Zsarnoki emailek és elektronikus póráz – Így tartsd kordában a munkaidődet!

bolcseszlany | 2016. május 13. |

Te hatékonyan dolgozol? Van időd megvalósítani az ötleteidet? Könnyen nekiveselkedsz a kreatív alkotómunkának? A Tartsuk kézben a hétköznapjainkat! című könyv abból indul ki, hogy a legtöbb ember nemmel válaszolna ezekre a kérdésekre, és nem azért, mert nem rendelkezik megfelelő kvalitásokkal, hanem pusztán abból kifolyólag, hogy az alkotó munka alapfeltételei a harmadik évezredben gyökeresen megváltoztak.

Ez egy tanácsadó, önsegítő gyűjteményes kötet, mely minden kreatív szakmában dolgozót arra buzdít, hogy tudatosan kezelje időbeosztását. Ehhez ad tanácsokat, ötleteket a Tartsuk kézben a hétköznapjainkat!, mely a témában jártas gondolkodóknak, kutatóknak, sikerkönyvek íróinak és kreatív szakembereknek az útmutatásait tartalmazza. A 99U. com szerzői négy nagy témát járnak körül, így a „sziklaszilárd napi rutin” kialakításáról, az elektromos eszközeink megzabolázásáról, a fókusz, a teljes figyelem megteremtéséről, és kreatív gondolkodásunk csiszolásáról olvashatunk.

Tartsuk kézben hétköznapjainkat! – Napi rutin, fókusz és ötleteink megvalósítása (szerk.: Jocelyn K. Glei)

Fordította: Dankó Zsolt, Hvg Könyvek, 2016, 267 oldal, 2900 Ft

 

A kötet célja, hogy – egyedülálló és hiánypótló módon – ne ötleteket adjon, hanem abban segítsen, hogy a már meglévő elképzeléseinket valóra válthassunk. A könyvben rengeteg szerző írása olvasható, így sokan sokféle tanáccsal, módszerrel ismertetik meg az olvasót, de vannak közös pontok, átfedések is. Úgy tűnik ezek azok, melyek egyértelműen mindenki számára segítséget nyújthatnak, hogy hatékonyabban és jobban dolgozhassunk. Csokorba szedtem a könyv legfőbb iránymutatásait, melyeknek elsajátításával és tudatosításával mi is közelebb kerülhetünk a nagyobb teljesítmény titkához:

Előbb a kreatív, aztán a reaktív munka: A Tartsuk kézben a hétköznapjainkat! szerzői egyöntetűen ezt tartják az egyik legfontosabb tényezőnek. A napi rutin kialakításának első lépése szerintük az, hogy ne adminisztratív teendőkkel, emailek megválaszolásával kezdjük a napot, hanem a nagy feladatokkal, a kreativitást igénylő munkával. Köztudott, hogy az ember a délelőtti órákban a legaktívabb, ilyenkor a legmagasabb az energiaszintje, ezért ebben az időszakban tud a leghatékonyabban dolgozni. Amióta viszont az internet bűvkörében élünk, rengeteg időt és energiát pazarolunk arra, hogy üzenetekre válaszolgassunk, amivel sokszor az egész délelőttünk elmegy, és ami a legnagyobb baj, hogy közben még azt is érezzük, hogy dolgozunk, pedig valójában semmit sem hoztunk létre. Érdemesebb tehát a napot kreatív munkával kezdeni.

Rendszeresség: Ha alkotó tevékenységet végzünk, az is sokat segíthet, ha minden nap foglalkozunk az adott projekttel, így nem esünk ki a rutinból. Az is egy jó stratégia lehet, ha meghatározott szokásokat alakítunk ki, vagy mindig ugyanolyan körülményeket teremtünk a kreatív munkához. A kötet egyik legfőbb állítása, hogy az alkotáshoz elsősorban munka kell és csak másodsorban ihlet vagy tehetség. A kulcs, hogy akkor is dolgozzunk, ha éppen nincs kedvünk, vagy nincsenek ötleteink, így nem esünk ki a lendületből és nem halogatjuk örökké a valódi munkát.

Megújulás, pihenés: Szintén kiemelt témája a szövegeknek, hogy milyen sokat tehet hozzá a pihenés, a szünet is a munkához. Számos kutatást hoznak példának, hogy bebizonyítsák: a munkamánia nem kifizetődő, ugyanis ha időt teremtünk a megújulásra, hatékonyabbak, gyorsabbak és termékenyebbek lehetünk. Ez vonatkozik az alvás óráinak megfelelő számaira és a munka közben tartandó szünetekre is. A szakemberek több módszert is kínálnak, melyek nyugtatólag hatnak és segítik a kikapcsolódást: van, aki a meditációra esküszik, mások a testmozgást, vagy az egyedüllét varázsát emelik ki. A legfontosabb, hogy legyünk tisztában teljesítőképességünk határaival, és legalább kilencven percenként álljunk meg, csináljunk valami mást.

„A figyelem a legfontosabb tőkénk”: A könyv másik hangsúlyos tézise, hogy a munkavégzéssel kapcsolatos problémáink gyökere az információtól hemzsegő, vibráló közeg és az elektronikus póráz, melytől függünk. Természetesen az email zsarnoksága alóli kibújáshoz is kínálnak praktikákat, ám ezekhez nagyfokú tudatosságra, erőre és következetességre van szükség. Kifejezetten nagy változást jelenthet például, ha előre megtervezzük azt az időtartamot, melyet kreatív munkával fogunk tölteni, és ehhez, ha törik, ha szakad, ragaszkodunk. Ha pedig az időt már megteremtettük, figyelmünket is száz százalékban a feladatra kell fordítanunk. A legjobb, ha teljesen kiiktatjuk az internetet ezekre az órákra. Fontos még, hogy egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk, a multitasking ugyanis bizonyítottan rosszabb teljesítményt eredményez.

Maximalizmus helyett kreatív pragmatizmus: A könyvből az is kiderül, hogy a perfekcionizmus nem visz előre, sőt, egyenesen hátráltat. Ahhoz, hogy tényleg hozzá tudjunk látni az alkotáshoz, jobb, ha leszámolunk előzetes elvárásainkkal. Ez segít abban, hogy akkor is belelendülhessünk a munkába, amikor még nem tudjuk pontosan, mi a célunk, vagy ha nincs kedvünk hozzá. A kreativitás számára nincs tökéletes pillanat, vagy jobban mondva, minden pillanat lehet tökéletes. Ezért fontos, hogy jelen legyünk, ne halogassunk, ne terheljük önmagunkat állandó bűntudattal és stresszel, hanem kezdjünk hozzá. Így jobban be tudjuk osztani az időnket is, és alaposabb munkát végezhetünk. A maximalistáknak általában kevesebb alkotása készül el, mint azoknak, akik engedik magukat hibázni.

A Tartsuk kézben a hétköznapjainkat! persze még ennél is több tanácsot és segítő ötletet tartalmaz, mindezt pedig rengeteg nagy művész példájával és hiteles kutatásokkal alátámasztva teszi. Segít ráébredni arra, hogy nem vagyunk egyedül: a leghíresebb írók, festők és zeneszerzők is számtalan alkalommal elakadnak az alkotómunka során. Ugyanakkor támaszt nyújt arra az esetre, ha ez velünk is megtörténne, ha ugyanis kellően tudatosak vagyunk, találunk gyógyírt a bajra.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!