Mesék gyerekeknek, vérontások felnőtteknek és fiktív világokban játszódó eposzok mindenkinek. Áttekintjük a legjobb, irodalmi művekből készült fantasy adaptációkat, a Conan, a barbártól A Gyűrűk Uráig.
Boszorkányok (rendező: Nicholas Roeg, 1990)
(Eredeti mű: Roald Dahl azonos című regénye, 1983)
Ha nem számítjuk az 1984-es Szörnyecskéket, aminek a címén kívül alig van bármi köze az 1943-as gyerekkönyvhöz, akkor A fantasztikus róka úr mellett a Boszorkányok máig a legjobb adaptáció, amely Roald Dahl műveiből készült – igaz, maga az író utálta, mert teljesen megváltoztatták benne a történet végét. A horrorisztikus történet, amelyben a címszereplők a világ gyermekeinek életére törnek (mert taszítja őket a szaguk), Nicholas Roeg rendkívül eleven rendezésének köszönhetően nő fel a bemutatás évében elhunyt író jellegzetes stílusához. A boszorkányokhoz (és alkalmanként az áldozataikhoz) használt maszkok és bábok ráadásul mai szemmel is fantasztikusak.
Conan, a barbár (rendező: John Milius, 1982)
(Eredeti művek: Robert E. Howard Conan-történetei)
Az első szélesvásznú Conan-adaptációnak néhány nevet és karaktert leszámítva meglepően kevés köze van Howard klasszikus, műfajteremtő novelláinak hangvételéhez, sőt, még a címszereplő történetéhez és karakteréhez is. Saját jogán mégis nagyszerű film, a férfiasság mozgóképes himnusza, az eposzi képek és a grandiózus zene tökéletes, emlékezetbe égő egysége. Talán egyszer majd készül egy Conan-film, amely hű lesz az eredetihez és még jó is. Addig is elégedettek lehetünk az utóbbival. Egyébként is, Arnold Schwarzenegger puszta kézzel kiüt benne egy tevét.
Csillagpor (rendező: Matthew Vaughn, 2007)
(Eredeti mű: Neil Gaiman azonos című könyve, 1998)
Gaiman remek könyvéből Matthew Vaughn mondott olyan szép, látványos, kedves, bájos és kalandos mesét, hogy szem-száj elállt tőle. Ráadásul a film tökéletes példája annak, hogyan kell működnie egy könyvadaptációnak. Vaughn és forgatókönyvíró társa, Jane Goldman megtartottak mindent a regényből, ami működött szélesvásznon is, de nem keveset hozzá is tettek, az eredetileg csendes és melankolikus végét pedig a másféle hatásmechanizmussal bíró médiumnak megfelelően átgyúrták egy grandiózus finálévá. A Sárkányszív és A herceg menyasszonya óta nem készült fantasy, amely ennyire kellemes és tisztaszívű lett volna. Maga Gaiman is áldását adta a regénynél jóval viccesebb, könnyedebb hangvételre.
Farkasok társasága (rendező: Neil Jordan, 1984)
(Eredeti mű: Angela Carter: A kínkamra és más történetek, 1979)
Angela Carter novellásgyűjteménye vérrel, erotikával, sötétséggel és erős feminista felhangokkal mesélt újra olyan klasszikus történeteket, mint a Piroska és a farkas, A szépség és a szörnyeteg vagy a Kékszakáll. Carter Neil Jordan rendezővel maga írta a filmadaptáció forgatókönyvét, ami főleg a piroskás sztorira koncentrált, kissé széteső narratívával, szimbolizmussal és gondolatisággal, viszont fantasztikus atmoszférával, stilisztikai bravúrral, a komor báj, a zsigeri horror és a borongós mesevilágra való rácsodálkozás kombinációjával. Érdekesség, hogy Jordan eredetileg Andy Warholt akarta megnyerni az Ördög szerepére, aki igent is mondott, de aztán nem mert elutazni a forgatásra (féltette az életét, miután évekkel korábban egy radikális feminista meglőtte).
Gonosz lélek közeleg (rendezte: Jack Clayton, 1983)
(Eredeti mű: Ray Bradbury azonos című könyve, 1962)
A gyermeki ártatlanság világába egy vándorkarnevál képében belopakodik a rettenet: kevés sztori van, amely az életnek ezt a két aspektusát ilyen meggyőzően, félelmetesen és katartikusan mossa össze, ráadásul egy fiataloknak szóló, horrorisztikus fantasy keretei közt. Jack Clayton, Az ártatlanok rendezője szép és sötét, félelmetes és kalandos filmet forgatott Ray Bradbury klasszikus regényéből, amit ő maga dolgozott át forgatókönyvvé – hatásából alig vesztett valamit harminc év alatt. A film a Disney stúdió egyik kísérlete volt arra, hogy kitörjön a családi és animációs filmek skatulyájából.
A Gyűrűk Ura (rendező: Peter Jackson, 2001-2003)
(Eredeti mű: J. R. R. Tolkien azonos című könyvei, 1954-1955)
A grandiózus könyvekből grandiózus vállalkozással forgattak grandiózus filmeket. Már pusztán a beleölt idő, energia, logisztika, hit és lelkesedés is dicséretet érdemel, de a végeredmény ráadásul a moziban (vagy a tévé előtt) ülve is lenyűgöző. Az, hogy a modern eposzi fantasy alapművét, a maga hatalmas léptékében, mind helyszíneit, mind karaktereit, mind eseményeit és témáit illetően sikerült maradéktalan hűséggel adaptálni, a zsánerfilmek történetének egyik legnagyobb, legemlékezetesebb bravúrja. Tolkien fia, Christopher Tolkien azonban más véleményen van: szerinte a filmesek kizsigerelték és aprópénzre váltották apja munkáját (Peter Jacksont konkrétan szörnyetegnek nevezte).
Harry Potter és az azkabani fogoly (rendező: Alfonso Cuarón, 2004)
(Eredeti mű: J. K. Rowling azonos című könyve, 1999)
Ugyan Rowling hisztérikus sikerré duzzadt könyvsorozata a harmadik résszel maga is kezdett kicsit felnőni, de az érettségi és minőségi ugrás filmen volt csak igazán látványos. Az első két könyvet fárasztó szolgaisággal és ötlettelenséggel felmondó Spielberg-pótlék, Chris Colombus után Alfonso Cuarón képileg és tematikailag is egy sötétebb, veszélyesebb, kiszámíthatatlanabb világba katapultálta a Potter-sztorit, de úgy, hogy még sikerült megtartania annak gyermeki ártatlanságát és varázsát is. Magasan ez a széria legjobb darabja – ironikus módon azonban a legkevésbé sikeres is: „csak” 796,7 millió dolláros összbevételre tett szert (a többi film 879 millió és 1,34 milliárd között hozott a konyhára).
A herceg menyasszonya (rendező: Rob Reiner 1987)
(Eredeti mű: William Goldman azonos című regénye, 1973)
Itthon kevésbé ismert, Amerikában azonban – noha a mozibemutató idején csak mérsékelt sikert aratott – hatalmas kultusz övezi a kétszeres Oscar-díjas forgatókönyvíró, William Goldman könyvéből adaptált mesét (a szkriptet maga Goldman jegyzi), amelyben egy szép hercegnő kezének elnyerése körül bonyolódnak a szerelem, az emberrablás, a kaland és a bosszú szálai. Rob Reiner filmje nemcsak egy hamisítatlan, klasszikus stílusú mese, hanem egyben annak egy kedves, ironikus, mély tisztelettel való kiforgatása is, a műfaj egyik legszórakoztatóbb darabja gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
A kis hercegnő (rendező: Alfonso Cuarón, 1995)
(Eredeti mű: Frances Hodgson Burnett azonos című könyve, 1905)
Frances Hodgson Burnett gyerekkönyvéből tucatnyi mozis és tévés adaptáció készült (és akkor a musicaleket még nem is említettük), de a legjobb közülük Alfonso Cuarón 1995-ös filmje, még úgy is, hogy több ponton jelentősen eltér az eredetitől. A kis hercegnő ugyan inkább szól magáról a fantáziáról, a képzelet erejéről, mintsem hogy ténylegesen fantasy lenne, de a nagyon szép képekben elmesélt, megkapó történetben épp az a lenyűgöző, ahogy a megmagyarázhatatlan varázslatos módon beszivárog a főszereplő kislány, a „hercegnő” lányintézetis életébe. A film pénzügyileg kudarcnak bizonyult, annak ellenére, hogy a kritikusok a keblükre ölelték – a bukást a stúdió elhibázott marketingjének számlájára írják.
Végtelen történet (rendező: Wolfgang Petersen, 1984)
(Eredeti mű: Michael Ende azonos című regénye, 1979)
Michael Ende annyira nem volt elégedett a regénye cselekményétől jelentősen eltérő adaptációval, hogy rá akarta bírni a stúdiót, változtassák meg a film címét, és amikor visszautasításba ütközött, perelt (eredménytelenül). Tény, hogy a könyv hű moziváltozatának elkészítése még várat magára (a Warner próbálkozott vele pár éve, de nem lett a dologból semmi), ettől függetlenül Wolfgang Petersen filmje egy fantasztikus hangulatú családi fantasy, még a mai szemnek is lenyűgöző látványvilággal, és az óriásteknős Morla felejthetetlen jelenetével a Bánat mocsarában.
A cikk a Könyves Magazin nyári számában jelent meg.
Könyves magazin 2014. nyár Színes, 96 oldalas magazin, csak könyvekről és írókról
Libri-Shopline, 2014, 96 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF
