A-
Sophie Hannah: Bántó távolság, Fordította: Rindó Klára, Szabados TamásKossuth, 2012, 2542 hUF
Annak ellenére, hogy versesköteteket és gyermekkönyveket is szép számmal publikált, a Cambridge-i és Oxfordi Egyetemet is megjárt Sophie Hannah nem ért el nemzetközi sikereket egészen a 2006-os Little Face-ig (magyar fordításban 2012-ben jelent meg Idegen arcocska címmel), mely egy csapásra a pszichothriller koronázatlan királynőjévé avatta az angol írónőt. A nemzetközi elismerést kivívó thriller folytatásaként jelent meg az idén magyarul is piacra dobott Bántó távolság.
Nézzük a történetet dióhéjban! Naomi Jenkinst, a harmincas éveiben járó, sikeres vállalkozót három éve erőszakolta meg egy szociopata. Naomi úgy dönt, hogy mindenki előtt titokban tartja, mi történt vele, és úgy tesz, mintha mi se történt volna. Két évvel a megaláztatások után megismerkedik a nős Robert Haworth-szel, akibe természetesen első látásra beleszeret, és egy évig viszonyt folytat vele. Amikor a férfi nem jelenik meg a találkozójukon, Naomi biztosra veszi, hogy szerelme bajban van, és azonnali segítségre szorul. Miután a rendőrség nem kap két kézzel a lehetőség után, hogy felhajthassák egy újabb faképnél hagyott nő eltűntnek hitt szeretőjét, akiről ráadásul annak felesége állítja, hogy éppen a barátaival múlatja az időt Kentben, Naomi taktikát változtat. Elhiteti Simon Waterhouse nyomozóval és Charlie Zailer őrmesterrel, hogy Robert igazából nem a szeretője, hanem az a férfi, aki három évvel ezelőtt megerőszakolta. Na, erre a bejelentésre már egyből ráharapnak a rend őrei! Megkezdődik tehát a nyomozás, melynek elsődleges célja Robert Haworth kézre kerítése. Minél mélyebbre ás azonban az Idegen arcocskából megismert nyomozópáros a szerelmesek múltjában, annál több új kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy ki a bűnöző, és ki az áldozat.
A Bántó távolság egyik legnagyobb erénye, amely már az Idegen arcocskát is jellemezte, a jelen és a múlt idejű, valamint az egyes szám első és harmadik személyű elbeszélésmód folyamatos, fejezetenkénti váltogatása, melynek segítségével hol Naomi, hol Charlie nézőpontjából lehetünk tanúi a történéseknek. A karakterek pontosan ki vannak dolgozva, nincs felesleges szereplő (elég Charlie nyavalygós és a végtelenségig idegesítő húgára, Oliviára gondolni, akiről kiderül, hogy örökös pénzszórásával a meddőségét kompenzálja, és nővére állandó, ütnivalóan irritáló egzecírozásával valójában annak pozitív jellemfejlődését segíti elő). Ha már jellemfejlődés: egyértelműen Naomi esik át a legnagyobb változáson a történet ideje alatt, hiszen a külvilág elvárásainak folyamatosan megfelelni vágyó jégkirálynőből fokozatosan az érzéseit felvállaló, önmagával tisztában lévő nővé alakul át. Ennek ellenére nekem végig Juliet Haworth, a megcsalt feleség karaktere volt a legszerethetőbb, az őrületbe hajló jellemén túl az őt körüllengő misztikusság miatt is. Szerintem a történet is megállja a helyét, amikor már beindult a cselekmény (amire elég sokat kellett várni), akkor sikerült teljesen magával ragadnia.
Alapjában véve pozitív olvasmányélményt nyújtott számomra a Bántó távolság, viszont én inkább kriminek nevezném, mint thrillernek, hiszen az egyetlen misztikus, és ez által borzongást keltő eszköz az egész történet ideje alatt Naomi látomása volt. Minden más esemény, bármennyire gyomorforgatónak találtam is őket, nem keltett bennem olyan feszültséget a végkimenetellel kapcsolatban, ami pedig a thriller elengedhetetlen feltétele lenne.
Naomi következetesen meghozott idegtépően rossz döntései gyakran megakasztottak az olvasásban (nem értettem például, hogy miért tett hamis vallomást, ahelyett, hogy felfogadott volna egy magánnyomozót). Zavaróak voltak még számomra a központozási hibák is (a többszörösen összetett mondatok határán szinte sosem áll vessző), ám mindent egybevetve nem okozott csalódást a mű, mi több, a folytatását is kíváncsian várom.
Szerző: Borostyán
