A
J.K. Rowling: Átmeneti üresedésGabo Kiadó, 576 oldal, 2012.
J.K. Rowling megírta Harry Potter főszereplésével minden idők legsikeresebb könyvsorozatát, majd 2007 óta hallgatott. Az Átmeneti üresedéssel törte meg a csendet, amely az írónő első, hangsúlyozottan felnőtteknek szóló regénye, nálunk karácsony előtt jelent meg (itt érdemes beleolvasni).
Az Átmeneti üresedés tündérmese azokról a mugligyerekekről, akik nem kaptak meghívót a Roxfortba, és senki sem menti meg őket borzasztó szüleiktől és a dementoroktól, akik kiszippantják belőlük a maradék reményt és boldogságot, kilátástalanságot és átmeneti üresedést hagyva maguk után. Rowling öt évig nem írt semmit, ezt a könyvet saját bevallása szerint nagyon akarta, de ennyi idő alatt pedig a legfiatalabb Potter-rajongók is felnőttek annyira, hogy potenciális olvasóközönség lehessenek a Rowling-féle felnőttirodalom számára, az Átmeneti üresedés pedig pont nekik szól.
A marketing pedig jól működik, hiszen az első héten több fogyott a keménytáblás kötésű változatából, mint 2009-ben a megjelenését követően Dan Brown Az elveszett jelképéből, a megfilmesítési jogokra pedig le is csapott a BBC, sorozat készül az Átmeneti üresedésből. A közel hatszáz oldalas történet hatalmas vállalás: egy olyan társadalmi tabló, amelyben Rowling mindent el akar mondani a világról, mintha egy kamasznak szeretné elmagyarázni rendkívül didaktikusan, milyen is a gonosz felnőttek világa manapság. A történet sötétsége nem meglepő a sorozat végére horrorba hajló Harry Potteren szocializálódottak számára, és Rowling világképének pólusossága sem: a romlott, hatalomvágytól fűtött, középszerű felnőttek állnak szemben a velük harcoló dacos tinédzserekkel, akik mind szüleik áldozatai. Menekvés vagy feloldás azonban nincs, a történetnek a halál ad keretet. Az egyetlen pozitív felnőtt hős, aki hidat tudott képezni a gyerekek és a felnőttek között, a regény első oldalain meghal, védencei pedig magukra maradnak, akárcsak Dumbledore halálakor. Fairbrother a kisvárosi tanács tagja volt, megüresedett helyére pedig több pályázó is akad, akik egymást fúrva próbálnak minél közelebb kerülni a hatalomhoz.
A politika természetét bemutató történet leghitelesebb része Parlag története. Rowling itt azt csinálja, amit a legjobban tud: mesél. A fiktív, messziről idilli, konzervatív angol kisvárosnak, Pagfordnak, ahogy Miskolcnak mondjuk, megvan a saját Avas lakótelepe, amelyet akarata ellenére csatoltak hozzá, és amit úgy kezel, mint egy csúnya nemi betegséget, rejtegetni, szégyellni való, és minél előbb eltávolítandó foltot. A társadalom perifériáján lévők által lakott városrész drogambulanciájával együtt a helyi politikai diskurzus és a közbeszéd középpontjában áll, a magyar olvasó számára pedig az otthonosság érzését hozza a valós problémákkal szembenézni nem tudó, ellenségeskedő és előítéletes Pagford, ahol épp csak tüntetést nem tartanak a problémás városrész ellen.
Rowling viszont itt követi el a legnagyobb hibát is: saját maga sem mer legszerencsétlenebb sorsú szereplői szemébe nézni, sűrű káromkodásokkal fedi el azt, amilyen mélyre nem lát a nyomorban. Karakterei ezért hitelüket vesztik, felvázolt bábok lesznek a nagy szociális színpadon, akiket középszerűségük hangsúlyozása közben mintha elfelejtettek volna megtölteni tartalommal, és csak bólogatva felmondanák a rájuk osztott társadalmi szerep szerinti mondókát. Rowling pedig kínosan figyel rá, hogy minden csoport képviseltesse magát a drogos anyától a pakisztáni orvospáron át az angol nemességet idéző kúriatulajdonosig. Még egy leszbikus epizódszereplő is kerül a történetbe, de ekkor már végképp az az érzés kerít hatalmába, hogy ő csak azért van ott, hogy az írónő feltartott mutatóujjal megmutathassa: ilyen emberek is léteznek, ők is emberek.
A tanítónénis hangnemre pedig ráerősít a mindentudó narrátor, aki el is dönti helyettünk, melyik szereplőről és társadalmi kérdésről hogyan kell gondolkodnunk. Annyira, hogy Rowling még vallást is választ nekünk, mikor a kiközösített, önmarcangoló kislánnyal a sikh vallásáról meséltet osztályának (ez a vallásportré amúgy megosztotta a sikheket). Mindemellett gyerek szereplők sokkal jobban működnek, összetettebbek és hihetőbbek, mint a felnőttek. Egyszerre ártatlanok és kegyetlenek egymással és szüleikkel is, több felelősséget vállalnak, mint bárki más, majd mégis elbuknak felelőtlenségükben. A Szutyok-szerű Krystal Weedon egyedül küzd drogfüggő anyjával, elhanyagolt kistestvérével és a szinte levakarhatatlan családi mintákkal, amelyek determinálják a sorsát.
A kamaszfiúk pornót néznek a padláson, a lányok pedig önértékelési zavarokkal küzdenek. A gyerekek közötti viszonyrendszer és feszültség működteti a regényt, ám a nyelv és a sokszor döcögős párbeszédek ezeket a jeleneteket is megakasztják.
Tótiszosan
Az Átmeneti üresedés szeptember 27-én jelent meg angolul, magyarul pedig december 11-én adták ki. A bestsellerekre jellemző villámfordítás pedig itt is érezteti a hatását: míg a magyar nyelvű Harry Potterek fordítását a nyelvi leleményesség jellemezte, addig az Átmeneti üresedésnél a Rowling által hangsúlyozott (bár a Guardian szerint angolul is kissé mesterkélt) különböző nyelvi regisztereket nem találja el a fordítópáros, így a hangsúlyosan ma játszódó sztoriban a tinik úgy beszélnek, mintha a saját nagyszüleik próbálnának káromkodva menőzni. A szürke ötven árnyalatában is gyakran használt döfködni szó itt is előkerül a bögyörő mellett, a lecsúszott, lakótelepi Weedéket pedig falusi jellegű tájszólással különböztetik meg, és mintha ez a család stigmája lenne, a déditől a legkisebb unokáig mindenki ugyanúgy beszél. Emellett pedig eltörpül az a kérdés, hogy hogyan értelmezhető az angol kisvárosban Piripócs. A nyelvi egyenetlenség eltávolítja az olvasót a történettől, hiteltelenné teszi szereplői megszólalásait, így a rossz fordítás közben elveszik a regény valódi tragikuma, a túlélésért küzdő gyerekek világa, akik életét szüleik előre elrontották, és varázslópálcájuk nélkül nem menekülhetnek el a valóság elől.
