Az ásványvízmegoszlás érdekességére leszek figyelmes. Valahogy úgy adódik, hogy a költők felére a szénsavas, a dalszövegírókéra meg a mentes üveg jut. Tanulság nincs. A feldolgozásokról, feldolgozhatóságról szólva Lovasi azt mondja, a szerzők jobban tűrik az újraértelmezéseket, mint az eredeti előadók. A szerző ugyanis szellemi gyermeke újbóli virágba borulásaként éli meg, amit az előadó ádáz elorozásnak tart. Végső kérdésként Horváth Gergely Flour Tomi Mizuját dobja be. Lovasi szerint minden évnek megvan a maga Mizuja. A szép emlékű Csovi-Csovi Jaspert idézi Pap Ritától, majd búcsúzóul Sziámi feltárja még a Mizu lírikájának mélystruktúráját.
