Bradbury világa képregényekben

A
The Ray Bradbury Chronicles
The Authorized Adaptation vol. 1-3.
Szerzők: John Van Fleet, P. Craig Russel, Ralph Reese, Ray Zone, Chuck Roblin Vincente Segrelles, Al Williamson és sokan mások

Bantam Spectra, 1992

A Bantam Spectra kiadó, a Random House/Bantam sci-fi divíziója 1992-től 1994-ig hét kötetben adta ki a most 90 éves Ray Bradbury novelláinak képregény-adaptációit, majd 2003-ban összeválogatták őket egy best of erejéig. Kötetenként átlagban egy Bradbury-előszót, hat képnovellát és novellánként egy-egy hosszabb személyes megjegyzést tartalmaznak a szép kivitelű, vastag, fényes papírra nyomtatott kiadványok.

Szerkesztésük változatos, az első például a Dark They Were, and Golden-eyed, a Golden Apples of the Sun, a Marionett Inc., a Toynbee Convector, a Dragon és az I, Rocket című novellákat gyűjti egybe. Bradburyhez nagyságban passzol az alkotói névsor, a képregény nagy öregjeitől (mint Wally Wood vagy Harvey Kurtzman - MAD) az (akkori) fiatalabb mesterekig (Dave Gibbons - Watchmen , Mike Mignola - Hellboy) fontos, komoly neveket látunk. Itt van Vincent Segrelles (magyarul a Zsoldos egy része jelent meg tőle), Jonh Van Fleet (Hellraiser), Daniel Torres (Rocco Vargas), akármerre nézünk, nem találunk ismeretlen vagy rosszul csengő nevet, velük biztos nem vett zsákbamacskát a kiadó.

Nekem három kötet van a polcomon, így ezekről tudok írni egy keveset. Egyszemélyes adaptációk: a rajzolók, festők írók ezúttal is egyben. Dave Gibbons tizennégy oldalra hozta ki a Come into my Cellart, négyszer négy paneles, a Watchmenhez hasonlóan "monoton" oldalképekkel, hatásos befejezéssel. John Van Fleet fotografikus oldalai és Wally Wood (ő csinálta azokat a nagyon amerikai filmes képregényeket a Kreténben) művészi kompozíciói az ellenpont, a kettő között "normál", három-négy soros, soronként egy-három paneles oldalképeket látunk. Így a rajztechnikákat tekitve viszonylag vegyes, az adaptációk képi szerkezetét tekintve viszonylag egységesek a kiadványok. A narrációk is változatosak: Bradbury örökre belénk ivódott, borzasztóan szép kulcsmondatai természetesen kihagyhatatlanok, de ki többet, ki kevesebbet ad vissza a minden sorában költői szövegekből. Nehéz megítélni a köteteket, hogy szükség volt-e az adaptációra, én inkább azt mondanám, érdekesség, csemege, de ha az elemi Bradbury-hangulatra vágyom, inkább előveszem a Kaleidoszkópot vagy a Masbéli/Fahrenheitet. Több ezerszer vándoroltunk (kedves olvasó, tudom, te is) a Mars dűnéi között édes-egyedül, több százszor néztük a zörgő Rakétában a filmet, ami szemcsés-csillagos lett az időtől - csak a szövegek és saját fantáziánk hatása miatt.

Legegyszerűbb, ha megkérdezzük a Mesélőt, mit gondol ő az "átültetésről" (3. kötet, előszó):

"Az emberek azt kérdezik, mennyire szeretem látni novelláimat képregényként a filmhez vagy a tévéhez képest. Azt felelem: minden adaptációs formát ugyanúgy élvezek. A néma és hangos film gyermeke vagyok, képsor-gyűjtő és éjjeli tévénéző, legyen az alkotás akár jó, akár rossz.

Mind egyforma. Valahogy máshogy hatnak, de nekem - mint a metafórák gyűjtőjének - szinte mind megegyezik. Képsorok, színház, film és tévé mind testvérei a haikunak és számos egyéb költői formának. Ha ez erőltetetten és hihetetlenül hangzik, vegyük figyelembe: a költészet, saját természeténél fogva kép-alkotás. Képekkel hat ránk, és utóhatásként szellemképeket hagy maga után, olyanokat, mint ami szemfenekünkön tükröződik, ha a tűző nap után a házfalat nézzük.

Szóval, szerelmem miatt a költészet - és főleg a rövid japán haiku-forma - iránt, egyesülve szerelmemmel a képzőművészet, festészet és a festők iránt, hozzáadva Popeye, Miki egér és Flash Gordon képsor-gyűjteményeim (1932 óta), megvan a képességem, hogy úgy írjak meg egy-egy történetet, hogy azok elkészültükkor 3-4 részre "hasíthatók" legyenek. Egy rész megy közvetlenül a képzőművészethez, egy másik filmre, a harmadik tévére és a negyedik rádióra. És - ahogy mind tudjuk - a rádió kép-alkotás a dobhártya számára.

Szóval nekem a lehető életek közül a legjobb jutott - egy képekkel teli világban. Egész életemben kép-ötleteket gyűjtöttem és tároltam magam körül. A fejemben vannak, és ugranak, ahogy felveszek egy tollat vagy hozzáérek az írógépemhez. Ebből következik, hogy imádom látni a munkáimat animálva, vagy egy efféle könyvben, az ezüst vásznon, esetleg hangos dobozba zárva néhány millió nagyszobában.

Nem teszek különbséget ilyenfajta élvezetek között, mindegyiket ugyanúgy szeretem."