Első mondat: Nem vagyok senki,/ nem tudok semmiről,/ csak hallom, hogy üt-ver,/ fejem fölött a szíved döngve döng
Mivel egy korábbi generáció történetét mesélték el, ezért pont lecsúsztam Cseh Tamás és Bereményi Géza mítoszteremtő dalairól. Később megértettem, hogy egy hétköznapi tejvásárlás is lehet világnézet, amikor azt hallottam, hogy “Reggelre kelve, ahogyan ez itt szokás,/ közértbe megy le tejért János és Tamás”. Tudtam, hogy ez ugyan nem rólam szól, de majdnem, mert nekem is kellett lejárnom tejért, például azért.
Bereményi Géza: Versek
Magvető, 2016, 264 oldal, 2990 Ft
Bereményi Géza mindent tud Budapestről, mondjuk nagyon könnyű dolga van, hiszen az miatta is lett olyan, amilyen. Visszahozta a költészet elbeszélő- és közösségteremtő szerepét: ezek a szövegek éneklésre, és így a múlt és jelen közös feldolgozására szolgáltak. Annyira, hogy ki másnál olvashatunk egy kötetben a Symphonia cigiről, a Palmolive-ről, az OTP-ről vagy a Forte-filmről. Bereményi az elbeszélés által hozza létre Európa lichthofját, ahonnan szétszéledtek az egykori barátok Párizsba vagy Svájcba (“Szétszéledtünk,/ egyik erre, másik arra, szétbomlottunk./ Széjjelmásztunk./ Egyik maradt kérlelhetetlen 68-as,/ 68-as, prágai, párizsi,/ egyik sonka, másik szalámi,/ amiből kedvére zabál az idő./ Kiderült, hogy nem voltunk ragály.” - Szétszéledtünk). Bereményi mindig a saját Budapestjét írja meg, ami idővel közös képpé változott.
Beindult a dallam, és ő már írta a karakter- és történetközpontú verseit, amelyekből idővel saját univerzumok épültek, de a középpontban mindig átlagos, melankolikus karakterek kaptak főszerepet. Tegyünk egy kísérletet, csupaszítsuk le a kultikus, majd Cseh Tamás előadásában folklorizálódó Bereményi Géza jegyezte dalokat, kövessük a kiadói útmutatást, és csak a verseket nézzük. Egyáltalán nem könnyű, ezt senki nem állította.
A Versek egyszerűnek látszó cím, talán túlontúl szerényen próbálja eljelentékteleníteni magát, miközben kellően provokatív is, hiszen a verseskötetbe beválogatott szövegeket alapvetően dalként ismerjük, főleg Cseh Tamás előadásában (Cserhalmi Györgynek vagy Udvaros Dorottyának is írt dalszövegeket). Hogy mi a vers és a dal között a különbség, azt ebből a kötetből nem fogjuk megtudni, de Bereményi a bizonyíték arra, hogy elmoshatóak a határok. Egyáltalán nem volt egyértelmű számomra, hogy mi marad azokból a szövegekből, amelyek Cseh Tamás előadásában mára közkinccsé váltak, illetve később továbbíródtak, például a Csönded vagyok című verset/dalt feldolgozta a 30y, majd azt a Punnany Massif is.
A verseskötetetbe került szövegeket alapvetően dalokként ismerhetjük, de Szegő János szerkesztői munkájával szépen ciklusokba szervezték, ezzel új olvasási stratégiákat is kijelöltek. Antoine és Désiré most is keresztül sétálnak az éjszakákon és a városon, egymás után következnek a különböző női neveket viselő versek és szerelmek, az okos és visszafogott közéleti szövegek a Kossuth-szoborhoz érkező zöld páviánokkal, de az első ciklusból megismerhetjük Bereményi így jöttem-történetét is. Minden vers önálló világ, látszatra könnyen felskiccelt, ám teljes sorsukkal előttünk álló karakterek lesznek társaink az olvasás során. Bereményi flaszterközelről ábrázolja az elmúlt évtizedek változásait, illetve az azok kudarcából kialakuló melankóliát. Az első ciklus az Egy ember élete megpróbálja a lehetetlent, de a teljes élet bemutatása helyett szétírja azt. A két bohócfigura, az örök bolondozásban a melankóliát, a szomorúságot megszólaltató Antoine és Desiré saját fejezetet kapott. Bereményi pesti válaszai voltak ők Fellini színes karneváljára: “Most megáll a szél,/ istenem, csak most,/ most nehogy előredőljünk” (Antoine, Desiré és a szél)
A kötetben kísérletet tesznek arra, hogy Bereményi verseinek széles fesztávját megismerjük, ami örömteli kísérlet, és ezért például a szerző közéleti/politikai verseit is külön ciklusban mutatják be. A Rendszerváltoz(tat[tat])ás cím alatt jönnek a szocialista évek, illetve az abból történő átmenet. A rendszerváltás legendáját végre más nézőpontból ismerhetjük meg: "Írd meg Irénnek, mondd meg Irénnek,/ A Nyolcvanas Évek, mondd meg Irénnek,/ a semmibe néznek. Semmit se kérnek./ Semmit se félnek. Bújj ide, kérlek!" (Jóslat). Ugyanez az Irén tudja meg elsőként, hogy "mégis véget ért egy korszak" (Levélrészlet). Ezt a tudást későn szedte össze a lírai én, mert 88-ban nagyon elszúrta, amikor elvette Marit, akinek az apja rendes komcsi volt, de pont szétesett az államhatalom, és mint írja: “Ha előbb mondod,/ Hogy ti lekoptok,/ Hiába Marin a nagy didi,/ Popó hiába, ha komcsi lánya,/ Frász, aki elveszi!" (Illegalitás)
Bereményi sok nőről, szerelemről írt verset, amelyek szélsőséges helyzetei időtlenné váltak: kiderül, milyen tizenkét fiúból a nyolcaddiként valakivel lefeküdni, milyen a közös pornófilmnézés után felismerni valakit, de az is, hogy Annának négy abortusza volt. A Bereményi-versekben a szerelem hétköznapinak, hazugságokkal és csalódásokkal telinek mutatja magát. A Szőke volt, aztán barna lett című versben egy lánnyal történt megismerkedését meséli el, akivel 1964-ben találkozik először. “A 74-és évben jöttem én,/ ő szép volt még, de már szerény,/ mögöttem is volt már ez-az,/ több vagyunk azért egymásnak, nem csak vigasz.// Szőke volt, barna lett,/ míg 74-ben hozzám keveredett,/ a haja megsötétedett,/ míg mellettem ő horgonyt vethetett.// ” Bereményi sorra hozza a csajos sztorikat, amik mindegyike egy önálló játékfilm lehetne. A versekben megjelenő melankólia mozgatja a szereplőket is, akik valahogy soha nem tudnak kiteljesedni egymás mellett.
“Majd mit beszélünk Marival,/
ki rég disszidált,/
és holnap éjjel érkezik
az éjféli vonattal,
és Évának is,
ki látom, hogy fél,
mit mondok majd, tán azt, hogy elnézést,
de az éjféli gyors
holnap jön Marival,
ki a szerelmem volt.
Szegény Éva.” (Az éjféli gyors)
“Rám nézett és nincs tévedés,
ott az Ágnes mindegymilyen arca.
Rám nézett és nincs tévedés,
itt az Ágnes mindegymilyen arca.” (Ágnesre várva)
“Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked:
vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.” (Csönded vagyok)
“Még a szex is megfelelő,
az ágyban engem felemel ő,
csak az a fura,
hogy még nem volt soha
egy rendes orgazmusa.” (Orgazmus)
Pár nap bereményizés után azt a végkövetkeztetést vontam le, hogy Bereményi verseiben a szerethető, roppant árnyalt élettapasztalatot szerettem a legjobban. Hogy itt van egy szövegekből épülő apa-alak, akinek ezeket a történeteket kell átadnia a fiának, mintha csak indiánok lennénk. Az élet bonyolult, összetett, sokszor nehéz, de valahogy mindig az öröm keresése a cél. A Versek című kötettel régóta tartozott a szerző az olvasóinak, mert itt csak az ő szövegei olvashatóak. Olyan nincs, hogy a mai napig csak úgy lehet Bereményiről beszélni, hogy őt mindig Cseh Tamáshoz képest helyezik el.
