Aki miatt szomorúan vidám lett a magyar irodalom

Rostás Eni | 2014. március 25. |

kemény.jpg

Kemény István 50 Centnek öltözött farsangra

Február végén már áradoztunk egy sort a búspoétákról, akik néha intergalaktikus harcot folytatnak, néha kipiszkálják jobb fülükből a maradék szarkazmusukat, néha pedig boldogan figyelik a tengeren vágtázó bluggyhalat. Megkerestük az utóbbi idők legmenőbb mikroblogjának anonim művészét, aki nekünk sem fedte fel magát, pedig még a megvesztegetéssel is próbálkoztunk. A nagy leleplezésre már csak áprilisig kell várni, akkor mi is eláruljuk, hogy mennyire lennénk jó magánnyomozók.

Honnan jött az ötlet a bloghoz?

Régóta bennem volt már, hogy jó lenne valamivel fiatalossá tenni, feldobni, népszerűsíteni a (kortárs) magyar irodalmat, kicsit elvinni alter irányba, de nem volt konkrét ötletem. Az is ért már, hogy megpiszkáljam a kortársakat, hátha észreveszik, hogy a közeg köré épített burkot és a számomra gyakran megdöbbentő attitűdjüket igenis érheti támadás. (Ezt egyébként az áprilisi leleplezéskor jobban kifejtem.) Aztán kaptam utókarácsonyi ajándékként egy rajzpadet, leültem és egyből jött négy rajz (Pilinszky, Ady, Závada és kabai), ezzel pedig összeálltak a dolgok.

Ha a neved még nem is árulhatod el, akkor legalább azt áruld el, hogy mi közöd van az irodalomhoz vagy a képzőművészethez.

Én is publikálok, illetve irodalmi közegben mozgok. A képzőművészethez is van közöm hellyel-közzel, de ha elárulnám, miért és mennyire, akkor a szemfüles költőismerősök egyből rájönnének, ki vagyok én. Ez is kiderül majd a leleplezésnél.

faludy.jpg

Faludy György szeret a csilláron lógni

A képaláírásoknál van valami koncepció, vagy csak a szürrealitáson van a hangsúly?

Az aláírások úgy születnek, hogy ránézek a kész rajzra és leírom, ami egyből eszembe jut róla. (Gondolom, most mindenki nagyon meglepődött.) Ilyenkor persze a szürrealitás is cél. Van, hogy kicsit próbálok odamondani az illetőnek, de ez nem túl gyakori, a legtöbbnek nincs valóságtartalma (Legalábbis nem tudok róla, hogy Szőcs Petra megfőzte volna a macskáját). Továbbá a koncepció a nevettetés, hogy a bús poéták, meg a bús követők ne folyton a negatívat lássák-hallják-mondják. Na meg, hogy az irodalmi közeg valami kedves dologról beszéljen, ne pedig a hatodik fiatal tehetség bokacsizmája feletti szőrszálak kiábrándító állapotáról.

Sértődött már meg kortárs költő a rajzod miatt?

Egyvalakiről tudok, aki nem vette jó néven a szöveget, de nem mondanám, hogy megsértődött, az ő véleményében is volt igazságtartalom. Majd megbeszélem vele, miután felfedtem magam, úgy vélem, nem lesz ebből hidegháború.

Volt már olyan, aki kimondottan bejelentkezett, hogy belőle is legyen poszt?

Nem, csak azon pár beépített ember közül egyvalaki, aki kérte, hogy rajzoljam meg őt is, ám csak privátban küldjem el neki a képet. Illetve volt egy költő, akiről tudtam, hogy nagyon szereti a búspoétákat, így hát (mivel egyébként is megrajzoltam volna előbb-utóbb) előrébb hoztam a portréját.

lackfi.jpg

Lackfi János epres labellóval ápolja ajkait

Kedvenc költő vagy kedvenc vers?

Képtelenség kedvencet mondani. Kedvenceket talán, de azt sem érezném őszintének. Kedvenc versem sincs, tonnaszámra találkozom olyannal, ami odavág a falhoz.

Legszomorúbb vers a magyar irodalomban?

Fulladozunk a bús versekben, bár nem meglepő mind múltunkat, mind jelenünket tekintve. Nincs tehát itt sem nyertes, ám Tandori Dezső Hashártyaszakadási elégiájából szívesen idéznék egy különösen szomorú részletet:

„– – – – – – – – – – – – – –áááááááááá – – – – –”

Miért csak költők? A prózaírók sem túl vidámak, ugye azért őket is szereted?

Őket is szeretem, de az én területem a líra, egyébként is sokkal több verset olvasok, mint prózát, így hát adva volt, hogy a poétákat rugdosom meg kicsit. Nem kizárt, hogy lesznek búsprózisták, ahogy a búsképzőművészek is váratnak magukra.