Fotó: Valuska Gábor
A Petőfi Irodalmi Múzeum jelenlegi kiállítása Csáth Géza élettörténetét járja végig, az ott látható fotói és naplórészletei által pedig mi is bepillantást nyerhetünk az író szabadkai, palicsi és budapesti életébe. A Margón több, Csáth Gézával foglalkozó előadáson részt lehetett venni, melyekhez néha egy 18+-os karikát is ki lehetett volna tenni, mivel picit eltávolodva a szokásos irodalomórai anyagtól, sok részlet kiderült például a nőügyeiről, bordélyházi látogatásairól, saját testéhez fűződő gondolatáról és addiktív viszonyairól.
A figyelemfelkeltő A varázsló kertje – Csáth Géza, ahogy még sosem láttuk című előadás rengeteg érdeklődőt vonzott a PIM Lotz-termébe. Sidó Anna vezetett be minket a korai amatőr fotózás rejtelmeibe, valamint betekinthettünk a készülő Csáth-album munkafolyamatába.
Amikor beérkezik egy gyűjtemény a múzeumba – ebben az esetben például több mint 400 kép – először a portrékat kezdik kiválogatni, és ezzel vizualizálhatóvá válik az életút. Egy ilyen képsorozaton látszódott, hogy a kisgyermek Csáth kancsal volt és édesapjával emiatt jártak különleges szemüveget készíttetni Budapestre, valamint az orvosi pályára való jelentkezése előtt is konzultálnia kellett arról, hogy kibírja-e a szeme a sok olvasást. Láthattunk képet róla pszichiátergyakornokként is – abban az időszakban készült például az Egy elmebeteg nő naplója című műve.
Ezután egy igen érdekes kép került a középpontba. Első ránézésre semmi különleges nem látszott rajta: Csáth kisfiúként mostohaanyjával egy szobában. A naplóit olvasva derült ki, hogy Csáth pontosan lejegyezte ezt a pillanatot, mivel édesapja akkor kapta meg az első, Amerikából rendelhető, privát használatra szánt fotógépet, amely nemcsak portrék, de tájképek készítésére is alkalmas volt. Édesapja így Szabadka első amatőr fotósai közé került, és ennek köszönhetően készültek el a családi képek, melyeken több alkalommal is felbukkan Kosztolányi.
A képek által megismerhetővé váltak egy korabeli értelmiségi polgárcsalád mindennapjai, és a kutatás szempontjából nemcsak a tevékenységeik, de egy gyönyörűen kifaragott szecessziós szék vagy egy tapéta is igen érdekes lehet. Több képen szerepel könyv vagy újság, melyekre nagyítva derült ki, hogy a család nagyon otthonosan mozgott az akkori kortárs irodalomban és művészetekben. Láthattuk Csáth édesapja kezében például Jászai Mari emlékhagyatékát, vagy egy Franciaországból rendelt folyóiratot is. A fényképezőgép alkalmas volt már tájképek készítésére is; ezzel összefüggésben első ránézésre egy teljesen egyszerű fotót mutattak nekünk egy palicsi fás alléról, majd többszörösen felnagyítva bukkant fel az egyik fa tövében hűsölő Csáth alakja. Ezek felfedezése mind-mind hatalmas siker és több heti boldogság a kutatóknak.
Az előadáson szóba került az emlékezési gyakorlatok hagyománya, ami ma már szinte természetes, hogy fotók által alakul ki, viszont akkor ez még kevésbé számított annak. Csáth Géza édesapja ebben is az élen járt, hiszen családi kontextusban az emlékezet vizuális megörökítése újdonságnak számított. Talán ennek is köszönhetjük a Csáth-novellák különleges képiségét.
A Margó utolsó napja sem telt el Csáth Gézával kapcsolatos program nélkül: Bezsenyi Tamás bűntörténész és Sóki Dia múzeumpedagógus segítségével egy városi sétán nemcsak az író mindennapjainak fontos helyszíneit járhattuk körbe, hanem a város sötétebb oldala, a korabeli prostitúció és droghasználat is szóba került. Emellett bizonyos naplórészletekből az is kivehető, hogy maga Csáth hogyan látta ezt az egyre csak növekvő várost. Korán kiderült például, hogy az írónak nemcsak a különböző szerekhez fűződött addiktív viszonya, de képes volt nagyon rövid idő alatt például Jókai összes művét elolvasni. Ezek mellett elsőként hívták fel a sétavezetők arra a figyelmet, hogy a szer sosem ok, hanem valaminek az okozata. Ez Csáth Gézánál – ahogy az előző előadásból is kiderült – édesanyja és húga elvesztése volt.
Első állomásként a Magyari út – Kecskeméti utca kereszteződésénél álltunk meg. Innen be lehetett látni több régi bordélyház helyét, valamint felolvastak nekünk részleteket Csáth naplójából, melyből kiderült, hogy ezen a részen kergette diákként a lányokat. Naplójában meglepő természetességgel és orvosi pontossággal készített leírásokat mind a lányok külsejéről, mind pedig első morfiumhasználatáról. Akkoriban a bordélyházak több funkciót is betöltöttek, mivel tartozott hozzájuk egy nagyobb üres rész, ahol a férfiak közösséget építettek, kártyáztak, italoztak. Idővel a prostituáltaknak is nagyobb szerep jutott, mivel az állami kontroll miatt nehezebben ment a nemzetközi kapcsolatépítés és információszerzés, így a fontos szerepet betöltő férfiakat sokszor a lányok faggatták ki intim pillanataikban.
Második megállónk a Kálvin tér volt: innen láthattuk az egykori Bátorka, vagyis Báthory Kávéház helyét, ahol Csáth előszeretettel használt morfiumot, valamint a Két Oroszlán Fogadót is, amely a legelső bordélyházak közé tartozott. Következő helyszínünk Kosztolányival kapcsolatos, hiszen az Üllői út 21. alatt maga Csáth is lakott egy darabig, majd innen sétáltunk át a Pál utcához, ahol nem bordélyházakban, hanem az utcán dolgoztak a prostituáltak. Megtudhattuk, hogy Csáth titkos félelme volt, hogy nem tud férfiként helytállni. Felesége, Jónás Olga mellett – a korai ellenszenv dacára – végül azért tartott ki, mert vele mindig tudott teljesíteni.
Utolsó helyszínünk, azaz a Corvin mozi helyén akkoriban egy szeszgyár állt, és – nem meglepő módon – Csáth ennek környékén is előszeretettel randevúzott. Tovább ugyan már nem sétáltunk, de végül szó esett a Balassi utca 6-ról, vagyis az elmegyógyintézetről, ahol gyakornokoskodott, mint ahogy arról is, vajon miért nem lett belőle elismert orvos, és miért követett el öngyilkosságot.
Szerző: Raposa Renáta
