Andrzej Stasiuk a Kilenc és az Útban Babadagba című könyvek szerzője a rendszerváltást egy kis faluban élte át, jobbára arról ír mégis, hogyan forgatta fel a beköszöntő szabadság a városi ember biztosnak hitt életét.
.jpg)
fotó: Valuska Gábor
A 20 év New Wave című beszélgetéssorozat keretében hívták meg önt a szervezők Budapestre. A sorozat célja, hogy a magyar rendszerváltás 20. évfordulója alkalmából körbejárják, milyen változások zajlottak le a környező országokban a kultúrában és az irodalomban. Mennyire forgatta fel az ön életét a lengyel rendszerváltás, mennyire volt önre közvetlen hatással a politika?
A rendszerváltozás politikája vagy az a körüli politikai történések nem voltak már rám hatással. Az volt a szerencsénk, hogy a feleségemmel ekkor már egy szinte néptelen vidéken éltünk, egy olyan házban, ahol nem volt áram, olajlámpával világítottunk, és a legközelebbi ember hat-hét kilométerre lakott. Az első észrevehető változás az volt, amikor határőrökkel találkoztunk, és nem kérték az útlevelünket. A rendszerváltás átment a fejünk felett, nem tudtunk a történésekről, még rádiónk sem volt. A másik ilyen vízválasztó az volt, mikor egy barátom könyvkiadót alapított. Akkor azt éreztem, hogy valami történt, szabadabb életünk van, bárki kiadhatja a könyvét, ami a kommunizmus idején elképzelhetetlen volt. Aztán sorra megjelentek a barátaim, egyre jobb autókkal, és egyre arról beszéltek, hogy milyen üzleteket kötöttek. Ám számomra ez az egész még így is távoli és elméleti dolog maradt.
Ez a távolság segített abban, hogy például bemutassa a városi emberek életét a rendszerváltás körüli években? Könnyebb volt úgy írni róluk, hogy kívülről látta a problémáikat?
Igen, ez a kis távolság segített. Akkoriban én félévente egyszer, ha elmentem Varsóba, és akkor mindig nagyon radikális változásokat láttam. Tulajdonképpen a Kilenc is ezekről az erős változásokról szól. Fontos egyfajta távolságtartás, s bár Varsó nem volt az életem közvetlen része, mindig nagyon személyes találkozások voltak ezek, hiszen az én városom is volt, nagyon sok időt töltöttem ott korábban. A tapasztalat rendkívül fontos az irodalomban, amit nem éltem át, én arról nem tudok írni. Tudom, hogy vannak írók, akik a tiszta fikcióra építenek mindent, én nem ilyen vagyok. Márait említeném például, számomra az ő regényprózája nagyon lenyűgöző, mégis kicsit megfoghatatlan, kitalált. Ám, a naplóját nagyon hiteles és jó szövegnek tartom.
Sokat utazik szerte Európában, mégis fontosabb ön számára Európa keleti része, például Törökország. A következő könyvének helyszíne Isztambul lesz. Jobb a keleti Európa, mint a nyugati?
Nem, nem jobb, csak érdekesebb. Mintha elfelejtettük volna, hogy Törökországnak milyen nagy hatása volt Európára. Európa és a Balkán kitörölte a török emlékeket, ne feledjük, hogy például a legészakabbra található mecset Egerben van. Én nem vagyok nyugatellenes, csak a kelet egyszerűen érdekesebb, izgalmasabb számomra, ezt a világot szeretem inkább megismerni, leírni. Biztos, hogy van ebben egy kis provokáció is, de tény, hogy Európa nem csak Nyugat-Európa. Albánia is Európa meg a távoli Ukrajna, ahol a sztyeppék kezdődnek. Tehát nemcsak Róma, nemcsak a kereszténység, hanem a pogányság is hozzánk tartozik. A pogány kultúrát teljesen eltörölte a Németország felől bejövő keresztény kultúra, mára olyan, mintha nem is lett volna, pedig például a szlávok kultúrájának mélyén ott parázslik és fel-felbukkan.
