Kirepülni a világűrbe. Új világokat találni, és meghódítani azokat. Kirajzani, új otthont találni az emberiségnek, benépesíteni az egész galaxist. A felfedezés, az ismeretlen ismertté, sőt, baráttá formálásának ősi vágya, mit vágya, egyenesen romantikája rég meghatározó eleme a science fictonnek. Nem csoda: a kirajzás nem pusztán az emberi faj szétterjesztéséről, és így fennmaradásának biztosításáról szól, de önnön nagyságunk demonstrálásáról is, arról, hogy le tudjuk vetni a béklyóinkat, és képesek vagyunk csodákat véghezvinni.
Na de, tényleg léteznek csodák? – ráncolja össze a homlokát kétkedően Kim Stanley Robinson, majd némi gondolkodás után szomorúan megrázza a fejét, magasba emeli hatalmas, lángoló pörölyét, és szétzúzza vele az álmainkat. A science fiction dédelgetett meséjét. A kirajzás romantikáját.
A+
Kim Stanley Robinson: Aurora
Agave Könyvek, 2015, 512 oldal, 3980 Ft
Első mondat: "Freya és az apja vitorlázni mennek."
Bő százhatvan éve tart egy többgenerációs, óriási csillaghajó a Földtől 11,9 fényévnyire lévő Tau Ceti csillaghoz, pontosabban az annak egyik bolygója körül keringő, emberi életre alkalmas holdjához, az Aurorához. Az utazás hosszú, fáradságos és állandó problémákkal teli, de a cél (lásd fent) nemes. Amikor megérkeznek az emberek, akik a Földet sosem látták, mert már a hajón születtek, lassan elkezdenek leszivárogni a holdra, és néhány kisebb-nagyobb akadályt leszámítva (túl erősek a szelek) minden flottul megy. Aztán meg minden úgy elbaszódik, ahogy csak tud.
Robinson bő 150 oldalon keresztül ringatja bele az olvasót az utazás, a bolygókolonizáció, a nagyot ugró emberiség messze nem problémamentes, mégis kellemes, felemelő romantikájába, hogy aztán kegyetlen istenként zúdítsa haragját a halandó idióták fejére. Hogyan is gondolhatták komolyan, hogy képesek lesznek életben maradni odakint? Fényévekre az otthontól, egy olyan környezetben, amely annyira mélységesen idegen számukra, hogy még azt sem tudják megállapítani, a vesztüket okozó, teljesen felfoghatatlan életforma tényleg életforma-e egyáltalán. Robinson könyve arról szól, hogy vannak ismeretlenek, amiket nem lehet megismerni, léteznek korlátok, amelyeket nem lehet lebontani. És ez még mindig csak egy újabb kiindulási alap a cselekményben.
Az Aurora főszereplője egyrészt egy Freya nevű kislány, akinek az emberöltőnyi idő alatt bonyolódó sztori közben végigkísérjük a felnőtté válását, másrészt a hajó kvantumszámítógépe, egy mesterséges intelligencia, amely a világ saját maga számára ismeretlen tényezőit igyekszik megismerni, és a saját korlátait próbálja lebontani. Freya, a gép és az emberiség fejlődési útjai nem túl nyilvánvaló, de azért észrevehető módon haladnak egymással párhuzamosan, míg egyszer csak el nem ágaznak: beteljesülés, stagnálás, kudarc. Tragédia, csoda (igen, létezik), statisztika. Robinson mesteri érzékkel, rendkívül öntudatosan játszik az olvasó érzelmeivel. Hol súlyos, fojtogatóan depresszív hangulatot teremt, hol brutális, véres ecsetvonásokkal festi fel az emberi természet sötét oldalát, hol reményről és szeretetről mesél – végig hitelesen, végig szívszorítóan.
És végig tudományos alapossággal. Bár a könyv nem elsősorban ettől lesz mestermű, óriási öröm végre egy olyan sci-fit olvasni, amely nem maszatolja el a „sci”-t, viszont nem is bennfentes szakzsargonnal hivalkodva veri a tudást az olvasó fejébe. Robinson végig közérthetően magyaráz el mindent, legyen az informatikai, nyelvészeti, csillagászati, mérnöki vagy evolúciós probléma (és mindből akad is bőven). Sőt, olykor, pl. az Aurora sajátos fényviszonyainak, nappal-éjszaka dinamikájának részletes leírásával, képes kihozni a tudományos alaposságból a szépséget is.
De a fókuszban végig az ember és a társadalom áll: a vágyaink, a félelmeink, az agressziónk, a küzdeni akarásunk és a küzdésre való képességünk. Rengeteget elmond arról, hogy kik vagyunk, hogyan élünk, és nem utolsósorban, hogy miben tudunk fejlődni, változni, és miben nem. Az Aurora letaglózó és gyönyörű, fordulatos és izgalmas, tragikus és katartikus, szórakoztató és gondolatébresztő. Sci-fi a legjavából. Azonkívül az év egyik legjobb könyve.
