Faludy György 100. születésnapja után 2 nappal újabb centenáriumot ünnepelhetünk: Vas István költő, író, műfordító 1910. szeptember 24-én született.
Irodalmi pályafutása kezdetben átlagpolgári hétköznapokkal fonódott össze: a bécsi Kereskedelmi Főiskola elvégzése után tisztviselőként dolgozott. A Kassák-féle avantgárd bűvöletében kezdett el írni, később egyre inkább a hagyományos, klasszicista formák vonzották. Első kötete, az Őszi rombolás 1932-ben jelent meg, ezzel és későbbi műveivel hamarosan a Nyugat harmadik nemzedékének kiemelkedő alkotójává válik. A harmincas évek végén a zsidó származású, rabbi ősökkel rendelkező írót származása miatt először állásából bocsátották el, a német invázió alatt pedig Ottlik Géza és barátai bújtatták – sikeresen.
A háború után ismét tisztviselőként, majd lektorként és szerkesztőként dolgozott. Első felesége, Nagy Etel mozdulatművész tragikus halála után 1951-ben újranősült, Szántó Piroska festőművésszel lépett frigyre.
Az 1930-as évek második felétől egyre többet fordított, többek között Villon Nagy Testamentumát, Apollinaire műveit, később Schiller Don Carlosát vagy Shakespeare több drámáját. Tevékenységének az ötvenes évek kényszerű parkolópályán töltött évei alatt vette nagy hasznát: miután 1952-ben egy taggyűlésen saját maga kérte a pártból való kizárását, feketelistára került, kizárólag fordításai jelenhettek meg.
1953-tól fokozatosan visszakerült az irodalmi életbe. 1955-ben Hét tenger énekei címmel megjelentek versfordításai, 1956-tól saját műveket is publikálhatott. Dolgozott az Európa Könyvkiadóban majd a Szépirodalmi Kiadóban is, 1983-tól a Magyar Pen Club alelnöke volt. A hatvanas évektől írta önéletrajzi regényeit, melyek Nehéz szerelem, A félbeszakadt nyomozás és Mért vijjog a saskeselyű? címmel jelentek meg. Megkapta a Baumgarten- és a Kossuth-díjat, a József Attila-díjat pedig háromszor nyerte el. A rendszerváltás után nem sokkal, 1991. december 16-án halt meg.
