Fotó: Szőcs Petra
A digitális kultúra és az irodalom az idei JAK-tábor kiemelt témája, a szerda (augusztus 29.) délutáni kerekasztal-beszélgetések a digitalizáció hatására bekövetkező változásokat járják körbe: az átalakuló olvasási szokásokat, szerzői jogi törvényeket, kiadói stratégiákat vizsgálják. A tábor első napján a legtöbb szó az e-könyv jelenéről és még inkább a jövőjéről esett.
Miközben Dél-Koreában minisztériumi rendeletre 2015-ig okosítják az iskolákat, és a papíralapú oktatást az elektronikus váltja fel, addig nálunk köztudott, hogy az e-könyvek olvasása is gyerekcipőben jár. Ezt jól reprezentálta az a rövid felmérés is, amit a szerda délutáni beszélgetés kezdetén a közönség körében Áfra János moderátor végzett: alig akadnak néhányan a szigligeti könyvtár termében, akik e-könyvolvasóval rendelkeznek.
Milyen funkcionális és technikai lehetőségeket rejt magában az e-könyv, milyen olvasástechnikai, kultúrtechnikai változásokat hozott eddig, mire számíthatunk még az e-könyvek fejlesztése területén? Ezek voltak a beszélgetés fő kérdései, melyekre a fejlesztői-terjesztői oldalról érkező Dén Mátyás András (a többek között oktatással is foglalkozó Opinion Leaders Kft. ügyvezetője) Dragon Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Digitális Kultúra és Elméletek Kutatócsoport alapítója és Pál Dániel Levente az ELTE Eötvös Kiadó főszerkesztője próbált választ adni.
A beszélgetők előtti asztalon különböző digitális kütyük hevertek (táblagép, iPad, okostelefon, Kindle), a három vendég három különböző eszköz mellett tette le a voksát. Dragon szerint az e-könyvolvasó a papír szerelmeseit csábítja magához azzal, hogy nincs háttérvilágítása, ezért papírérzetet képes adni, rengeteg könyv feltölthető rá, és akár hónapokig is bírja az aksija. (Ráadásul szembarát, de ezt már csak én teszem hozzá a magam x dioptriájával.) Beszédes lehet, hogy a Kindle forgalmazója, az Amazon jelenleg több e-könyvet ad el, mint amennyi nyomtatottat. Dén Mátyás András a táblagépekre szavaz multifuncionalitása, és a még kiaknázatlan fejlesztési lehetőségei miatt, többször hangoztatott jelmondata: „azért vegyél táblagépet, mert akkor az újság ingyen van." Hangsúlyozza, az újság egy olyan pdf, amit kinyomtatunk. Abban mindannyian egyetértenek, hogy a különböző digitális eszközökkel hasonló dolgokat lehet csinálni (értsd: olvasni), s hogy a határ a csillagos ég, fejlesztői és felhasználói oldalról egyaránt. Ahogy Pál Dániel Levente fogalmaz: ez egy „romantikus világ, amelyben nem lehet látni a végpontot."
A beszélgetőket hallgatva arra jutok, hogy az eltérő e-olvasóeszközökben rejlő lehetőségek leginkább azon múlnak, hogy kinek szánják az eszközt és milyen funkcióra. Az egyetemi kiadó felől érkező Pál Dániel Levente több példát is hoz erre, szerinte a felsőoktatásban a könyvkiadók legnagyobb ellensége a fénymásoló, ezért a kiadóknak érdeke, hogy „feldarabolják" könyveket, és egy speciális kölcsönzői rendszert hozzanak létre. Az új rendszerben a felhasználók/olvasók a könyv egyes fejezeteit néhány napra, viszonylag kevés pénzért tudják kikölcsönözni, így időt spórolva készülhetnek fel az egyetemisták egy-egy vizsgára. Hogy nem lehetetlen, amiről beszél: az USA-ban az Amazon már működtet egy hasonló könyvtári rendszert. Más példát is hoz: a kiadók számára költséghatékony megoldás, ha úgynevezett „organikus könyveket" adnak ki – megsprórolják bizonyos szakkönyvek második vagy harmadik kiadásának árát, a digitális verziókat pedig könnyen össze lehet hasonlítani, a különböző mellékletek, jelzések segítségével. Ugyanez érvényes a gyorsan elavuló szakkönyvekre is. Dragon Zoltán felvetése, miszerint a bölcsészhallgatók e-könyvolvasót kapnának beiratkozáskor, ötéves olvasmánylistával, egészen utópisztikus.
Milyen olvasástechnikai változásokat hozott a közösségi oldalak elterjedése, másképp olvasunk-e a Facebook megjelenése óta? Többet olvasunk-e a hipertextuális univerzumban, mint korábban? A meghívott vendégek szerint (kivétel nélkül) erre igen a válasz; Dragon a readability programot ajánlja, mert nemcsak összegyűjti azokat a tartalmakat, amiket napközben nincs időnk elolvasni, hanem rá is menti az e-könyvolvasónkra. Hogy még többet tudjunk olvasni.
Egy gondolattal megy tovább a közönség soraiból érkező kérdés: György Pétert leginkább az érdekli, milyen következményekkel jár az emberiségre a hosszú szövegek elvesztése, és milyen új skillekre tudunk szert tenni a rövid szövegek olvasása révén (lesznek-e ilyenek?) – erre a jövőbe vivő kérdésre azonban még ő maga sem tudja a pontos választ. (György Péter koradélutánonként társadalomtudományi és társművészeti kitekintővel tágítja a tábor résztvevőinek látókörét, ezekről egy későbbi alkalommal számolunk majd be.) A beszélgetés végén nyilvánvaló, hogy az e-könyveket egyelőre több kérdés veszi körül, mint amennyi válasz. Nem tudjuk, hogy a magnókazetták, az analóg fényképezőgépek vagy a bakelitek sorsára jutnak majd a nyomtatott könyvek, egyedül a fogyasztói társadalomra jellemző „ereklyetartásban és birtoklásvágyban" (Dén Mátyás András) bízhatunk. Pál Dániel Levente gondolata zárja lakonikusan a délutánt: érdeklődés és a betűk ismerete. Legyen szó nyomtatott vagy e-könyvről, e két dolog szükséges az olvasáshoz. A többi már csak elektromos áram és fény kérdése.
Barta Edit
