Vizsgára készül egy lány az ELTE-n, behívja a tanár, leülteti, tételt húz, felel, majd a vizsga végén a tanár egy cetlin becsúsztatja a telefonszámát a lány indexébe. Mucha Dorka első regénye, a Puncs ebből a jelenetből indul el, és bár lehetne ebből romantikus regényt is kanyarítani, ahogy mondjuk a nagyon félrepozicionáló cím is ígéri, de helyette egy minden irányban hazugságokkal terhelt hatalmi viszony alakul ki a Tanár úr és az egyetemista lány között. Generációs kérdések, kapcsolati zsákutcák és a szerelem mint erőszak a hét könyve legfontosabb témái között.
Mucha Dorka: Puncs
21. Század Kiadó, 2019, 159 oldal, 2990 HUF
A héten írtunk egy összeállítást, romantikus könyveket ajánlottunk nyári olvasmánynak, köztük a Puncsot is, bár tudtuk, hogy igencsak szétszedi a műfaji határokat: hány romantikus történet alapja az elérhetetlen szerelem, amiben a hatalmi helyzetekből következik a mindenen átgázoló kapcsolat kialakulása? Milyen közhelyesnek tűnik egy tanár-diák viszony? Pedig a regény egyfelől a szerelemről szól, ahogy egy fiatal nő és egy házas apa a valóságot zárójelbe téve felépít egy vidéki panziókban és háromcsillagos hotelekben játszódó kapcsolatot, és ahogy ironikusan utalgat az elbeszélő az Amerikai szépségre és a Lolitára is. Másfelől meg arról szól, hogy a szerelem hatalomgyakorlás, önazonosságunk feladása és teljesen reménytelen ábránd, mocskos hazugság. És egyébként egy csomó minden másról is szól, ezért is lett a hét könyve.
Mucha Dorka lendületesen, néha dühösen, kicsit cinikusan, de mindenképp stílusosan vezet be minket a húszas évei elején járó elbeszélő életébe, aki barátnőjével lakik egy közös albérletben, van egy Bálint nevű fiúja, aki egy bizonyos pontig elég érdekes tud lenni, de semmiképp sem izgalmas. Látszólag minden jó a főszereplő életében, de úgy igazán nem köti le semmi a Simpson családon és az Agymenőkön kívül, a Papa Roach és a Limp Bizkit poszterek már lerohadnak a falról. Egy olyan életbe csöppenünk bele, ami egyszerre őrzi a biztonságos és vagány tinédzserkort, de már képes önazonosan megfelelni az elképzelt felnőtt nő képének, aki tényleg uralja és működteti maga körül a világot.
Nemcsak a világot, hanem az időt is uralja a lány, aki mindenféle helyzetben számol, ezzel adva saját ritmust az életnek: “Négy és öt között bejelentem, hogy hazamegyek. Egyedül, ne kísérjen el. Már a Lehel téren vagyok, amikor hétnél járok, nem tudom, hogyan jutottam oda. Szabálytalanul vágok át a téren, de csak akkor veszem észre, amikor megállok a túloldalon, és visszanézek. Tizenegynél negyed hármat mutat az óra, én pedig egy kád forró vízben ülök, kezemben a telefonommal. Azt hiszem, józanul”. Az egész regényt, ahogy a lány életét, végigkíséri az állandó számolás, ami bizonytalanságot és kivárást is jelent, és amit olvasóként gyorsan meg lehet szokni.
A valódi történet tényleg ott kezdődik, hogy az egyetemista lány az indexébe csúsztatva megkapja a tanára telefonszámát, ami a férfi szempontjából nyilvánvalóan a hatalmi helyzettel való visszaélés, a lány szempontjából pedig kaland. Itt rögtön megjegyzem, hogy nem azért kaland, mert naiv lenne, hanem mert annyira öntudatos, hogy elhiszi, ezt a különleges helyzetet is ugyanúgy tudja uralni, mint az életében egy csomó mindent, és akkor miért ne menjen bele egy tét nélküli játékba? A Puncs attól is érdekes olvasmány, hogy nem az áldozat nézőpontjából meséli el a történetet, hiszen nem áldozatként fogja fel, hanem egy olyan egyenjogú szereplőjéből, aki nagyjából tisztában volt minden kimenetellel, és a legnagyobb hibája talán az volt, hogy elhitte, felülkerekedhet minden kihíváson, amit egy családos ember jelent.
Minden vívódásával és önértékelési problémájával izgalmas az elbeszélői hang, bírom a helyzetekre adott reakcióit és önreflexióját, tetszenek azok a mikromegfigyelések, ahogy karaktereket és helyzeteket épít Mucha. Például az a kettős randi, ahol a Tanár úr és barátja titkos csajaikkal töltik az estét egy szállodában, és Viviennel, az escortlánnyal pálinkázik az elbeszélő titokban. Vagy ahogy a barátnőjével megdumálják és elhallgatják az életeiket.
Az egyetemen már elmosódnak a határok a tanárok és diákok között, miközben egyértelműek a szerepek és a felelősségek. A regénybeli Tanár úr nem ad jobb jegyet, nem részesíti előnyben a lányt, egyszerűen érdeklődik iránta, természetesen csak a családi élete mellett. A vizsga után nem is az egyetemen kialakult szerepek miatt áll elő egy elnyomó hatalmi helyzet. Ami nem különleges, a férfinak felesége, kislánya és karrierje is van, de folyamatosan elszabaduló libidóját titokban próbálja kielégíteni, vagyis folyamatosan vadászik. A kapcsolatot a Tanár úr irányítja, ő keres helyszínt a találkozókra, ő ad pénzt a lánynak, bár pontosan nem érteni, hogy miért, ő rendelkezik a lány idejével, ahogy testével is. A hatalmi harc akkor dőlt el, amikor beült a lány a tanár mellé az autóba, hogy az éjszakát messze az életüktől töltsék.
A Tanár úr nem ígérget, nem hazudik, csak nem mond el mindent, és az is elég csalóka, hogy mennyire máshogy intézi az ügyet, mint a nyelvjárásgyűjtő táborban a lányra rámozduló részeg tanár, aki konkrétan megerőszakolná őt (spoiler jön, de itt van a regény dramaturgiailag legproblémásabb része, a szuperhős védelmezőként megjelenő Tanár úr személyében). Minden hazugság rendszerré válik, és azé a hatalom, aki a hazugság narratíváját létrehozza és irányítani tudja, és a Tanár úr valódi hatalmi helyzete pont ebből következik: ő hozta létre azt a világot, amiben a felesége és a szeretője ugyanolyan elnyomott szereplők.
Mucha Dorka első regénye csak egyik rétegében mesél egy bonyolult kapcsolatról és az azt működtető hatalmi helyzetről, sokat elárul generációjáról is. A háttérben érdekesen épül a környezet a szinte már anakronisztikus D-209 graffitivel, illetve a generáció is elég jól érzékelhető a kocsiban bongozó sráccal, a teszetosza, de jómódú Bálinttal, aki nagyon szeretné a lányt, az Amarilla nevű albérlőtárssal. Olvasóként bírtam volna többet ebből a generációs ütközésből, ami a Tanár úr és a lány világa között megjelenik. Jó lett volna még érzékelhetőbbé tenni, hogy bár ők ketten létre tudnak hozni egy közös, titkos világot, ám a saját életeiket soha nem fogják tudni megosztani egymással, csak a kiragadott térben és időben lehetnek egymáséik. Ezért is volt játéknak jó, kapcsolatnak borzalmas ötlet ez a viszony.
A Puncs nagyon szép első kötet, Mucha Dorkáról tuti hallani fogunk még, mert nagyon figyel, jó érzékkel adagolja a karaktereket és vannak történetei, amiket elmesélhet.
