Amikor első magvetős kötete, a Kék angyal megjelent, Centaurit már a fülszövegen a világirodalom olyan szerzőihez hasonlították, "akik későn, vagy sosem fedték fel kilétüket." Például Pynchonhoz és Salingerhez. A Salinger-hasonlattól később sem szabadult, ám következő könyvében, a Jégvágóban már szándékosan játszott el az összehasonlítással és megalkotta a Zabhegyező ellentézisét. A Jégvágóba "kb. 20 sornyi jelöletlen idézet” is került a Rozsban a fogó néven aktualizált klasszikusból, mi pedig a Barna Imre-fordítás (interjúnkat ITT találod) körül kirobbant kommentháború láttán arra kértük, írja le, mit jelent neki a regény, és válasszon ki egy Salingerhez kapcsolódó részletet a sajátjából.
Mit jelent nekem a Zabhegyező?
Jó könyvnek gondolom, bár nem tartozik az „alapkönyveim” közé. Valójában csak akkortól érdekelt igazán, amikor a kritika a Kék angyal megjelenésekor több helyütt is Salingerhez hasonlított. Talán azért is, mert az inkognitó okán a Magvető Kiadó a fülszövegen felemlítette Salingert is. Ezt a hasonlítgatást gyakran éreztem esetlegesnek, felületesnek, ugyanakkor érdekelt, hogy mit miért mondanak. Így vettem elő a Kék angyal után a Zabhegyezőt. Főként azt a regisztert élveztem, amelyen megszólal, s egy következő fázisban azt gondoltam: írhatnék valamit, ami csakugyan reflektál Salingerre (de ígérem, hogy nem fogok ugyanígy reflektálni mindenkire, akihez csak hasonlítanak). Először egy parodisztikus dolog bukott ki belőlem. Valami nagyon jó tényleg van a Zabhegyezőben, mert állati könnyű ráállni, ráhangolódni. Második körben komolyra fordult a játék, mintha a Zabhegyezőt folytatnám, a harmadikban már úgy éreztem, hogy Salinger (vagy a fordító?) nem használ ki minden lehetőséget, amit a szleng regisztere nyújt, ezt igyekeztem továbbvinni, végül a Zabhegyezőt, úgy ahogy volt (van), kifordítottam. A Jégvágó nyíltan és konfrontatívan reflektál a Zabhegyezőre (címében is). Inkább ellentézise, semmint adaptálása. Úgy éreztem, hogy a Zabhegyező főhőse nemcsak azért lődörög, mert ezt dobta neki a család meg az amerikai társadalom, hanem azért is, mert Salinger „elengedte a kezét”. Egy régi barátom zseniális elbeszélése jutott eszembe, ahol egy félbehagyott regény szereplői a szerzőről beszélgetnek, s elhordják mindennek. Joggal. Ott ülnek egy félkész lakásban, félkész világban, félkészen. Ettől kiakadnak. Ez a barát ma már sajnos nem ír, de úgy gondoltam, Salinger hősének is lehetne efféle véleménye Salingerről. Remélem, hogy a Jégvágó főszereplője, Dan Coolbirth nem szid engem, vagy ha mégis, akkor csak egy kicsit.
Unikális érzés most erről írni, tudva, hogy már két fordítás van. Barna Imréét csak részben olvastam, és az csak egy dolog, hogy tetszik, de alapvetően jogos igény, ötlet, tett egy ilyen új fordítás. A Zabhegyező nyelvezetének újra konstruálása a Jégvágó írása során is (rész)feladat volt. Én élveztem, valószínűleg Barna Imre is. Az új cím szerintem is problematikus. Valamelyik éjjel az a kérdés vetődött fel bennem: vajon nem úgy vagyunk-e a Zabhegyező átnevezésével, mint a Moszkva térrel? Sokan (a többség?) ma is a Moszkvára beszél meg találkozót és nem a Széll Kálmánra.
Furcsa is lenne, ha épp én kifogásolnék egy újrafordítást, hisz többször elmondtam, hogy a kortárs irodalomban kicsit túlhangsúlyosnak érzem a nyelv szerepét. A nyelvet, nyelvezetet „csak” nagyszerű eszköznek gondolom, s ha eszközből céllá válik, ha egy könyv szinte egyedüli erénye, teljesítménye, hamar elavulhat. Ez természetesen igaz a Jégvágóra is. Könnyen lehet, hogy a szleng korlátozza a szavatosságát. Ez volt a legnehezebb: egyensúlyozni az időlegesség és tartósság között. Amint azt is tudtam, lehetetlen eltalálni azt a regisztert, ami csakugyan úgy szól, ahogy ma egy fiatalember beszél, s ugyanakkor nem riasztja azokat sem, akik az irodalom fennkölt oldalát kedvelik. Ez lehetetlen feladat. Egyedül az olvasó nyitottságára számíthattam.
És még egy apróság: Dan Coolbirth rendesen pirítja Salingert (főként a Joyce Maynard könyvre - Otthon a világban), és ez „nem szép” tőlem, hisz úgy tartjuk: halottról jót vagy semmit. De a Jégvágó Salingert pirító részeit Salinger halála előtt írtam. Meg is jelent folyóiratban, aztán rá két hónappal szegény Salinger meg is halt. Nyugodjon békében! – bár ahányan őt emlegetik, ez nem lesz könnyű. (Centauri)
A Jégvágóról ITT írtunk, Centauri készülő új regényéből, a Jákob botjából pedig a honlapján és a Facebook-oldalán olvashattok részleteket. Az új könyvvel kapcsolatban Jack Londont fogják majd emlegetni, ám amíg Jákobra és Jackre vártok, olvassátok el, hogy mi baja a Jégvágó főhősének, Dan Coolbirth-nek J. D. Salingerrel.
Jégvágó_részlet by konyvesblog
