Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili
Scolar Kiadó, 268 oldal, 2763 HUF
Fotó: Valuska Gábor
„Minden könyvembe beleírom magamat, de ez inkább csak a stílusra vonatkozik. Szerzőként a saját érzéseimet nem tartom annyira fontosak, itt sem akartam ítélkezni senki felett, próbáltam a karakterekre fektetni a hangsúlyt, beléjük feledkezni” – mondja Karafiáth Orsolya, aki a 2008-ban megjelent Maffia Klub után idén új regénnyel jelentkezik. A Kicsi Lili nem könnyű történet: egyszerre egy fiatal nő sodró lendületű, érdekes és néhol szórakoztató visszaemlékezése a kamaszkorára és kapcsolataira, valamint egy megdöbbentő és felkavaró történet egy fiatal lány kihasználásáról; ijesztően pontos bemutatása az elnyomó, bántalmazó kapcsolatok működésének. Karafiáth Orsolya valós történetből dolgozott két és fél évig a könyvön, és azt hangsúlyozza, hogy bár leszbikus kapcsolatokat mutat be, ez a regény mégsem a szexuális irányultságról, hanem az uralkodásról szól. És arról, hogy a legnehezebb helyzetekből is fel lehet állni.
A Kicsi Lili egy nagyon olvasmányos, szinte beszélt nyelven íródott regény. Úgy tudom, igaz történeten alapul, hogyan talált meg téged ez a sztori?
Két és fél évig dolgoztam a könyvön, de az elején nem sejtettem, hogy végül ez lesz belőle. Az alapsztori adott volt: ismertem valakit, akivel mindez megtörtént, persze az írás során sokat változtattam az alaptörténeten. Mikor ez a személy tíz évvel ezelőtt megtalált, annyira megrázott, amit megosztott velem, hogy egyből tudtam: én ezt meg akarom írni. Eredetileg egy három szálon futó regényt terveztem, de aztán a Lili-történet annyira erős volt, hogy úgy döntöttem, trilógiába rendezem az addigi vázlatokat, és majd a másik két szálnak is külön-külön regényt szentelek. Három női történet fogja így majd kiadni a trilógiát, amelynek a munkacíme egyelőre Triumph.
A Kicsi Lili alapszituációja meglehetősen kemény: voltaképpen egy pedofiltörténetről van szó, még ha ez elsősorban lelki, és csak kis szempontból testi értelemben mesél a bántalmazásról. Egy fiatal lány története ez, akit behálóz és szinte tönkretesz a középiskolás osztályfőnöke. A főhős és egyben a narrátor Lia, aki tizennégy és fél éves, amikor belekerül ebbe a viszonyba, és több mint tíz évig nem is fogja fel, mi történt vele valójában, hiszen a legfogékonyabb életkorban keveredett ebbe beteg szerelembe, amiben felnővén természetesnek találja az egész kapcsolatot. Később, pont a második történetszálon, a Lili-történet kibontakozása során tudatosodik benne, hogy mi is történt vele, miféle felnőtt is vált belőle. Rendkívüli módon meghatározza minden érzelmi viszonyát az, hogy nem egészséges kamaszkora volt, hanem a tanárnője elcsábította és egy klasszikus elnyomó viszonyba kényszerítette.
Ez a mozzanat fogott meg leginkább a sztoriban: hogyan alakul ki bennünk, hogy miképp viselkedünk a kapcsolatainkban? Min múlik, hogyan viszonyulunk a legintimebb dolgainkhoz? Szerintem az anyánkkal és az első fontos szerelmünkkel való kapcsolat az, amely mentén később működünk.
A történet bármennyire nyomasztó, valahogy képtelenség elszakadni tőle, én alig tudtam letenni.
Engem is ez rázott meg, amikor először hallottam. Ijesztő volt az a természetesség, ahogy az elszenvedő mesélt, és döbbenetes volt hallgatni, hogy milyen volt a folyamat, ahogy realizálódott benne, mi is történt vele. Ezt a félelmetesen természetes hangot akartam visszaadni a könyvben. Azt akartam, hogy az olvasó is élje át, ahogy rápakolják ezt a történetet, hogy egyszerre legyen kimerítő és adja vissza azt a szituációt, amikor valami nagyon érdekes és egyben nyomasztó dolgot hallgatunk, és nem tudunk szabadulni a helyzetből. Ezért választottam hozzá ezt a cseppet sem irodalmi, már-már köznyelvi stílust.
Megmutattad a valódi Liának a könyvet?
Igen, és nagyon megviselte. Volt is egy kis félelmem, hogy végül letiltatja, aztán ez alaptalannak bizonyult. Annyit kért, hogy küldjünk egy példányt a Mari karakterét ihlető tanárnőnek, amikor megjelenik a regény. Mert ha rá ilyen hatással volt, kíváncsi, milyen hatással lesz majd arra a nőre, aki egyébként máig gyakorló tanár. És valóban, ahogy a könyvben is olvasható, hozzáment az egyik volt diákjához, és ugyanúgy bánik a tanítványaival, mint azt anno tette a főhőssel.
Hogyan került Lia ebbe a viszonyba és miért nem tud szabadulni belőle?
Liának gyakorlatilag nem volt választása: ha tizennégy évesen elcsábít valaki, aki ráadásul a legkedvesebb tanárod, akit szinte istenítesz, nem tudsz gondolkodni. Ő egy védett, szinte elzárt közegben cseperedett addig, éppen ezért sejtése sincs arról, hogy milyen beteg sztoriba csöppent bele. Titkolózásra, hazugságra lesz kondicionálva, mert Mari, a tanárnője olyan erős, szuggesztív és egyben nagyon beteg személyiség, akinek szinte lehetetlen ellenállni.
A főhős hosszú, szinte egybefüggő visszaemlékezése, óriásmonológja után nekem kicsit kurtán fejeződik be a regény.
Sok vitám volt a befejezést illetően a szerkesztővel, neki sem tetszett az én változatom, újra is írtam, úgy is adtam le a könyvet. De sehogy sem hagyott nyugodni a dolog, másfél hétig nem aludtam, annyira zavart, végül visszaírtam az első változatra, olyanra, ahogy szerintem jó. Számomra fontos volt, hogy pozitív végkicsengése legyen a könyvnek, hogy Lia, a főhős a rádöbbenés és feldolgozás folyamata után le tudja zárni a vele történteket. Meg akartam mutatni, hogy szerintem akármilyen nehéz sztorikból fel lehet állni.
Lia, a narrátor a főhős, mégis Kicsi Lili a regény címe. Miért?
Mert szerintem ő a kulcs mindenhez. Lia a Lilivel való találkozás során döbben rá, hogy mi történt vele gyerekkorában. Lili nagyon vonzó jelenség, ez engem is nagyon megfogott a történetben. Szépségfetisiszta vagyok, és ha a szépség még külső bájjal és annyi pénzzel is párosul, hogy azt igazán ki lehet aknázni, tudom, milyen nehéz ellenállni egy ilyen személynek. Lili, akárcsak Lia, szintén megnyomorított karakter, hülye anyával, furcsa mostohaapával és rejtett leszbikussággal – mindezektől egy hihetetlenül frusztrált valaki lett, aki minden felgyülemlett feszültségét azon veri le, akitől a vonzást érzi, és akihez ő is vonzódik. És az ilyen beteges báj igenis nagyon vonzó tud lenni.
A regény fő karakterei egytől egyig képtelenek elfogadni magukat: Mari – a magyartanárnő – Karádyra akar hasonlítani, Lili Edie Sedgwickért rajong, Lia pedig vonzódik ezekhez a lefojtott karakterekhez. Engem is mindig a beteg személyiségek vonzottak, szerintem egészséges emberrel még nem is volt kapcsolatom, szóval abszolút meg tudom érteni ezt a fajta vonzódást.
És mennyire van te benne ebben a könyvben?
Minden könyvembe beleírom magamat, de ez inkább csak a stílusra vonatkozik. Szerzőként a saját érzéseimet nem tartom annyira fontosak, itt sem akartam ítélkezni senki felett, próbáltam a karakterekre fektetni a hangsúlyt, beléjük feledkezni. Nyilván sok dolog megviselt, mert nem egy könnyű témáról van szó, de az az igazság, hogy én ezt a könyvet elég nagy kedvvel írtam, sok időm ráment, de ezek jó idők voltak. Sőt szerintem több helyen vicces is ez a könyv, bár ezt például a húgom erősen cáfolja.
Mennyire sikerült elengedned mostanra a történetet?
Még erősen benne vagyok. Nemrég forgattuk le a trailert a könyvhöz, amelyben a regény minden karakterét én játszom. A sminkes mondta is, hogy ő még ilyet nem látott, hogy bár nem vagyok színésznő, mégis mennyire átlényegültem mindegyik karakternél. Az anya szerepére készülve negyven évvel idősebbre maszkíroztak, na akkor majdnem én is elsírtam magam, annyira félelmetesen valósághű lett az átalakulásom.
Fontos szerinted, hogy itt leszbikus viszonyokat mutatsz be? Leszbikus regénynek tartod ezt a könyvet?
Érdekes, hogy ezt mondod, mert amikor írtam, egyáltalán nem tartottam fontosnak ezt a momentumot, hanem az elnyomó kapcsolatok természetrajza érdekelt. Lényegtelen, hogy ez nők ésvagy férfiak között játszódik le. Nem ez a fő szempont itt, és fontos, hogy ne leszbikus irodalomként olvassák majd ezt a regényt. Ez a történet az uralkodásról szól: nekem is volt részem hasonlóban, tudom, milyen romboló tud lenni, milyen kis dolgokon tud elcsúszni már a kezdet kezdetén egy kapcsolat. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy lefelé menő spirált: érzed az ellenállást, miközben egyre mélyebbre kerülsz benne, de közben az egymásnak feszülésetek izgalmas is. Azt hiszed, uralod a helyzetet, te irányítasz, közben pedig korántsem. Csak utólag, mondjuk tíz év múlva jössz rá, hogy egy játszmában voltál, és már a harmadik lépésednél vesztettél.
Miért kerülnek az emberek ilyen viszonyokba egymással?
Minden a személyiségben van eltemetve, és nem mindegy, hogy kit mikor ér rossz hatás. Sokat gondolkozom azon, hogy min múlik, ki az úr egy kapcsolatban: sokszor arról van szó, hogy az egyik fél azt gondolja, nem elég jó ahhoz, hogy a választottja mellette álljon, és mindent megtesz, hogy a párja kedvében járjon. Ez aztán a másikban indít be egy egyfajta kísérletezést: ja, te ezt megtetted értem, akkor próbáljuk ki, meddig lehet elmenni. Közben az uralkodó felet is félelmek mozgatják. Itt van előttünk egy mérgező, robbanékony keverék, egy kapcsolat, amelyhez rengeteg erő kell, hogy befejezzük vagy segítséggel megjavítsuk. De ha gyerekként kerülsz bele egy ilyenbe, akkor teljesen tanácstalan vagy.
Ez már a sokadik női történet, amit feldolgozol.
Igen, versben is női témákkal foglalkozom: most egy nagyobb kötetkonstrukción dolgozom, amelynek egyelőre Bestiárium a munkacíme. Ebben a természet, a női test, a szexualitás, a másokhoz való kötődés és idomulás kérdéseivel foglalkozom. Nem tudok idomulni, nem tudok se nőként, se férfiként viselkedni a kapcsolataimban, és megfejtést szeretnék találni az engem foglalkoztató kérdésekre. De mindig csak részmegoldásokig jutok: vizsgálom magam, az életemet, ehhez kapcsolódva teszek fel kérdéseket magamról és a világról. Próbáltam más kérdésekkel, témákkal is foglalkozni, de mindig visszatérek magamhoz.
