Szendi Gábor: Az értelmes szenvedés: boldogság
Jaffa Kiadó, 2014, 290 oldal, 2792 HUF
Szendi Gábor a boldogsághoz is ért. A könyvfesztiválon mutatta be új könyvét, amely az utóbbi évek egyik legtrendibb témáját lovagolja meg azt ígérve az alulboldogított olvasóknak, hogy segít a lelkükben felhalmozódott pesszimista mocsoktól megszabadulni. A Jaffa Kiadótól Megyeri Zsuzsa Dóra beszélgetett vele.
A Supka Géza terem a könyvfesztivál egyik kellemetlen pontja volt. Bent békésen üldögélt a közönség, lentről azonban harsogott a hömpölygő tömeg, percenként hangosbeszélő törte meg a beszélgetés ritmusát. Megyeri Zsuzsa Dóra a viharos körülmények közepette sem vesztette el optimizmusát és pozitív hozzáállását: mintha csak Szendi könyvének illusztrációja lenne, megállás nélkül mosolygott, és minden kérdésébe beleszőtte az „érdekes”, „nagyon tetszik”, „jó”, és hasonló kifejezéseket.
Rögtön azzal kezdte, hogy a boldogság milyen érdekes téma. Le lehet írni vajon, mi az? Szendi leszögezte, hogy nem tudja definiálni, mivel a boldogságkutatás is ezzel vergődik már mióta. Ő a maga részéről a könyvben arra tesz kísérletet, hogy újradefiniálja a fogalmat, mondja, majd gyorsan hozzáteszi: „Persze nem találtam ki semmi újat.”
Ennek szellemében folytatódott a beszélgetés. Hajlok rá, hogy egyetértsek Szendivel (már ami az új gondolatokat illeti). A 40 perces könyvbemutató alatt megtudhattuk tőle, hogy:
- Alapfeltevése annyi volt, hogy az ember egy bizonyos fajta boldogságra születik, de ettől eltávolítja a fogyasztói társadalom, hamis boldogságképet kínálva számára. Ezáltal sajnabajna összezsugorodik bennünk az eredeti fogalom, szem elől tévesztjük az ősi képet.
- Az eudaimonia fogalmát Arisztotelész használta. A szó az erényes életet jelenti, melynek során az ember a közösség respektusáért dolgozik, küzd, fejlődik, tanul, műveli magát folyamatosan. Ellentéte a hedonizmus, ami a pillanatnyi örömöket (dőzsölés, evés, ivás, szex) jelenti. Az első közelebb visz a boldogsághoz, a második gyorsan elhalványul.
- A pénz nem boldogít. A kutatások kimutatták, hogy a boldogság nem a jövedelemtől függ: hiába nő az életszínvonal, a boldogságszint ugyanolyan marad. Ezt nevezik a boldogság taposómalmának: bármi jó történik velünk, gyorsan megszokjuk. Például ha öttalálatosunk volt a lottón, egy év múlva már csak bágyadtan vonunk vállat a medencénk és a homárvacsoránk mellett.
- Az emberek a haláluk előtt megbánnak dolgokat. Bronnie Ware ausztrál szerző könyvet írt arról, mi fáj a leggyakrabban a haldoklóknak. Az egyik keservesen megbánt tényező, hogy mindig másokhoz alkalmazkodtak, nem törődtek önmagukkal. A másik, hogy csak a munkának éltek. Természetesen olyan munkákról van szó, amik során az ember nem épül, csak kis csavarokként forog könyörtelen multigépezetekben.
- A kapitalizmusban a szerencsét tekintik a boldogság alapjának, a teljesítménynek köszönhető boldogság fogalma elsorvadt.
- A kőgazdag Monet olyan környezetet teremtett magának, amiben képes volt nyugodtan alkotni. Ezzel szemben Van Gogh árral szemben úszott: azért küzdött, hogy festhessen, vállalta érte a nyomort, az éhezést is (mégis mindkettő boldog volt, gondolom, ez lehetett az üzenete a kis példának).
- Olyan, hogy szerencse csak egyszer-egyszer akad az ember életében. Szerencsesorozat azokkal történik, akik megdolgoznak érte, akik nyitottak arra, hogy a lehetőségeket felismerjék, sőt, ők maguk is megteremtik a lehetőségeiket.
- Az ember bármikor dönthet úgy, hogy húz az életében egy vonalat. Ha felismerjük azokat a tényezőket, amik kirakják a sorsunkat, tudunk változtatni gondolkodásunkon, viselkedésünkön, és akkor az életünk is más lesz.
- Ruhaviselet, fejtartás, testtartás, szemkontaktus: állásinterjún, vizsgahelyzetekben ezek a tényezők meghatározóak. Egész életünkben folyamatosan benyomásokat keltünk magunkról, a nonverbális kommunikáción múlik, hogyan viszonyulnak majd hozzánk a többiek.
- Sok ember nem mer úgy öltözni, ahogy kéne. Például nőknél, ha valaki nem csinos, „nem emeli ki a kiemelendőket” (sic!), akkor hátrányt szenved a többi nőtől, akik viszont igen.
- A neurolingvisztikai programozás egy terápiás eljárás. A vágyainkat ki tudjuk vetíteni a jövőbe, és a jövőbeli énünk tanácsokkal tud minket ellátni. Például elképzelhetjük, hogy találkozunk öt évvel későbbi önmagunkkal, és várjuk a biztatását. Tudsz te írni, fogj neki, mondja a jövőbeli én a jelenbelinek (feltéve, ha írók szeretnénk lenni), a jelenlegi én azonban fél, bizonytalan, nem mer. A jövőbeli azonban tovább biztatja: hidd el, hogy jót fogsz írni. És így tovább.
- A negatív gondolatok, akár a depresszió, gyulladást okoznak a szervezetben, a pesszimistáknál ennek nagyobb a kockázata. Már az is gyulladáscsökkentő hatású, ha megtanuljuk a negatív gondolatainkat megkérdőjelezni, felülírni. Ennek egy lehetséges technikája, ha az ember írásban kezd vitatkozni önmagával („Ezt én találtam ki” – mondja Szendi, és elmeséli, hogyan trenírozta húszéves félénk önmagát a csodamódszerrel).
- Az ember végezzen mindennap hálagyakorlatokat. Tanuljon meg elégedett lenni azzal, amije van, például hogy lát, hall, van keze-lába stb. Ennek az elégedettségnek a növelését célozza ez a technika. „A világ csodás, a mi életünk is az.”
- Ha valaki pesszimista, először alakítsa át a szókincsét. A pesszimista arra emlékszik, hogy a bajok elkezdődnek, az optimista arra, hogy megoldódnak – ez a különbség. Át kell alakítani a gondolkodást, nincs mese. Kudarc nem létezik, kudarcnak azt nevezzük, ha megpróbáltunk valamit és nem sikerült. Nem jól próbáltuk, az a gond.
- Ahhoz, hogy az ember elégedett legyen az életével, kell egy „idői” dimenzió. Az epizodikus emlékezet az embernél a legfejlettebb. A depressziósok nem tudnak jövőbeli dolgokkal foglalkozni, azok az emberek pedig, akiknek nincs epizodikus emlékezetük, boldogtalanok, szoronganak, sivár életet élnek. Holott a hedonizmus elmélete alapján ugrálniuk kéne örömükben az örökös jelen kellős közepén.
- A közösség szeretete mindenkinek lételeme, ezért fontos olyan munkákat végezni, amiben elismernek minket. Persze a multiknál a közösségépítés pusztán manipulatív technika, hisz azok csak azt akarják, hogy a dolgozók növeljék a termelékenységet, és ez a hozzáállás a boldogtalan egyén személyiségét egyáltalán nem fejleszti.
