Yannets Levi (Kép forrása)
Leó bácsi hatalmas hantás, aki elképesztő, lenyűgöző, álomszerű és időről időre kimondottan szürreális kalandjaival szórakoztatja az unokaöccseit. Van, amikor egy felhőn akad fenn, majd egy óriás hasán landol, máskor csótánnyá változik vagy megküzd a meséket elnyelő szörnnyel. Írója, az izraeli Yannets Levi hazájában rendkívül népszerű szerzőnek számít, aki írt már regényt és forgatókönyvet is, külföldön viszont főleg az immáron hatkötetes Leó bácsi-sorozatáról ismerik, magyarul néhány hete jelent meg az első kötet (Leó bácsi kalandjai az andorrai sztyeppéken). Yannets Levi írásban válaszolt kérdéseinkre, és mesélt Kafkáról, egy síró kislányról és egy felelőtlen mondatról, meg persze arról is, hogy mi maradt meg leginkább benne a mesékkel átszőtt gyerekkorából.
Azt hiszem, minden családban akad olyan, aki nagyon hasonlít az ön Leó bácsijára, de valójában ki inspirálta az ő karakterét?
Igazából az eredeti Leó bácsi az édesapám nagybátyja volt. Eléggé hasonlított is a könyvbeli karakterhez. Többé-kevésbé négy szál haj lengedezett a fején, kerek szemüveget hordott, nagy hasa volt és nadrágtartót viselt. Ahogy a könyvekben is szerepel (Leó bácsi kalandjai már hat kötetet megtöltöttek, nálunk most jelent meg a legelső – a szerk.), az igazi Leó bácsi régen lilára vagy sárgára festette a haját, és történeteket mesélt. Én mesélő családba születtem. Az apám nagy történetmesélő volt, ahogy a bácsikáim és a nénikéim is. Tudom, hogy ez nagyon aranyosan hangzik, de valójában egy hazudós családot takar. Közülük néhányan profi hazudozók voltak, miközben mások egyszerűen élvezték, ha lenyűgöző történeteket mesélhettek.
Yannets Levi: Leó bácsi kalandjai az andorrai sztyeppéken
Fordította: Szilágyi Erzsébet, Manó Könyvek, 2017, 86 oldal, 2290 HUF
Valóban, Leó bácsi nemcsak egy kalandor, hanem egy vérbeli mesélő is. Meggyőződésem, hogy azok a történetek, melyeket gyerekként hallunk, végigkísérnek minket az életben. Mi maradt meg leginkább önben ezekből a gyerekkori mesélésekből? És mi a helyzet ma: ki az igazi mesélő most a családjában?
Gyerekkorom legszentebb pillanatai azok, amikor ezeket a meséket hallgathattam. Amikor szájtátva hallgathattam azokat a történeteket, melyeket az apám mesélt. Magamat egy pici kapocsnak tekintem a mesélők láncolatában. Leó bácsi kalandjait eleinte én is meséltem. Leültem az unokaöcséimmel, az unokahúgaimmal és természetesen a lányaimmal, és elmeséltem nekik ezeket a kalandokat. A történet a mesélés közben született meg. Fogalmam sem volt a cselekményről, míg csak ki nem ejtettem a számon a következő mondatot.
Az egész tulajdonképpen tévedésből kezdődött. Egyszer felajánlottam, hogy vigyázok a fivérem gyerekeire, míg ők a feleségével elmennek valahová. Amikor megérkeztem hozzájuk, az egyik unokahúgom hüppögött és sírdogált. Nem akarta, hogy elmenjenek a szülei, akik azonban mégis távoztak. A kislány csak sírt, én pedig próbáltam megértetni vele, hogy a szülei hamarosan vissza fognak térni. A magyarázat persze mit sem ért, ő csak sírt tovább. Akkor kimondtam egy felelőtlen mondatot – „Akarod hallani, hogyan akadt fenn Leó bácsi egy felhőn?” –, és abban a pillanatban, ahogy kimondtam, abbahagyta a sírást és azt mondta: „Igen”. Én meg azon kaptam magam, hogy erről a kalandról mesélek neki meg a testvéreinek. Amikor legközelebb meglátogattam őket, az unokafivéreim és az unokahúgaim újabb kalandokat követeltek. Négy vagy öt kaland elmesélése után úgy döntöttem, hogy leírom és könyvben adom ki őket.
Kétségtelen, hogy Leó bácsi kalandjainak van némi abszurd varázsa. Általában hogyan fogadják a gyerekek a bácsi hihetetlen kalandjait? És mikor dőlt el, hogy ezekből nemcsak egy könyv, hanem egy egész sorozat lesz?
A saját érzéseimről írok, emóciókról, félelmekről, álmokról és így tovább. Olyan módon mesélek róluk, hogy a gyerekek is kapcsolódhassanak hozzájuk. Szerintem a gyerekek és a felnőttek értékelik az őszinteségemet. Szerencsére a kicsik szeretik a történeteimet – Izraelben és a világ más országaiban is. Mindenhová elutazom, ahol könyvem jelenik meg. Gyerekekkel találkozom, és időről időre lenyűgöz, hogy a világ különböző pontjain élő és más-más kultúrájú gyerekek ugyanazzal a lelkesedéssel szeretik Leó bácsi kalandjait. Szerencsésnek érzem magam, hogy a történeteim átívelnek a határokon, és eljutottak Magyarországra is.
És hogy miért lett belőle sorozat? Egy nagy családból származom, rengeteg unokaöcsém és unokahúgom van, nekem is vannak gyerekeim, így amíg vannak gyerekek, tovább mesélem nekik a történeteimet.
Az egyik mesében Leó bácsi csótánnyá változik, ami óhatatlanul is Kafka Átváltozását idézi fel az olvasóban. Kik voltak azok az írók vagy azok az irodalmi művek, akik és amelyek nagyban hatottak önre, és arra, ahogyan ír?
Imádom Kafkának ezt a művét, jó párszor olvastam már. Ugyanakkor különösképp nem volt a fejemben, amikor elkezdtem mesélni ezt a kalandot. Egy olyan napon született meg ez a sztori, amikor a feleségem felkiáltott, mert meglátott egy csótányt. Mindenesetre örülök, hogy Kafka hat rám, még ha az én történetemben Leó bácsi úgy találja, hogy rengeteg előnnyel jár a csótánylét. Csótányként ugyanis nagyon boldog, és nem akar visszaváltozni emberré.
Kafkán kívül nagyban hatottak rám a világ minden tájáról származó mítoszok, legendák, fabulák is. Nagyon szeretem még többek között Roald Dahlt és Erich Kästnert, és persze sok héber írót, akiket kevésbé ismernek a világban.
Valóban, Magyarországon viszonylag keveset tudunk a kortárs izraeli gyerekirodalomról. Mi az, amit ön szerint feltétlenül tudnunk kellene róla?
Az izraeli gyermekirodalom elég ifjonc még, hiszen a héber nyelv nagyjából száz éve újult meg. Több mint kétezer évig nem használták napi világi nyelvként. Mindazonáltal az izraeli gyerekirodalom nagyon sokszínű. A modern gyerekklasszikusok között valójában rengeteg vers található, és a gyerekeknek szóló könyvek gyakran foglalkoznak a napi kihívásokkal, a hősök belső világával. Emellett sok olyan gyerekkönyvünk is van, melyek az ország történelmével foglalkoznak.
