Boris Vian: Tajtékos napok
Cartaphilus, 264 oldal, 2011, 2125 HUF
Boris Vian, a Tajtékos napok szerzője talán a francia irodalom egyik utolsó polihisztora: író, költő, festő, dzsessztrombitás és énekes, újságíró és zenekritikus, műfordító, színész és mérnök. Az egzisztencializmus sötét világképe keveredett nála a groteszkkel, a finom szentimentalizmussal és szürrealizmussal, valamint erős iróniával és humorral. Egyszerre francia, és álnéven amerikai fekete szerző.
Vian a francia avantgarde kiemelkedő alkotója, munkássága azonban nehezen köthető kortársaihoz. Igazi mitikus hős, akinek életében csak az álnéven írt amerikai bestsellereit ismeri meg és el a közönség (ezek közül van, amit be is tiltanak), és hiába a kortárs francia irodalmi élet központi figurája, a legtöbben csak az életművészt és sanzonszerzőt látják benne. 39 évesen saját regényének filmadaptációja vetítésén kap szívrohamot, műveit pedig a hatvanas években fedezi föl magának a közönség; kultikus szerzővé válik. Viant gyermekkorától végigkísérte szívbetegsége, amely erős bélyeget nyomott műveire is; a fékezhetetlen életélvezet mellett mindig megjelenik az haláltudat is. Boris Vian 1942-ben szerzett mérnöki diplomát, majd a francia Szabványügyi Hivatalban kapott lélekölő és unalmas munkát, ahol regényírással szórakoztatta magát.
Sullivan
Vian Vernon Sullivan „amerikai fekete író" kitalált figurájával álcázza önmagát, „fordításai" pedig tüstént vihart kavarnak: rasszizmussal és pornográfiával vádolják, miközben A köpök a sírotokra hatalmas sikert arat 1946-ban, ezt követi a Minden hulla fekete, az Öljünk meg minden rohadékot és a Mindez a nők miatt, amelyek százezres példányszámban fogynak. Amerikai regényei nem csupán paródiák, túlmutatnak a detektívregények és a roman noir műfaján. Vian emellett nem csak álfordítóként működött, Chandlert, Cheyney-t és Caint is fordított.
Tajtékos napok
Hivatali munkaidejének nagy részét Vian regényírással töltötte, itt született a mindmáig leghíresebb regénye, a Tajtékos napok és a Pekingi ősz is. Vian ezekben a műveiben találja meg először rá jellemző hangját, itt teremt először teljes, szürreális világokat, akár a Tajtékos napok groteszk, abszurd, kifordított Párizsa, vagy a Pekingi ősz Exopotámiája (a regénynek természetesen semmi köze sem Pekinghez, sem az őszhöz), ahol a sivatagban épül értelmetlenül a vasút, de tökéletes lesz, mert nem zavarják majd az utasok.
Patafizika
Vian tagja a 'Patafizikai Társaságnak többek között Raymond Queneau, Eugène Ionesco, Michel Leirís, Joan Miró, Jacques Prévert, Henri Salvador, Jean Genet, Marcel Duchamp és Umberto Eco mellett. A társaság Alfred Jarry Doktor Faustroll cselekedetei és véleményei című munkáját tekinti alapművének. Vian így határozta meg a patafizika lényegét: „A 'patafizika egyik alapvető szabálya az Egyenértékűség törvénye. Talán ez magyarázza részünkről a komoly és a nem komoly közötti különbség elutasítását; számunkra ugyanis ez egy és ugyanaz a dolog, ez a 'patafizikus."
Sanzoníró
Sanzoníróként több mint ötszáz dalt írt. Ezek közül a leghíresebb a Le Déserteur antimilitista és pacifista dal, amely az algíriai háború ellen tiltakozik. Dalaira is jellemző a fanyar, groteszk hangvétel. Vian nem csak szövegíróként vett részt a kortárs dzsesszéletben, trombitásként játszott a Hot Club de France-ban is. Emellett drámákat és operákat is szerzett.
Nem azért vagyunk itt, hogy kinyírjanak:
Szívtépő-Hullasztó
Utolsó regényei a Piros fű (1950) és a Szívtépő (Hullasztó) (1953). Mindkettő sötét hangvételű, a szerelem sem jelent megváltást, mindent a halál ural. A Piros fű Wolfja egy felejtőt épít, amely pszichoanalízis-szerűen végigéleti az emberrel az életét, majd kitépi belőle az emlékeket,miközben A világok harca vérvörös füve burjánzik mindenhol. Dupont szenátor, a beszélő kutya pedig hiába kapja meg három hónapos kora óta vágyott vapitijét („Egy vapiti, az zöld, kerek tüskéi vannak, és pluttyan, ha vízbe dobja az ember. Legalábbis nekem ilyen a vapiti"), a tökéletes boldogság vegetítv állapotba taszítja, többé nem szólal meg soha.
