Meghalt a Pókember, fekete fiú jött helyette

Rusznyák Csaba | 2012. július 14. |

Peter Parker halott. Ötven év  után jön helyette a 13 éves Miles Morales, aki afro-amerikai és spanyol szülők gyermeke. Hogy történt? Miért volt szükség megölni az ötven éve szeretett szuperhőst? A politikai korrektség kifizetődő? Jönnek a válaszok.

Cikkeink Pókemberről

A nagy erővel nagy felelősség jár - 50 éves a Pókember

Aki kitalálta Pókembert: Stan "The Man" Lee

Nincs ebben semmi újdonság, a világ egyik legismertebb szuperhőse, Peter Parker már egy éve nincs közöttünk: ellenségei, Doktor Octopus, Homokember, Electro, Kraven és a Keselyű, a Zöld Manó vezetésével ismét összefogtak ellene, és sokadszor végre legyűrték – végleg. A Death of Spider-Man című sztori a tavalyi nyár nagy szenzációja volt, még úgy is, hogy sokan csak egy újabb példányszámnövelést célzó marketinghúzást sejtettek mögötte. Újabbat, mert a „Pókember meghal” nyulat már előhúzta a Marvel a kalapból, méghozzá nem is olyan régen, pont egy évvel korábban, 2010-ben. Akkor, az Ultimatum című crossoverben Magneto az egész emberi fajt ki akarta irtani, miután elveszítette a gyerekeit, a Skarlát Boszorkányt és Higanyszálat. Akciói globális mészárlásokba torkolltak, sok főszereplő is otthagyta a fogát a harcokban – így pl. Rozsomák, Xavier professzor és Angyal. Úgy tűnt, Pókember is életét vesztette egy hatalmas robbanásban, és a következő két szám (Spider-Man: Requiem) a halála utórezgéseivel foglalkozott - csak hogy aztán felbukkanjon épen és egészségesen. (Az író, Brian Michael Bendis javára legyen mondva: sosem volt egyértelmű a dolog, Peter Parker „halála” panelen kívül történt, és csak egy szakadt maszkot találtak utána, holttestet nem – mindenki tudja, mit jelent ez a képregényekben, aki nem tegnap kezdte olvasni őket.)

Peter Parker helyett Miles Morales

A tavalyi sztori azonban más volt: végignézhettük a főhős kétségbeesett, elszánt küzdelmét, bátor haláltusáját, majd pedig utolsó pillanatait. És Peter Parker azóta is halott, az írónak, Brian Michael Bendisnek pedig a jelek szerint esze ágában sincs valamiféle olcsó, a sorozat nívóját degradáló húzással visszarángatni őt az életbe. Mielőtt továbbmegyünk, azok kedvéért, akik marveles tudása nem naprakész, és nem olvasták ezeket a részben itthon is megjelent történeket, meg kell jegyeznem: mindez nem a Marvel úgynevezett mainstream, a Fantasztikus Négyes legendás első számával 1961-ben indult univerzumában játszódott le (az ottani, eredeti Pókember köszöni, jól van, sőt, jobban, mint valaha, de erre egy későbbi cikkben visszatérünk), hanem a 2000-ben indult, azzal párhuzamos Ultimate világban. Ennek lényege, hogy a klasszikus karaktereket modernizálva, minden előzetes információ ismeretének szükségessége nélkül prezentálja az új, fiatal olvasók számára, olykor régi történeteknek a korhoz igazított remake-eivel, olykor teljesen új sztorikkal.

Tehát az Ultimate-beli Peter Parker meghalt, de maga a sorozat ettől még persze nem szűnhetett meg. Balról be Miles Morales – egy 13 éves, átlagos tinédzser srác, afrikai-amerikai és spanyol szülők gyermeke; az új Pókember. A Marvel illetékesei szerint a döntés, hogy egy fekete karakterrel cseréljék le ennek az alternatív univerzumnak a falmászó hősét, még 2008-ra, az elnökválasztás idejére nyúlik vissza, amikor is Barack Obama egyre nagyobb esélyekkel tört magának utat a Fehér Házba. A kiadó büszkén (és joggal) állítja magáról, hogy sosem felejt el reflektálni a való világ eseményeire, és amikor a Community című tévésorozatban az alkotók meglátták a Pókember-ruhába bújt amerikai fekete komikust, Donald Glovert (egy, a netes közösségek üzenethordozó képességét tesztelő poén részeként, amelynek lényege az volt, hogy Glover bebocsátást kért a nemsokára mozikba kerülő új Pókember-film főszereplői meghallgatására), döntésük megerősödött.

Csak a politikai korrektség?

A karakter bevezetését (Miles a Peter Parker halálának következményeit ecsetelő minisorozat, az Ultimate Fallout negyedik számában debütált, 2011 augusztusában) természetesen rendkívül heves negatív és pozitív reakciók övezték. Sokakat már Peter halála felháborított, a legkevésbé sem érdekelte őket, ki érkezik a helyére, mások csak egy politikai korrektség által motivált olcsó reklámfogást láttak a fekete-hispán utódban, míg a másik oldalon lelkesen üdvözölték a döntést, hogy egy ikonikus szuperhőst egy etnikai kisebbség képviselőjévé tesznek. A két utóbbi reakció közt nehéz objektíven igazságot tenni. Egyrészt ott a kérdés, hogy a karakter szempontjából mi értelme van ennek a döntésnek, mit tesz hozzá a mítoszhoz, mivel gazdagítja, miért éppen afrikai-amerikainak kell lennie, míg másik oldalról már csak az egyszerű „miért ne?” is elgondolkodtatásra késztet. Avagy: miért kellene feltétlenül abból kiindulnunk, hogy egy új szuperhős fehér legyen, és rögtön kérdéseket feltenni az alkotóknak, ha mégsem az lesz?

A Marvel álláspontja (amit a nagyöreg, Stan Lee is vall): a világ színes, bonyolult, és változik, a képregényeknek pedig ezt tükrözniük kell – de egyébként is, a fenti fejtegetés teljesen okafogyott. Nem egy oktatóanyagról beszélünk ugyanis, hanem egy szórakoztató olvasmányról, vagyis az egyetlen kérdés, ami számít, hogy az új Pókember-történetek az új Pókember-karakterrel szórakoztatóak vagy sem. És e téren már messze nem olyan megosztók a vélemények. Akinek van ellenérzése Miles Morales figurájával kapcsolatban (bármilyen okból), de képes azon legalább egy füzet erejéig túllépni, azt ugyanúgy magával ragadja majd az új Pókember sztorija, mint a régié. Legalább annyira a párhuzamok, mint amennyire az eltérések miatt.



Az író személye nem változott: Brian Michael Bendis 2000 óta viszi folyamatosan az Ultimate Spider-Man címet, többnyire igen magas színvonalon, és Miles az ő gyermeke. A történet, amiben a főhős véletlenül hasonló képességekre tesz szert, mint egykor Peter Parker (köszönhetően egy genetikailag módosított póknak, amivel Pókember nemezise, a Zöld Manó próbálja rekonstruálni a híres balesetet), rendkívül jól megírt, átgondolt, bensőséges és emberi. Bendis, tekintettel a teljesen új karakterekre és környezetre, rendkívül lassú tempóval indította a sorozatot, és nagyon ügyesen, már jóval azelőtt elültette bennünk a szimpátiát az átlagos problémákkal teli, átlagos életet élő Miles iránt, hogy a fiúnak el kellett adnia magát nekünk Pókemberként. Ebben az is segít, hogy Sara Pichelli a legjobb, legszebb rajzokat szállítja, amióta Stuart Immonen 2009-ben kiszállt a sorozatból.

Több szuperképesség

A szereplők hitelesek, élettel telik, a dialógusok, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, elevenek, frappánsak, gördülékenyek. Különösen Miles apjával és nagybátyjával való kapcsolatának ábrázolása sikerült nagyszerűen – mindketten afféle Ben bácsi figurának indultak, de Bendis egészen más irányba viszi őket, és bár ez a hős (egyelőre) teljes és boldog családban él, egyik apafigura sem makulátlan (különösen a bűnözői pályán tevékenykedő nagybácsi). Az új Ultimate Spider-Man egyik fő vonzereje éppen az, hogy bár ismerős vizeken halad, de egészen máshogy, és más eszközökkel, mint elődje. A problémák, kihívások és belső konfliktusok, amikkel Miles szembesül, hasonlóak azokhoz, amikkel Peternek kellett megbirkóznia (és Miles pontosan tudja, milyen nagy cipőket kell kitöltenie), de Bendis elég jó író ahhoz, hogy markánsan disztingválja a két karaktert – személyiségjegyekkel, környezettel, atmoszférával. A srác ráébredése képességeire (többek közt „láthatatlanságra” és egy bénító érintésre is, amikkel az eredeti Pókember nem rendelkezett), a családi dinamika, az új szupergonosz (Skorpió) bevezetése mind remekül kezelt történetelem, és egy év után ott tartunk, hogy kijelenthetjük: Miles Morales karaktere a saját jogán érdekes és izgalmas, anélkül, hogy folyton Peter Parkerhez hasonlítgatnánk.

És a bőrszín? Bendis nem csinál belőle ügyet. Ez nem egy antirasszista propaganda, a faji kérdés többnyire fel sem merül, a sorozatban természetesnek van véve, hogy most éppen nem egy fehér, hanem egy fekete fiú kapott szuperképességeket. Lehet (sőt, biztos), hogy a Marvel sokat profitált abból, hogy Peter Parker utódja színesbőrű lett, de az tavaly nyáron volt, és az Ultimate Spider-Manről nem ezért érdemes beszélni még mindig, hanem azért, mert egy baromi jó képregény.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!