Steven Saylor:A holtak méltósága

Agave Könyvek, 2013, 3980 HUF

Steven Saylor a történelmi krimi egyik nagy veteránja, 1991 óta publikálja könyveit, jövőre jelenik meg a tizenhatodik. Rendkívül alapos író, szeret belemerülni a precízen kidolgozott részletekbe, könnyedén fog át évezredeket, mozgat óriási szereplőgárdákat, izgalmas történeteiben pedig a letűnt világok újra életre kelnek. Saylor először 13 éve szakította meg az ókori Rómában játszódó regénysorozatát, hogy nyakig merüljön egy hamisítatlan, véres 19. századi bűnügybe. A holtak méltósága aktuális magyarországi megjelenése kapcsán kérdeztük a könyvről, új írói és kutatói módszerekről, és hogy milyen volt Amerika első sorozatgyilkosának nyomában járni.

2000-ben, a Gordianus-regénysorozatot félretéve írta meg A holtak méltóságát, ami témájában szakít az ókori Rómával. Hogyan talált rá a könyv alapját adó „Cselédirtók" gyilkosságsorozat történetére, és mi volt az, ami annyira felkeltette az érdeklődését, hogy végül belevágott az írásba?

Ezek a bűnesetek mind abban a texasi Austinban történtek, amit olyan jól ismerek (ide jártam egyetemre is), azonban több mint 100 évvel később az egész ügy annyira elhomályosult, hogy még az austini lakosok közül is csak néhány ember tudott róla. Jó eséllyel ezek voltak az első feljegyzett sorozatgyilkosságok Amerikában, és fel kellett tennem a kérdést: vajon miért nem hallottam róluk az égvilágon semmit? Milyen titkokat sikerülne feltárnom? Mint történész, nagyon kíváncsi lettem, mint regényíró, lehetőséget láttam arra, hogy térben és időben is visszamenjek oda, ahol az irodalomból jó eséllyel rajtam kívül még senki sem járt.

Az ókori Rómában eltöltött kalandos évek után milyen új kihívásokat jelentett a 19. századi amerikai miliő? Akár a kutatómunkát, akár a sajátos írói módszereket tekintve.

A kutatási módszer nagyon más volt. Régészeti szemmel az ókori Róma sokkal többet mutat meg magából, mint az 1880-as Austin, ahol a borzalmas események helyszínei, például a házak mára eltűntek, a helyükön felhőkarcolók vannak. Nincsenek történészek, akik vizsgálták volna ezeket a gyilkosságokat, sem a későbbi bírósági pereket. Úgyhogy főként az olyan forrásokra támaszkodtam, mint a korabeli újságok, bírósági dokumentumok, családi feljegyzések. Az ókori írásos forrásaink korlátozottak, de a 125 évvel ezelőttiekben bőven van annyi információ, hogy könnyű legyen elveszni bennük. Például a kutatás során teljesen elmélyedtem a frenológiába (más néven koponyatan, olyan áltudomány, amely szerint a fejen lévő dudorok alapján kikövetkeztethető egy személyiség), vagy az akkori idők hamis gyógyszereinek témájába (többnyire nagyon mérgezőek és veszélyesek voltak), beleértve az elektromos gyógymódokat is, melyeket fejfájástól az impotenciáig sok mindenre használtak.

A Roma Sub Rosa-regényeket úgy jellemezte, mint krimi, történelem és pszichológia egyvelege. Mit mondana A holtak méltóságáról?

A hátborzongató, sokkoló gyilkosságokat elég expliciten tárgyalták az akkori újságok, és a későbbi tárgyalások is a botrányoktól és a drámától voltak hangosak, úgyhogy a piszkos részletekből és érdekességekből nincs hiány. Az idők során a pszichológia sokat változott, például a nőkkel (akiknek zömében korlátozott jogaik voltak) vagy a feketékkel (akik közül sokan egykor vagy maguk is rabszolgaként éltek, vagy rabszolgák leszármazottai voltak) szembeni bánásmóddal és hozzáállással kapcsolatban. Azt hiszem, ezek a dolgok együtt elég sokszínű, érdekes alapot biztosítottak a könyvhöz.

Több szálon futó cselekmény, valós események, fikció, egyszóval megint egy elég szövevényes, komplex művet alkotott. Hogyan kezdett neki felépíteni?

Egy bensőséges hangulatú, erős képi világú könyvet akartam, hogy egyszerre mutathassam meg a bűntények legapróbb részleteit, ugyanakkor az egésznek legyen egy grandiózusabb, akár epikus oldala is. Hogy a társadalom egészét átlássuk, a gazdag polgároktól a még mindig küzdelmes életet élő (egykori) rabszolgákig. Mellette a politikai és korrupciós ügyeket, de azt is, hogyan öltözködtek az emberek, milyen volt az otthonuk, milyen dalokat énekeltek egymásnak a fiatal szerelmesek, és még sok hasonló részletet. Újra akartam teremteni ezt az elfeledett világot, mindezt legalább annyira hűen, ahogy azt az ókori Rómával tettem.

Hogy jött a képbe a mű főszereplője, a valóban létezett, ismert író William Sydney Porter, más néven O. Henry?

Nem árt, ha egy történelmi regényben van egy ismert ember az adott korból, és az 1880-as évekbeli Austinban a leírások alapján az egyetlen ilyen személy William Sydney Porter volt, aki később O. Henry néven vált híres íróvá. Tudjuk, hogy ismerte a bűntényeket, mert az ő levelezéséből származik az elnevezés. Az egyik barátjának írta: "A város szörnyen unalmas, leszámítva a Cselédirtók miatti gyakori razziákat, amelyek kicsit felrázzák az éjjelek egyhangú óráit." Egyébként Porterre jellemző volt, hogy egy ilyen rettenetes helyzetből is viccet csinált. Az összes történetét és rengeteg levelét olvastam, hogy a gondolkodásmódját a lehető legjobban sikerüljön ábrázolnom.

A gyilkosságsorozat, noha két évvel előbb volt, mint Hasfelmetsző Jack, és nem volt kevésbé brutális, mégsem lett nemzetközileg ismert. Sőt, ha jól tudom, ön az első, aki komolyabban foglalkozott vele. Mit gondol, mi ennek az oka?

Austin akkoriban ismeretlen helynek számított, mindössze néhány ember hallott róla, míg London a legnagyobb és leghíresebb világváros volt, úgyhogy Hasfelmetsző Jack nem csak helyi, de nemzetközi figyelmet is kaphatott. Egyúttal az austini esetek végül szintén soha nem lettek megoldva. Talán ha valakit elkaptak volna és bűnösnek is találják, híresebbé válhatott volna, de ez soha nem történt meg.

Hogyan fogadta az akkori társadalom ezeket a különösen kegyetlen gyilkosságokat?

Amíg nem tudták, hogy kapcsolódnak, az emberek azt hitték, egyszerű féltékeny szeretőről és szerelemféltésről van szó. Vagy úgy gondolták, hogy az egész a civilizáció hanyatlásának és a széles körben terjedő romlottságnak köszönhető. Csak néhány, a nyomozásban résztvevő ember kezdett rájönni, hogy az esetek között összefüggés van. Egy ügyvéd levelet írt az újságnak, hogy szerinte az egész mögött „egy ravasz, őrült személy áll, aki morbid gyűlöletet érez a nők iránt". Végülis jó nyomon járt.

És most mennyire élénk az emlékezet az amerikai, vagy szűkebben az austini közösségben?

Az egész elég sokáig feledésbe merült, de ahogy Austin egyre népszerűbb, divatosabb lett, a lakosok elkezdték alaposabban megvizsgálni a város múltját. Az előkerült sztorik közül ez volt az egyik, ami sokakat magával ragadott, és azt hiszem, az én könyvem is tovább fokozta az érdeklődést. Manapság már bárkinek lehetősége van, hogy részt vegyen olyan körutakon, amelyek bemutatják a gyilkosságok helyeit. 2014-ben a History Detectives tévésorozat is foglalkozik majd a gyilkosságokkal, amihez nemrég én is interjút adtam, úgyhogy az egész még ismertebb lesz Amerikában.

A műben nem csak gyilkosságok, de politikai intrikák, korrupciós ügyek és rendőri erőszak is van. Nem fest túl jó képet a korabeli Texasról.

Nehéz idők voltak, különösen a nők számára. A megélhetés érdekében sokan prostitúcióra kényszerültek, de a rabszolgaságból felszabadított, ugyanakkor a fehérek társadalmától továbbra is elszeparáltan élő feketéknek sem volt könnyű dolguk. Kivéve, ha szolgákként dolgoztak. Ráadásul időben az amerikai polgárháború után járunk, rengeteg az olyan leszerelt katona, aki látszólag képtelen megtartani a munkáját, és csavargóként, hobóként vándorol. Ma azt mondanánk rájuk, hogy poszttraumatikus stressz szindrómában szenvednek, de 1880 körül nem igazán volt megértés ebben a kérdésben. A könyvben szereplő összes korrupciós ügy vagy rendőri erőszak pedig a történelmi feljegyzésekből származik, nem volt rá szükségem, hogy én magam találjak ki ilyesmit.

A rendelkezésre álló tudás és eszközök segítségével hogyan próbálták megoldani az ügyet? Korábban nem nagyon voltak hasonló esetek, ezáltal alkalmazható nyomozati modell vagy technika sem.

A rendőrség első dolga mindig az egyetlen adott törvényszéki eszköz bevetése volt: kiengedték a nyomkövető vérebeket. Ezek a kutyák általában elvezettek az áldozat barátjához, aki végül teljesen ártatlannak bizonyult. Szinte nevetséges, hogy az első kapcsolódó újságcikk szerint a helyszín tele volt véres kéznyomokkal, de ez még jó 30 évvel azelőtt volt, hogy a rendőrség elkezdett az ujjlenyomatokkal dolgozni. Tehát, volt ujjlenyomat és DNS mindenhol, de a nyomozás nagyon kezdetleges eszközökkel zajlott, ráadásul a rendőröket gyakran inkább az előítélet és elfogultság, mintsem a logika vezérelte.

Az mennyire volt hátráltató tényező, és játszott közre abban, hogy a gyilkos végül nem lett meg, hogy az áldozatok zömében fekete nőként akkoriban alacsony státuszúnak számítottak?

Nagyon! Míg az áldozatok szegény fekete nő voltak, mindössze általános felháborodás volt megfigyelhető, főként egyébként azoktól a fehér családoktól, akiknél ezek a nők szolgálóként dolgoztak. De amint két prominens fehér nő is meghalt, a városban kitört a zűrzavar, és mindenki válaszokat és megoldást követelt. Ahogy az egyik újság nyíltan feltette a kérdést: „A démonok már a fehér emberek vérére is szomjaznak?"

A sorozatgyilkosságokkal foglalkozó szakmai és szépirodalom elég bőséges. Volt olyan, ami segítette a munkában?

Többnyire távol tartottam magam a profilozással és hasonlókkal foglalkozó szakirodalomtól. Jobban szeretem volna én magam rekonstruálni a bűncselekményeket, megvizsgálni az okokat, a korszak sajátos pszichológiáját. Hagytam, hogy a gyilkosságokat bemutató végső leírásaim e kutatások alapján szülessenek meg.

A holtak méltósága mellett még egy regényt írt, ami nem a Roma Sub Rosa világában játszódik. Szüksége van rá, hogy néha eltávolodjon az ókortól?

A másik texasi regényem a Have You Seen Dawn? című thriller, és pontosan ott játszódik, ahol felnőttem. Úgy éreztem, meg kell írnom azt, amit Gore Vidal valahogy úgy nevezett, hogy „önéletrajz tükrök segítségével", A holtak méltóságánál pedig azt, hogy mesélnem kell ezekről a bűntényekről és a városról, amit úgy és szeretek és ismerek. Úgyhogy ezek a regények különleges lehetőséget adtak nekem, hogy az ókori világból kilépve a saját múltamba kerüljek. Azt nem tudom, hogy megtörténik-e majd újra.

Min dolgozik jelenleg?

A következő könyvem címe Raiders of the Nile, ami közvetlen folytatása a fiatal Gordianus (és Bethesda) kalandjainak, amit a magyar olvasók A hét csoda című művemben megismerhettek. Sok ihletett merítettem az ókori görög történetekből, hogy egy üldözésekkel, emberrablással, és egyéb izgalmas fordulatokkal teli cselekményt írhassak, amiben minden jel arra mutat, hogy Gordianusnak el kell lopnia Nagy Sándor aranyszarkofágját. Remélem, remek kikapcsolódást nyújt majd az olvasóknak.

Szerző: Andok Tamás