Tom Clancy neve mára egy jól bejáratott branddé vált. Sokaknak talán mégsem könyvei miatt ismerős: filmeket, sorozatokat és főleg videojátékokat értékesítenek az író nevének segítségével. Papírra vetett műveinek hatása azonban jelentősebb, mint amilyennek első pillantásra tűnhet. Nemcsak egy ikonikus karaktert teremtett, de zsánerformáló ereje mai napig érezteti a hatását. Minden bizonnyal teljesen másmilyenek lennének a kortárs thrillerek, mind írott, mind mozgóképes formában, ha nincs Jack Ryan és a legmodernebb haditechnológia birtokában a Szovjetunióból dezertálni kívánó Marko Ramiusz kapitány. Idén ünnepli 35. születésnapját a politikai thrillerek egyik legnagyobb klasszikusa, a Vadászat a Vörös Októberre.
Tom Clancy: Vadászat a Vörös Októberre
Fordította: Barkóczi András, Partvonal Könyvkiadó, 2019, 632 oldal, 4490 HUF
A megjelenéshez vezető út
Tom Clancy 1947-ben született és a Loyola University-n szerzett diplomát angol szakon. A Vadászat a Vörös Októberre volt az első regénye, amit még 1982-ben kezdett el írni és 1984-ben jelent meg. Kiadója érdekes módon a Naval Institute Press volt, ami a handitengerészeti intézet kiadványait kezelte. Elsősorban életrajzokat, történelmi, katonai oktató könyveket jelentettek meg és Clancy könyve volt az első kiadott fikciós alkotásuk. Azonnal meglátták benne a potenciális bestsellert és még azelőtt lecsaptak rá, hogy Clancy máshová vitte volna a kéziratot. Technológiai leírásokból és szakzsargonból a kiadott verzió sem szenved hiányt, azonban így is nagyjából 100 oldalnyit kurtítottak az eredeti verzióhoz képest, hogy fogyaszthatóbb legyen. Kezdetben ötezer eladott példányban reménykedtek, amiből aztán végül annak kilencszerese lett. Később maga Reagan elnök is méltatta a könyvet, ami még körülbelül 300.000 kemény- és közel 2 millió puhafedelű példánnyal dobta meg az eladásokat. Clancy további 17 könyve került még fel a New York Times bestseller listájára.
Sokan azt gondolták, hogy a könyv megtörtént eseményeket dolgoz fel és csak a valóság leplezése miatt van szükség arra, hogy fikciós műként tüntessék fel. Clancy valóban inspirálódhatott a Sztorozsevoj fregatton történt 1975-ös zendülésből, de a könyv cselekménye nem ezt az esetet dolgozza fel. Olyan pletykák is terjedtek, hogy Clancy valójában titkos katonai dokumentumokhoz és tervrajzokhoz fért hozzá, ezért tudott ennyire hiteles lenni a regény. Ezekből persze semmi nem volt igaz. Clancy ugyan szeretett volna katonai pályára lépni, de gyenge látása miatt nem vették fel a seregbe. Az érdeklődése és technológiai rajongása azonban nagyban hozzájárultak könyve sikeréhez.
A történet egész egyszerűen összefoglalható: Marko Ramiusz, a szovjet hadiflotta egyik legkidekoráltabb és legelismertebb tisztje az őt ért személyes tragédia miatt bosszút akar állni a Szovjetunión. Egy hadgyakorlat közben dezertálási kísérletet hajt végre és meglovasítja a flotta legmodernebb atom-tengeralattjáróját, a Vörös Októbert. Terve szerint a tengeralattjárót minden csúcstechnológiájával együtt átnyújtaná az Egyesült Államoknak. A tengeralattjáró könnyedén kijátssza az Északi-Tengerre telepített radar rendszert, ám egy közelben tartózkodó amerikai hajó mégis kiszúrja. Mindeközben a CIA elemzőjeként dolgozó Jack Ryan az angol MI6-ügynökségnél teljesít szolgálatot, és éppen arra próbálnak rájönni a Vörös Októberről készült felvételek alapján, hogy vajon miért olyan különleges az a tengeralattjáró és vajon mire készülhetnek a szovjetek? A pattanásig feszült politikai helyzetben a két szembenálló félnek minden titkolózás, hírszerzési játszma mellett is meg kell őriznie a hidegvérét és józan ítélőképességét, ha el akarják kerülni a hajszálon függő újabb világháború kirobbanását.
A periszkópmagasság alatt
Tom Clancy prózája nincs túlbonyolítva, akár azt is mondhatnánk, hogy katonásan célratörő és hatékony (már amikor nem a technológiai részleteken van a hangsúly). Minden főbb karaktert erős, jól megalapozott motivációk hajtanak, amelyek aztán szövevényes módon gabalyodnak egymásba. Politikai- vagy katonai thrillerhez méltó módon rengeteg a cselszövés, az egymással szembeni bizalmatlanság, és bizony ezekből fakad a legtöbb kiélezett helyzet, amelyeket az író már-már idegtépő módon képes a végletekig fokozni, hogy aztán vagy megnyugvást, vagy borzongást váltson ki olvasójából. Az akciójeleneteken is inkább ez a feszült hangulat uralkodik, mintsem a mindent elsöprő robbanások és csetepaték. Sokszor bizonyul bőbeszédűnek a cselekmény részletezése, de Clancy remekül érzi, hogy mikor kell elhallgatni a kulcsinformációkat, hogy aztán a megfelelő időzítéssel fedje fel a kártyáit.
Az 1984-ben íródott könyv még éppen a második hidegháborúnak nevezett időszakban jelent meg, amikor az ellentétek ismét kiéleződni látszódtak, de Clancy első regényében már megjelenik egy kissé idealisztikus konszolidációs igény. A szovjetek már nem egyértelműen negatív figurák és a nyugati térfélen is feltűnnek amorális figurák, elítélhető döntések. A végjátékhoz közeledve azért felerősödik az amerikai patrióta hangvétel, de meglehetősen érzékenyen nyúl az emigráció komplex lélektani vetületeihez is.
A regényben rengeteg karakter szerepel, és a főszereplők időnként huzamosabb időre is háttérbe szorulnak. Nem pusztán a haditechnikát kezelő személyzetből áll a szereplőgárda, legalább ugyanolyan fontos szerep jut maguknak a katonai járműveknek és fegyvereknek is.
Megszületik a techno-thriller
Ennek következtében a szöveg dúskál a technológiai, tudományos leírásokban, majdhogynem ismeretterjesztő jellegű igényességgel és bőséggel. Ez elég nagy újdonság volt a könyv eredeti megjelenésének idejében és rendesen átalakította a politikai, háborús és kémthrillerek világát. Emiatt szokták az úgynevezett techno-thriller alzsáner egyik első képviselőjének is tekinteni.
A hidegháborúban szembenálló felek arzenáljának nagy része képviselteti magát a regény valamely pontján, legyen szó akár tengeri-, légi-, vagy földi hadviselésről. Így gyakran érhet el olyan hatást az olvasónál, mintha csak egy katonai díszszemlén járna, ahol sorra ismerheti meg a kor legmodernebb vívmányait. Ugyanakkor ezek az eszközök mára komikusak is lehetnek, elég csak a szekrénnyi számítógépekre, vagy az adattárolás csúcsának számító floppy-lemezekre gondolni. A cselekmény szempontjából legapróbb jelentőséggel bíró eszközöknél is képes az író szakzsargonal átitatott, hosszas technológiai leírásokba bocsátkozni. A technika és tudományok iránt kevésbé érdeklődők számára ez talán zavaró lehet. Viszont ez a sci-fikből is ismerős részletes technológiai elemezgetés, okfejtés a zsáner egyik jellegzetessége.
De ki az a Jack Ryan?
A másik sajátosság pedig a főhőshöz kapcsolódik. A krimik már a kezdetektől fogva előszeretettel használnak intelligens nyomozókat, akik a korszellemnek megfelelően ilyen-olyan irányban változhattak. A háborús és kémregények előretörésével pedig megjelentek a titkosügynökök is. James Bond és Simon Templar szinte már természetes módon jut eszünkbe, ha a karaktertípusról van szó. Tom Clancy első regényében feje tetejére állította a korábban ismert titkosügynök archetípusát és egy merőben más karaktert alkotott.
Jack Ryan rendőr családból származik, haditengerész múlttal rendelkezik, a Vadászat a Vörös Októberre cselekményének idején azonban koránt sem a CIA hipermodern, természetfeletti erővel és sármmal megáldott hírszerzője. Épp ellenkezőleg.
Történész végzettségét kamatoztatva katonai témájú könyveket ír és a CIA adatelemzőjeként a brit titkosszolgálattal működik együtt. A terepmunkától visszavonulva bizony elkezdett pocakosodni, és családapaként egyik legnagyobb problémája, hogy honnan szerez a nagyobbik kislányának síelő Barbie babát. Egészen hétköznapi életet él (már amennyire ez katonai szakártőként lehetséges), amikor is magasfokú szaktudása és éleslátása okán maga az Amerikai Egyesült Államok elnöke személyesen kéri fel kémkedni.
Jack a „Ryan univerzum” 28 könyvéből összesen 27-ben szerepel (egy az édesapjáról szól), és karrierje egészen az elnökségig ível. Clancy 2013-ban bekövetkezett halála után több más író is hozzátett Jack Ryan életútjához, de fontos tudni, hogy a könyvek nem kronológiai sorrendben követik egymást. A Vadászat a Vörös Októberre megjelenés szerint az első, de Jack pályáját tekintve csak a negyedik könyv a sorozatban. A korábban említett sikert látva természetesen a Vörös Október sem kerülhette el a mozgóképes feldolgozást.
Jack Ryan a vásznon
A nagysikerű regény filmesített verziója 1990-ben, a Szovjetunió felbomlása idején került moziba, így tartalma különösen aktuális volt a korszakban. Jack Ryan szerepében Alec Baldwin, Ramiusz kapitány szerepében Sean Connery tűnt fel. A rendezői széket pedig az a John McTiernan kapta, aki korábban a Ragadozót és a Die Hardot, később pedig Az utolsó akcióhőst is rendezte. A film hasonlóan sikeres és azóta is sokat idézett ikonikus hivatkozási pont lett, mint az alapjául szolgáló regény, pedig a megvalósítása nem volt zökkenőmentes.
A stúdiók nagyon nehezen adaptálható regénynek tartották a sok technikai részlet miatt, ezért kockázatos volt belevágni a munkálatokba. Connery az utolsó utáni pillanatban ugrott be Marko Ramiusz szerepére, ugyanis az eredetileg kiválasztott Klaus Maria Brandauer végül nem tudta vállalni a szereplést. Az is problematikusnak bizonyult, hogy a regényben megjelenő szonár technológia valóban létezett már akkoriban, csak nem az oroszoknál, hanem amerikai oldalon. Azonban hétpecsétes titoknak számított és a film bemutatása után feloldották a titkosítás alól – hogy vajon a film hatására-e, az nem megerősített.
Több díjra jelölték, és a legjobb hangkeverésért járó Oscar-díjat meg is nyerte. Jack Ryan kalandjait azóta több film is feldolgozta, ezekből kettőben Harrison Ford játszotta a CIA alkalmazottját. Mellette Ben Affleck és Chris Spine is az ügynök bőrébe bújt, valamint jelenleg is fut egy sorozat John Krasinski főszereplésével, ám ez nem közvetlenül dolgozza fel Clancy írásait.
Tom Clancy’s Videogame Brand
És ahonnan sokak számára a legismerősebben csenghet az író neve, azok a videojátékok. A Vadászat a Vörös Októberre három játékfeldolgozást is kapott különböző platformokra, de ez még nem lett igazán népszerű cím. Az áttörést a Szivárvány kommandó című regényen alapuló Rainbow Six játékok hozták meg. A csapatirányításon alapuló taktikai lövöldözős játék elsősorban a lopakodásra és a jól felépített csapatmozgatási taktikára épített.
A Splinter Cell sorozatban szintén a lopakodás került előtérbe, míg napjainkban a játékosok főleg a Ghost Recon és a The Division nevű játékokból ismerhetik Clancyt. Bár a megjelenő témák nem esnek túl messze a Clancy által felvázolt világtól, ezek a címek már egyáltalán nem az író munkásságából építkeznek, csupán a nevét használják fel.
Ugyanakkor a játékok alapján már több regény is készült, valamint filmes feldolgozások is várhatóak, így előidézve azt a furcsa helyzetet, hogy az írónak sem a játékokhoz, sem a belőlük készült adaptációkhoz nincs már köze, mégis a nevével fémjelzik azokat. Bárhogy is legyen, Clancy öröksége tovább él, és talán ezek a furcsa feldolgozások arra sarkallhatnak újabb és újabb generációkat, hogy visszaássanak az alapokig és felfedezzék az író munkásságát abban a formában, ahogy azt papírra vetette.
Szerző: Laki Péter
