1933, május. Német katonák és civilek náci karlendítéssel üdvözlik az országban végrehajtott egyik tömeges könyvégetést, amelyen könyvek ezrei parázslanak. A könyvégetés célja a nem árja kiadványok elpusztítása volt. Kép: Keystone/Getty Images
Én úgy tanultam, hogy könyvet kidobni vagy összefirkálni bűn, kultúrember nem csinál ilyet. Vajon mi kell ahhoz mégis, hogy egy irodalomtudományból doktorált ember több tízezer kötetet ünnepélyes keretek közt elégettessen? 80 éves a náci könyvégetés.
A bevezetőben említett irodalmár nem más, mint Jospeh Goebbels, népnevelési és propagandaminiszter, a Führer jobbkeze. A német irodalom megtisztítása jegyében Goebbels irányításával jelentős művek tűntek el a könyvtárak polcairól, neves professzorokat fosztottak meg katedráiktól, a Nobel-díjas írót, Thomas Mannt is kizárták a költészeti akadémiából. Mi vezetett idáig?
Mikor? Hol? Kik?
Ugyan május 10-én emlékezünk a náci könyvégetésre, valójában 1933-ban, Hitler hatalomra lépése után áprilistól októberig égtek a könyvek szerte Németországban, a fővároson és az egyetemvárosokon kívül mindenhol, ahol csak a Hitlerjugend összejövetelt tartott. Nagyszerű példa erre Drezda városa, ahol az első lépéseket tették meg a „némettelen szellem elleni" harcban: itt már 1933. március 5-én hordták a könyveket talicskával vagy teherautóval, és dobták őket máglyára. Fegyveres rendőrök biztosították a terepet, hogy a könyvesboltból (Volksbuchhandlung) és a szociáldemokrata „Drezdai néplap" (Dresdner Volkszeitung) kiadói épületéből zavartalanul vihessék ki a könyveket és folyóiratokat. Ekkor még mondhatnánk azt, hogy egy radikális csoport eseménysorozatáról van szó, azonban ami ez után következett, az világosan mutatja, hogy az értelmiségi körök éppen ugyanilyen fanatizmusról tettek tanúbizonyságot.
Chilei katonák marxista könyveket égetnek a fővárosban az 1973. szeptember 26-án, Santiagoban lezajlott katonai puccs közben. Az elnök, Salvador Allende 1973. szeptember 11-én halt meg az elnöki palotában, a halálát követő katonai rezsim élére Augusto Pinochet állt.
A drezdai műszaki egyetem neves professzorai éppúgy üdvözölték Hitler hatalomra jutását, mint a hallgatók, de említhetnénk a müncheni egyetem hallgatóit is vagy egyéb felsőoktatási intézményeket. Drezdában április 1-jén született meg a törvény arra, hogy zsidó származású hallgatók nem léphetnek be az egyetem területére, két héttel később pedig meghirdették a „harcot a némettelen szellem ellen" és kiakasztották a „12 pontot". A pontok közt olyan követelések szerepeltek, mint a tiszta német gondolkodás megfosztása a zsidó intellektualizmustól, zsidó származású főiskolai és egyetemi oktatók kiiktatása, vagy éppen hogy zsidó szerzők írása ne jelenhessen meg németül, ha mégis, akkor ezeket meg kell semmisíteni.
Tűz van, babám!
1933 április végén a drezdai hallgatók már küldték is Berlinbe a jelentést, hogy olyan sikeres volt a tömeg felheccelése a sajtó és a plakátok segítségével, hogy már meg is hirdették az össznépi könyvégetést, mint a némettelenség elleni harc fénypontját. A könyveket nagyon szervezetten válogatták, úgynevezett gyüjtő- és válogatópontokat hoztak létre, például könyvtárakban vagy az egyetemen. Ezeken a pontokon határozták meg a rendelkezésre álló fekete lista alapján szakszerűen, mely művek kerülnek máglyára. 1933 márciusától októberig 93 könyvégetésre került sor, amelyeket főleg a hallgatók és a Hitlerjugend szerveztek.
Egy iraki könyvet dob egy halom égő könyvre és kéziratra, amelyeket 2006. szeptember elsején gyújtottak fel a bagdadi al-Mutanabi könyvpiacon. Az utcára az iraki értelmiségiek a világ egyik legfontosabb irodalmi központjaként tekintenek. A Fires of Al-Mutanabi szerzői és a kiadók által kirobbantott tiltakozáson a demonstrálók élesen kritizálták az Irak fővárosában, a pénteki imák alatt tartandó négy órás utazási tilalmat, ami szerintük tönkreteszi az üzletet. Az arab költőről, Abu Taib al-Mutanabiról elnevezett utcát második Faisal király nyitotta meg 1932-ben, és olyan európai orientalisták törzshelyévé vált, mint Louis Massignon és Jacques Berque, valamint olyan fontos arab íróké, mint Mohammed al-Fitori.
Intellektuális csonkítás
Sorolhatnánk az olyan közismert betiltott költőket és írókat, mint Erich Kästner, Bertold Brecht, Kurt Tucholsky, Erich Maria Remarque vagy Franz Werfel. Természetesen nemcsak a szépirodalomban végeztek tisztogatást a nácik, hanem más gondolkodók, filozófusok, tudósok írásai is tűrhetetlenné váltak, így például Sigmund Freud, Karl Marx vagy Friedrich Wilhelm Forster könyvei. Az eseményt, amelyhez az SS zenekara és kórusa szolgáltatott zenei kíséretet, élőben közvetítette a birodalmi rádió. Az ünnepélyes keretek közt megtartott pusztítással tette le a náci diktatúra az úgynevezett Exilliteratur alapjait: vagyis megkezdődött a költők, írók és egyéb gondolkodók tömeges kivándorlása Németországból.
Erich Kästner volt az egyetlen a betiltott szerzők közül, aki végignézte saját könyveinek elégetését. Luiselotte Enderle, vagy ahogy szívesen hívatja magát, Frau Kästner a költő hűséges, bár sokat eltűrt társa nyilatkozta a napokban a spiegel.de-nek, hogy mikor Kästnert a tömegben felismerték „ nem válhatott mártírrá". „Nem mozdult pár percig, bár legszívesebben odakiáltotta volna nekik az indulatait, de csak a zsebében szorította ökölbe a kezét." A csendes ellenálláshoz sokan csatlakoztak, mint például a pult alóli könyvárusítók: egy zokniárus terjesztette Kästner köteteit is Berlinben, amelyeket ráadásul egy náci pincetárolóból lopott. 1934 május 10-én pedig Alfred Kantarowitz megnyitotta Párizsban a „német szabadkönyvtárat" vagy más néven az elégetett könyvek könyvtárát.
Ma már égő
Világszerte nagy felháborodást keltett az esemény, az amerikai Newsweek egyenesen „Holocaust of books"-nak nevezte, New Yorkban több tízezres felvonuláson tiltakoztak, a holland rádióban betiltott szerzők műveit olvasták fel. A könyvégetés berlini helyszínén a Bebelplatzon emlékmű örökíti meg a kulturális pusztítást: Micha Ullman, izraeli szobrász 1995-ben alkotott, földbe süllyesztett emlékműve idézi fel sajátos eszközökkel a történteket. Az utcakövek közé beékelt, négyzet alakú üveglapon keresztül egy üres polcokkal berendezett könyvtár látható, az üveglap előtt a felirat, Heinrich Heine 1820-ból származó tragikus jövendölése: "ahol könyveket égetnek el, ott végül embereket is meg fognak égetni". Emlékmű ugyan van, de sajnos az üveglap olyan karcos és foltos, hogy semmit sem látni a föld alatti könyvtárból.
Egy férfi (a szövegben nő volt, de szerintem ez férfi) tábortűzre dob egy szellemidézésre használt Ouija táblát a Krisztus Közössége Gyülekezet egyik temploma előtt, 2001. december 30-án, az új-mexikói Alamogordoban. A gyülekezet lelkipásztora arra ösztönözte híveit, hogy elégessenek tucatnyi Harry Potter-kötetet, és olyan irodalmi műveket és játékokat, amelyeket sértőnek találtak. Kép: Jacobs/Getty Images
A rádiók tematikus napot tartanak, a berlini Literaturhaus felolvasóestet szervez betiltott szerzők műveiből az évfordulóra, A Humboldt egyetem már délután kivonul a Bebelplatzra megemlékezni és még számtalan felolvasóestet sorolhatnék, amit szerte az országban a mai napon megtartanak.
Szerző: Raffo Kamilla
