Fotó: Németh Dániel /Libri Kiadó
Roppant kemény tabutéma – adja meg rögtön a kezdőhangot Péterfy-Novák Éva új könyvének hétfő esti bemutatóján Till Attila, és az az igazság, hogy ezzel nem is mond nagyot. Az Apád előtt ne vetkőzz ugyanis olyan bugyrokba merül alá, melyek a legrosszabb rémálmokban is talán külön kategóriát képviselnének. A regény hőse egy Eszter nevű lány, aki a szüleitől elhidegült, ám akit jó érzéssel tölt el, hogy a nagyapja őt, csakis őt szereti – mindennél és mindenkinél jobban. A rokoni kapcsolat ugyanakkor egy ponton átbillen valami egészen másba, amihez rengeteg titok, szégyen és trauma tapad. Hogyan jutottunk el idáig, mi történt a múltban, hogyan örökítjük tovább saját traumáinkat, és elszakítható-e egy adott ponton a sorsláncolat? Hétfő este az Átrium színpadán többek között erről is szó esett, mint ahogy kiderült az is, hogy új regényét négy évig írta igaz történetek felhasználásával Péterfy-Novák Éva. Az Apád előtt ne vetkőzz ugyanakkor nem egyetlen ember élettörténete, hanem egy sok-sok traumából összegyúrt fikció. Hogy mennyire megerőltető volt számára is a téma, azt jól mutatja, hogy volt, hogy egy évig szüneteltette az írást. Ahogy az utószóban is írja: „Nehéz utat jártam be, de nem bánom, mert nem akarok és nem is fogok olyasmiről írni, aminek nincs tétje. Elkerülni a nehéz témákat gyávaság. Én pedig nem akarok gyáva könyveket írni”.
A résztvevők. A beszélgetésen Péterfy-Novák Éva mellett részt vett Csiffáry-Vass Réka pszichológus, Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus és Térey János író. A moderátor Till Attila volt, a regényből Kiss Diána Magdolna olvasott fel részleteket.
A szexuális visszaélések, különösen, ha gyerekek az elszenvedői, még mindig hatalmas tabutéma, amiről nem nagyon beszélünk – már ha egyáltalán tudunk róla beszélni. Péterfy-Novák Éva ugyanakkor rögtön a beszélgetés elején elmondja, hogy ő maga is érintett, hiszen az abúzusok különböző formái 5-6 éves korától 50 éves koráig elkísérték. Az első ilyen élmény kislányként érte, amikor a szomszéd fiú kivitte a rétre, ráfeküdt és fogdosta, amit persze akkor nem mondott el az anyukájának. Gyerekként a másik hasonló trauma a szomszéd bácsihoz kötődött, aki 12 éves koráig fogdosta és csókolgatta – azért csak addig, mert aztán a bácsi szenteste főbe lőtte magát. Péterfy-Novák sok ilyen esetet megélt, az elkövetők között voltak tanárok és kollégák is, ő maga pedig egy idő után azt érezte, „biztos a fejére van írva, hogy nem fog róla beszélni”, holott nem tartja magát egy áldozattípusnak. A regény megírása előtt összesen féltucat nővel beszélgetett, ezekből az interjúkból pedig az derült ki, hogy az abúzus nem feltétlenül erőszakos, hiszen a beszámolók szerint a legtöbbet „a szeretet nyelvén” követték el.
Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz
Fordította: Libri Könyvkiadó, 2019, 213 oldal, 3499 HUF
Négy fal között
Az est egyik legellentmondásosabb kérdése éppen az volt, használható-e a szeretet szó ebben a kontextusban. Orvos-Tóth Noémi szerint a szexuális abúzust a legtöbbször családtagok követik el. „A gonosz a családi otthon falai között lakik” – fogalmazott. Az abúzus pedig mindig határátlépéssel kezdődik, és nyilván azért nehéz beszélni róla, mert rengeteg szégyen tapad hozzá. A visszaélés nagyon gyakran a szeretet leple alatt történik, ez esetben ugyanakkor nem beszélhetünk valódi szeretetről, hiszen a szeretet máskülönben egy érett érzés, amelybe ilyenformán nem lehet belekeverni a gyereket. A gyerekek elleni szexuális visszaélések elkövetőiben tetten érhető egy nagy adag éretlenség, mivel az illető nem tudja elkülöníteni a saját vágyait, és nem tudja meghúzni a határt. „A szeretet szót nem használnám, félreviszi a történetet” – szögezte le Orvos-Tóth Noémi, aki szerint ezekben az esetekben épp az jelenti a paradoxont, hogy a gyerek attól kapja a bántást, akinek biztonságot kellene nyújtania, ez pedig végeredményben nem más, mint árulás a szülő részéről.
Péterfy-Novák Éva úgy vélte, hogy a regénybeli nagypapa esetében „tényleg csúnya szó” a szeretet, viszont látni kell, hogy Károlynak ez a szeretetnyelve, „ő így tud szeretni”, íróként pedig ő maga a könyvben a miértekre kereste a választ. Nagy kérdés amúgy, hogy kiből lesz erőszaktevő, illetve törvényszerű-e, hogy a szexuális visszaélések áldozatai utóbb maguk is elkövetőkké váljanak? Csiffáry-Vass Réka szerint a lélek színpadán forgásban van a bántalmazó és a bántalmazott attitűd. „Aki abban nő fel, hogy a határai átléphetők, az azt tanulja meg, hogy nincsenek határok” – tette hozzá mindehhez Orvos-Tóth Noémi. Akinek ugyanis gyerekként megsértették a határait, az felnőttként nehezen tudja majd tiszteletben tartani másokét. A beszélgetésen felmerült az is, hogy az erőszaktevő nem feltétlenül mindig férfi – a könyvben is találni erre példát –, aminek kapcsán Térey János kifejtette, hogy a regény egyik kulcsfogalma a szégyen, ám ha egy érett nő közelít egy fiúhoz, a szégyen másképp telepszik rá, „holott ez ugyanolyan illetéktelen beavatkozásnak” számít.
Dermesztő flashbackek
A lélek rendszerint úgy működik, hogy az ember elfojtja a megterhelő emlékeket. Orvos-Tóthnak volt például olyan páciense, akinek az esemény után 20-30 évvel villantak be emlékképek a gyerekkori abúzusról, egészen addig elfojtotta őket. Péterfy-Novák Éva elmondta, hogy akikkel ő beszélgetett, már mind terápia után voltak – egyetlen kivétel volt, de az az ember nem is tudott megnyílni és beszélni a traumáiról.
Térey János szerint a bántalmazás erőszak-ábrázolásának története messzire nyúlik vissza (elég csak a mitológiai történetek vérben és erőszakban tobzódó jeleneteire gondolnunk), nem úgy az intim abúzusé – a magyar irodalmi hagyományban Móricznál olvasható az első hasonló jellegű ábrázolás, mégpedig az Árvácskában, melynek hőse rengeteg fizikai – ezek között szexuális – erőszak elszenvedője. Ám az irodalom legtöbbször a fizikai erőszakot ábrázolja, ami Till Attila szerint visszavezethető a férfi nézőpontra is. Tilla kiemelte a nagypapa figurájának kettősségét is, akinek bár óriási szíve van, mégis kihasználja a többieket. És míg általában az emberek éles határvonalat húznak az erőszaktevők és az áldozatok között, és mindig világos, ki a jó és ki a gonosz, Péterfy-Novák Éva könyvében nincs ilyen klasszikus felosztás, és „szövevényes, hogy ki kit szeret”. Szóba került az E/1. személyű elbeszélői hang jelentősége is. Az író azt mondta, így erősebben át tudta adni az érzéseit, és bár a nagypapát eredetileg E/3.-ban írta meg, saját megítélése szerint úgy az „borzasztó volt”, emiatt visszaírta E/1.-be.
Elhangzott az is, hogy a traumáink nem különülnek el, egy családon belül kihatnak a többiekre is, és a gyerekek azokat akár generációkon át cipelhetik magukkal. Orvos-Tóth Noémi Popper Pétert idézte, aki szerint kapcsolatban sérülünk és abban tudunk gyógyulni is. Szerinte muszáj észben tartani, hogy attól, hogy valaminek vége van, még nem jelenti azt, hogy el is múlt, éppen amiatt nagyon fontos, hogy azok, akik bármilyen szinten elszenvedői egy abúzusnak, mindig merjenek segítséget kérni.
