„Závada Pál 60 éves. Mosolyogjunk”

„Závada Pál 60 éves. Mosolyogjunk”

Rostás Eni | 2014. december 16. |

zp60i009.jpg

Fotó: Gál Csaba/PIM

Závada Pált köszöntötték barátai, kollégái, kiadója, és egy tehetséges fiatal szoprán a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében. A kerek szám ezúttal a hatvan volt. 

Három dolgot szeretek a legjobban Závadában, vallja be videóüzenetében az év végén búcsúzó Holmi alapító főszerkesztője, Réz Pál. Az eszét, amit általában leplez, mert társaságban mindig ő beszél a legkevesebbet, a becsületességét, mert minden becstelenséget észrevesz, és olyan nincs, hogy ne mondaná el vagy írná le a véleményét, és a józanságát, amire például a Holmi széppróza szerkesztőjeként szüksége is volt. Milyen író Závada Pál? – kérdi köszöntőjében, melyet magyar hangja, Várady Szabolcs olvas fel, és rögtön meg is válaszolja. „Mint a régiek.” Egy villamos közönségében általában találunk olyan embert  hogy gimnazistát, vagy öregasszonyt, az most mindegy , aki Závada valamelyik regényét olvassa. Ilyenkor jó lenne odamenni hozzájuk, és kifaggatni őket arról, hogyan találtak rá a könyvre, de Réz szerint ezt az illem nem engedi. (Az Utazó Olvasó csapatának erről egészen más a véleménye – a szerk.) A faggatózás helyett ilyenkor csak mosolygunk, mondja, majd elhangzik az ukáz – „Závada Pál 60 éves. Mosolyogjunk!”

Začnem túto brožúrku – vezeti fel a következő laudálót az est konferansziéja, Szegő János, akiről ismét bebizonyosodik, hogy egy önálló esten érezné a legjobban magát. Így hangzik szlovákul, illetve szlováktudás, és sietve lekörmölt, olvashatatlan szavak miatt google translate-ul egy nagyon fontos regény első mondata, „Elkezdem ezt a könyvescskét.” A szlovákóra után Radnóti Sándor tart magyarórát, és hasonlítja a Cseres-Csalog-Gion-Végel sort nagy német és orosz elődökhöz  Böhlhöz, Lenzhez, Grosszmanhoz, Ulickajához. A magyar irodalmi divatok még a rendszerváltás után sem engedték meg a „hatvan éve lezajlott irodalmi kivégzés” fantasztikus négyesének feltámasztását, elképzelhetetlen volt, hogy az irodalmi tény társadalmi tény is legyen – ez alól egyetlen kivétel akadt, Závada Pál. Ő a szociográfia pátoszát ötvözi a klasszikus regény enciklopédikus tudásával, fikciója pedig minden esetben az, hogy a kitalált, elbeszélt dolgok megtörténte dokumentálható. Minden viszont nem dokumentálható, ha mégis ezt sugallná, az már költői fikció. Ez a költői fikció a Závada-próza egyik legfontosabb eleme, az elbeszélői kórus és a fénykép iránti elkötelezettség mellett. Závada képpel illeti a szöveget, és szöveggel a képet, de igazságtartalomra mindig igényt tart. A magyar sebekről és bűnökről pedig nem azok tudnak írni, akik egy képzelt írói vérvonalra hivatkozva verik a mellüket, bök oda a másik oldalnak Radnóti, hanem kizárólag Závada Pál.

A térképész utókora, hangzik a külön erre az alkalomra született Spiró-sziporka címe, de ha „huszonöt darab jobbfajta fényképezőgépet” szegeznének is a homlokomnak, akkor sem tudnám megmondani, hogy miről szólt, pedig már egytől is rendkívül kényelmetlenül érzem magam. Csak arra emlékszem, hogy rég nevetettem ennyit szépirodalmon, még sosem láttam ennyire önfeledten kacagni a szülinapost, meg arra, hogy Spirónak még a melyek – mellyek poén is remekül áll. A nevetésre egyébként szükség is volt, mert a tótul és jiddisül kommunikáló mellek után Takács Kati öntötte a színpadra Racine Phaedrájának tragédiáját.

zp60i013.jpg

(Neki csak) Paliról, aki egyszer irodalmi életet ment élni Acquincumon túlra, de elkapta az eső, és a víz elől még kollégája norvégmintás, németül gyűrődő kölcsönpulóvere sem mentette meg, Darvasi László nosztalgiázik. Elhangzik egy anekdotakezdemény Hacki Tamásról is, aki ellátogatott egy Pali vendégszereplésével lebonyolított irodalmi estre, és füttyével szétrobbantott egy duplafalú, félliteres söröskorsót. Kiderül, hogy az ünnepelt elfogult, tehát nem feltétlenül igazságos, de rendre igazságot tesz. Hogy Darvasi látta már összeszólalkozni rasszista pincérrel, zöldségessel, és olyankor már nemcsak író, hanem egy zsigerileg felháborodott ember is, mert mások sérelmét mindig magára veszi. Hogy ha bajba kerülne, Pali még Fokföldre is utána menne. Még a sültszalonnás vitaminsaláta is megidéződik, az az ízig-vérig závadás gasztronómiai újítás, ami Ábrahámhegyen, a Sandokan és a One way ticket dallamaira született, egy mások által hazaárulónak mondott baráti társaság vacsoráján. „Ne tudják meg, milyen szépen tud enni egy hazaáruló. És milyen sokat!”

Bán Zsófia fekete, tapadós kesztyűben alakít femme fatale-t, és a kesztyűs nők látványa iránt fetisiszta vonzalmat érző Gustave Flaubert Egyiptomi utazását eleveníti fel. A Bovaryné előtt született, de csak 1989-ben előkerült, és korabeli cenzúrázandósága miatt addig sosem publikált látomásos útinaplót, egy olyan írótól, aki tartalmi és kvalitásbéli okokból is illik Závada Pálhoz. Mindketten azonnal regényt próbálnak kanyarítani a frissen megismert útitárs köré, ráadásul Flaubert alig pár nappal (és évtizeddel) magyar kollégája előtt született, bár az sajnos nem derült ki, hogy mi az ünnepelt álláspontja a fekete, tapadós kesztyűkről. 

„Ha most egy díszzsebkendőt olvasnék fel” – dörmögi Parti Nagy Lajos, utalva egy újabb Szegő-poénra. Ő nem verset, csak egy bordó díszzsebkendőt tudott előcibálni a zakózsebéből, én viszont sehogyan sem tudom a szövegbe cibálni azt, ami csak a színpadon működik. Elhangzik a Fényképész szonett (a Természetes fény bevezetőjében kell keresni – a szerk.), összekoccan két öblös borospohár, az ünnepelt bevallja, hogy hiába spekulált arról, hogy mi fog történni az este folyamán, semmit sem sikerült eltalálnia, majd felelevenít egy balul elsült látogatást a Klubrádióban. Egy hónapja zenéket kellett válogatnia az egyik műsorba, ám a Don Giovanni Batti, batti o bel Masetto című áriája kifogott a hangmérnökön, és nem volt hajlandó felcsendülni. Alig pár perccel korábban, amikor Göncz Renáta operaszoprán csilingelte az áriát a PIM színpadán, Závada hatalmas elégtételt érzett a rádióban történtek miatt.

Azoknak, akiknek eddig nem volt túl sok érvük a hatvanadik év betöltése mellett, egyszer meg kell hallgatniuk Göncz énekét. Még a kicsit zavarban lévő, ötkötetes, hatvanéves írókat is leflörtöli a székről tehetségével.