Család - gyerek - kedves ismerősök - Kemény István és lányai a Rokonok sorozatban

Család - gyerek - kedves ismerősök - Kemény István és lányai a Rokonok sorozatban

.konyvesblog. | 2011. december 16. |

Az idén 50 éves Kemény István író, költő és lányai a Rokonok sorozat legújabb estjének vendégei. A már kötettel rendelkező Kemény Lili és a szintén verseket publikáló Kemény Zsófi alkotják a Kisszínes Duó nevű, kétgitáros formációt. Ezen az estén egy igen Kemény-családot ismerhet meg a közönség egy igen színes este keretében! Az esten fellép még Kollár-Klemencz László. A családot Szegő János kérdezgeti majd.

"Mert földtörténeti távolságok választanak el mindezektől az emberektől. Ezektől és másoktól, akiktől valaha annyi mindent reméltem, több száz név van. Nem mindről beszéltem most, csak azokról, akikről hittem egy időben, hogy véglegesek. Ami utánuk jön, az már az újkor. Az azóta megismert emberek az újkor emberei. Közöttük zajlik, és közöttük ér véget az életem. Velük már nem játszhatjuk el, hogy nem ismerjük meg egymást az utcán. Ezek a véglegesek. Hiába tűnnek el, dühösen kutatom föl őket megint. Pár száz ember, akiknek minden tette befolyásolja az enyéimet. Egy falura való ember. Nekem ők lakják ezt a várost. Ők a korszak." - Kemény István, a kortárs líra egyik legjelentősebb alkotója írja Család, gyerek, autó című könyvében, majd ugyanezt a témát - saját generációjának történetét - folytatja Kedves ismeretlen című regényében.

Kemény István

A most 50 éves költő, író az ELTE magyar-történelem szakán diplomázott. Első prózakötetét Az ellenség művészete című kisregényt 1989-ben adták ki. Első nagyregénye, a Kedves Ismeretlen 2009-ben látott napvilágot. Versei: Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez (Eötvös Loránd Tudomány-egyetem, Budapest, 1984), Játék méreggel és ellenméreggel (1987), Témák a Rokokó-filmből (Holnap, Budapest, 1991), A koboldkórus (József Attila Kör – Pesti Szalon, Budapest, 1993), A néma H (Pesti Szalon, Budapest, 1996), Valami a vérről, Válogatott és új versek (Palatinus, Budapest, 1998), Hideg, Versek 1996–2001 (Palatinus, Budapest, 2001), Élőbeszéd (Magvető, Budapest, 2006). Dolgozott már zenés produkcióban, többek között Kiss Tibor és a Bardo-projektben Bárdos Deák Ági és Gasner János zenésítette meg a verseit. Publikált esszét, írt drámát, rádiójegyzetet, ponyvaregényt álnéven és többek között tucatnyi Nick Cave fordítása is megjelent. Jelenleg családregényén dolgozik.

Kemény Lili

1993-ban született Budapesten. Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlógimnázium tanulója. 2008-ban tagja lett a megalakuló Körhinta Körnek, ezüst minősítést szerzett Sárváron, és aranyat a miskolci Deákpoézisen. Az Irodalmi jelen, a Műút és a Magyar Napló közölte eddig verseit. Részt vett a Körhinta Kör felolvasásain Budapesten (Nyitott Műhely, R33-stúdió, Műcsarnok) Kapolcson, Szegeden, Pécsett és a szigligeti JAK-táborban. Saját magát így mutatja be: „Életem röpke tizenhat és fél éve alatt nem történt velem semmi különös, átestem egy Beatles-meg egy Kispál-korszakon, voltam hippi és feminista, félbehagytam egy regényt, kitermeltem 1045 oldalnyi naplót kézírással, egy ideig kártyából jósoltam, megpróbáltam színre vinni a Gyűrűk Urát, a húgommal kikönyörögtünk két papagájt, egy patkányt, egy kutyát majd egy macskát a szüleinktől, négy nyelven olvastam a Harry Pottert, megszerettem három dolgot, amivel azelőtt ki lehetett volna kergetni a világból (Bach, olajbogyó, költészet), egyszer kiraktam egy tízezer-darabos puzzle-t, kétszer is bevágtam a csillagképeket, de már megint csak a Göncöl-szekeret ismerem föl, megtanultam valamennyire zongorázni, de az együttesemben (Kisszínes) mégis gitáron bénázok, ilyesmik.”
Első önálló kötete idén jelent meg Madaram címmel a Magvető Kiadó gondozásában.
 

Időpont: 2011. december 20. 20:00
Helyszín: Millenáris Fogadó
Az esemény a Facebookon
 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.