Már körülbelül két hete biztos voltam abban, hogy 2010. december 22-én este a Nyitott Műhelyben leszek, a Beszélő című folyóirat Petri-estjén. Nagyjából két hete kaptam az első meghívót az eseményre a Facebookon. Utána a Literára is kikerült az est híre, én pedig minden nap láttam, hogy egyre több és több ismerősöm csatlakozik a meghíváshoz. Végül, talán a teljes lefedettség végett, valaki még egy oldalt kreált a felolvasóestnek a Facebookon, amire sajnos már nem kaptam meghívót, és nem is igazoltam vissza, hogy meg fogok jelenni. Reméltem azért, hogy nem lesz harag. Az est híre mindenhol megjelent tehát, a levelezőmben, a Facebook oldalamon (többször, több a formában), a Literán, és egy kis idő után a határidőnaplómban is. A virtuálisban, mert csak olyan van. A Petri-est egy mém lett, a téli szezon igazi irodalmár must have partija, és amikor 20 perccel korábban odaértem a helyszínre, szembesülnöm kellett vele, hogy ezzel mindenki ugyanúgy tisztában van, mint én. A Nyitott Műhely ugyanis már ekkor úgy tele volt, hogy amikor elindultam a fogasok felé, hogy letegyem a kabátomat, megakadtam félúton, és se előre, se hátra.
A Nyitott Műhely! Télvíz idején! Egy irodalmi rendezvényen!
Miután kiderült számomra, hogy a karácsonyfa mellől se látni, se hallani nem fogok semmit, óvatosan, ámbár kissé szemtelenül visszatörtettem a pulthoz. A felolvasás hamarosan megkezdődött, és a hangosítás problémáinak megoldása után mindenki, talán még az utcán álldogálók is hallhatták az előadókat. Itt és most bocsánatot kell kérnem az első felolvasótól, mert a szövegéből annyit értettem mindössze, hogy Lenin, látni csak a többi álldogáló és/vagy prominens irodalmi személyiség hátát, tarkóját, profilját láttam. Az ő szövege sajnos áldozatul esett a technika ördögének, mert hiába kérdeztem meg az est után pár embert, olyan válaszokat kaptam, hogy „én az ablakban ültem, nem hallottam semmit” „én az utcán álltam, és próbáltam bejutni”, stb.
Az ismeretlen úriember után recsegve megszólaltak a hangfalak. Németh Gábor olvasott fel, először egy részt a Zsidó vagy?-ból, történetesen a kedvencemet, a macinacisat. A türelmesen álldogáló közönség egy emberként röhögött. Utána Kukorelly következett, egy részlettel a Mennyit hibázok, te úristen-ből, majd Gerevich, aki Rosmer János verseiből mutatott be párat. Először nem igazán értettem, miért őt választotta, aztán eszembe jutott, hogy sajtószabadság, meg hogy Isten tömi Máriát.
Gerevich után Forgách András következett, aki egy visszaemlékezést olvasott fel Petriről és Mayáról, utána pedig a Mosoly című verset, egyenesen a Műhely faláról. Hiába voltak addig is jó szövegek, a Petri-vers alatt mindenki elcsöndesedett. Ezután Márton László osztott meg velünk egy részletet a Minerva búvóhelyé-ből, majd ő is egy Petri verssel folytatta, az Egy vers elindul az imádott hölgyhöz, de etikai mellékösvényre téved, és nem talál vissza cíművel. Ezután Darvasi olvasott egy Szív Ernő-szöveget, ami egy radírkiállításról szólt, és a kiállítás izlandi kurátornőjéről, Hilda Germüllerről (?), aki férjével radírt etetett. A közönség egyik lábáról a másikra állt, és kuncogott. Vészesen fogyott a levegő, és fotósok lógtak be a nyitott ablakon(!), de a hangulat emelkedett és vidám volt. Takács Zsuzsa következett, az Ajánlás című vers-próza-prózaverssel, ami, legnagyobb meglepetésemre, érzelgős volt. A szöveg szép volt, és jól állt neki, mármint az érzelgősség, de engem nagyon meglepett. Soha nem olvastam még érzelgőset Takács Zsuzsától.
Esterházy sajnos nem tudott megjelenni, pedig fiatal, szép leányok kérdezgették tőlem, hogy vajon ő mikor következik. Nem következett. A szövegét Kardos Róbert olvasta fel, egy visszaemlékezést Petri utolsó éveiből, egy berlini találkozást. Várady Szabolcs az Egy kívülálló, ha volna ilyen című vers után Petri Napsütötte sávját vette elő. Elnézést kérek, az azt megelőző versek is jók voltak, de hát mind tudjuk, milyen a Hogy elérjek a napsütötte sávig. Az egy nagyágyú. Akkora csönd volt, hogy féltem levegőt venni. Ekkor még nem sejtettük, hogy az este most kezd igazán felpörögni.
Parti Nagy Lajos részt vett az esten, de a szövegét Kardos Róbert olvasta fel. „Az étkezés ártalmasságáról” volt az előadás címe, és a közönség fetrengve röhögött volna, nyilván, ha lett volna hely lefeküdni. A kispróza cinikus, és kedvesen gonosz volt. „Egy százkilós egyén testében ötven liter víz van”, mutatott rá Parti Nagy, „az ember meg tudna fürödni önmagában, mint egy lakótelepi ülőkádban, szorosan, szűkösen, ahogy él, de meg tudna ”. Ennél jobban nem is lehetne megmutatni az ünnepeink töltöttkáposztaszagú, pörköltszaftos lényegét.
Parti Nagy egy kötetbe be nem került Petri-verset választott, az Egy őszi levélre címűt. Utána Szilágyi Ákos következett, aki a H mint haza, H mint hely című bökverset olvasta fel. Hosszú volt, de megérte. Nagy tapsot és nevetést kapott, főleg a „H und H ország” kifejezés.
Az est utolsó fellépője Závada Pál volt. Ekkorra már mindenki elfáradt a hosszas álldogálásban, úgy éreztük, valami igazán különleges produkciónak kell következnie, hogy felrázza a társaságot. Hát, következett is. Egy kis technikai szünet után zenét hallottunk (akik láttak is valamit, azt mondták, a Csík-zenekar, Youtube-ról), és néhány Petri-vers felolvasása után Závada Pál énekelni és rappelni kezdett. Ami kérem ott volt, az hihetetlen volt. Nem hittem a fülemnek. Ott ültem fél fenékkel egy fotel támláján, a derekamat nyomta a pult széle, nem volt levegő, a fél lábammal egy fonott papírkosárra támaszkodtam, mert a földre nem tudtam letenni, és még így sem cseréltem volna senkivel ezért az élményért. Az egy utánozhatatlan performance volt, egy beatbox, egy slam poetry, nem találok szavakat. Az egyetlen, amit bánok, hogy csak hallottam, látni nem láttam az előadást.
Mivel a hangulatot már nem lehetett hová fokozni, és előadó se volt több, az estnek vége szakadt. Finta Laci sült húsokat és borospalackokat varázsolt elő a konyhából.
Ez volt a Petri-mém éjszakája, amikor valamennyien összegyűltünk, hogy a Jóisten áldását kérjük a költőre, ott ahol épp most van, online, vagy offline. És hogy mindkettőjük segítségét és bátorítását kérjük a mi további munkánkra, online, vagy offline, képernyőn, vagy nyomtatva, amíg csak lehetséges, hogy végezzük ezt a munkát.
