Milyen lehetett Dickens Londona, és milyen ma? Hogyan látta Fitzgerald kora metropoliszait, és mit láthat a ma embere a múlt építészeti díszleteiből? A Flavorwire összegyűjtött egy rakás olyan valós helyszínt, melyek fel-felbukkannak a világirodalom valamely kulcsregényében – mi most ezekből válogattunk. De mi a helyzet a magyarokkal? Melyik az az irodalmi művekben is szereplő magyar helyszín, melynek mindenképpen be kellene kerülnie egy ehhez hasonló felsorolásba? A javaslatokat kommentben várjuk!
„Megállt egy pillanatra, nézte az autóbuszokat a Piccadillyn. (...)
Ahogy a taxikat figyelte, az volt az érzése szüntelenül, hogy kinn van valahol messze, messze, nagyon messze a tengeren, egyedül; s mindig úgy érezte, nagyon-nagyon veszélyes dolog akár egyetlen napot is megélni.” (Virginia Woolf: Mrs. Dalloway; fordította: Tandori Dezső)
„Nantucket! Vegyék elő a térképüket, s nézzék meg. Láthatják, hogy szó szerint a világ egyik sarkát foglalja el; hogy ott áll, távol a parttól, magányosabban, mint az eddystone-i világítótorony. Nézzék csak – egyetlen dombocska az egész, s egy homokkiszögellés; csupa part, háttér nélkül. Annyi itt a homok, hogy több mint húsz esztendeig használhatnák itatóspapír helyett.” (Herman Melville: Moby Dick, a fehér bálna; fordította Szász Imre)
„London. Könyörtelen novemberi idő. A füst lefelé száll a kéményekből, sár és köd mindenütt.
Az utcai gázlámpák fénye imitt-amott átdereng a ködön. A boltok java részében két órával hamarább meggyújtották a gázt, mint ideje lett volna, de a lámpák csak bágyadtan, kedvetlenül világítanak. A fellebbviteli törvényszék őszi ülésszaka nemrégiben ért véget, s a Lordkancellár a Lincoln's Inn Hallban székel.” (Charles Dickens: A Jarndyce-örökösök; fordította és átdolgozta: Ottlik Géza)
„Mintha tegnap lett volna, úgy emlékszem rá, mikor hazafelé indultunk nyugatra, karácsonyi vakációra, előbb a középiskolából, majd később a college-ből. Akik Chicagón túlra mentek, egy decemberi estén hat óra körül gyülekeztek a rosszul világított Union Stationon. Az állomásra kijött néhány chicagói diáktársunk, és szünidei vidámsággal vettek búcsút tőlünk.” (F. Scott Fitzgerald, A nagy Gatsby; fordította Máthé Elek)
„Nekidőlt a korlátnak a Palace Mólónál, és arcát az emberáradat felé fordította, amely vég nélkül kígyózott előtte, mint valami összetekeredett drót – mind párokban mentek, józan és eltökélt vidámsággal.” (Graham Greene: Brightoni szikla; fordította: Debreczeni Júlia)
