Závada Pál: Janka estéi, három színdarab
Magvető, Budapest, 2012, 384 oldal.
Závada Pált eddig prózaíróként ismertük, a Janka estéi három regényének a drámaváltozatát, vagyis inkább a regények által ihletett drámákat tartalmaz. A fülszöveg is kijelöli, és a kötet szerkesztése is adja, hogy egységként tekintsünk rá. A Jadviga kicsit különáll, de ahogy a drámák maguk is keretes szerkezetűek, végül a kötet is keretes lesz, Janka és Jadviga tragédiája fogja közre a 20. század tragédiáját. Interjúztunk is vele.
Závada három regényét dolgozza fel. A Jadviga párnája azonos címmel került a drámakötetbe, ez a Pesti Színházban futó darab írott változata. A Magyar ünnep a Nemzeti Színház Biblia pályázatára készült mű, az Idegen testünkből lett átgyúrva, „Az Úr napját szenteld meg" alcímmel. A Janka estéi A fényképész utókora nyomán íródott és már olvasható volt nyomtatásban, a Színház folyóirat drámamellékleteként.
Kötetbe rendezve, ezáltal trilógiává fűzve azonban most lettek, és a hangsúlyeltolódások, címváltoztatások miatt önálló műként érdemes rájuk tekinteni, nem valamiféle önparafrázisra. Nemcsak a forma változott, a tartalom is, ennek egy részét megörökölték a regényektől a drámák, más részüket pedig a közeg, a szereplők írták, átírták, átbeszélték.
A drámák kifejezetten nőközpontúak, antik tragédiákból ismerős kórus kíséri a főbb szereplőket, néha szájukba adva, dalba rendezve a cselekvő szereplők gondolatait. A három dráma három tipikusan XX. századian elrontott, elromló, tönkretett sorsot ábrázol, hűtlenségről, erőszakról, diktatúráról, üldöztetésről, tiltott és meg nem élt szerelmekről szólnak.
A Jadvigát éreztem a kötet leggyengébb darabjának. A szövegi megoldások ebben voltak a legötletesebbek és egyszerre a legnyögvenyelősebbek is. Olvasható drámát nehéz csinálni, de a másik két darabnál nem voltak a szöveget folyamatosan megszakító, annak folyását lassító, tükörfordított külföldi félmondatok, azokban inkább sikerült valamiféle nyelvi egységet, ezáltal hangulatot teremtenie a beszélőknek. A szabad függő beszéd, a kar és a szereplők egymás szájába adott mondatai, illetve a soha meg nem ismert Winkler Franci különleges megoldás volt, de nem mentette meg a többi, nem túl árnyalt, szinte egydimenziós karaktert.
A Magyar ünnep eleinte egy hangulatosan modoros, negyvenes évekbeli kis jelenetre hasonlított, de ahogy megismerjük a szereplőket, úgy kezd a történet egyre sötétebb árnyékokat vetni. Viszonylag sok jelenetre van tagolva, ezek vagy „időben" vagy „időn kívül" játszódnak, és a detektívregényekre jellemző módon vannak a hurkok közzétéve, a néző mindig egy lépéssel előrébb vagy hátrébb jár, mint a beszélők. A kar dalai itt megidézik a magyar kultúra elemeit, a Himnusztól, Szózattól kezdve revíziós dalokig és azok átköltéséig. A szavakon keresztül magyarságtudat- és közhangulat-festést hajt végre a kar. Janka és Emma barátsága (szerelme?) pedig érdekes fordulatot visz a történetbe.
A Janka estéi, a kötet záró drámája az előző két darabhoz képest minimalista, kifejezetten érdekes lenne színpadon pont a redukáltsága miatt. Egy jó rendezővel nagyon erős előadás alapja lehetne a szöveg. Csupán három szereplőre és egy háromtagú karra íródott, a kar tagjai lépnek ki és játszanak el mindenki mást, aki nincs megszemélyesítve. A kar ismétel, összegez, és ütemmértékes versekben énekel. Az érzelmek ebben a drámában kerülnek a leginkább középpontba, szinte alig van története, és az sem „real time" játszódik, elbeszélt, megváltoztathatatlan. Három soha be nem teljesedő szerelemről, elvi és érzelmi háromszögekről szól, az egész kötetet a csúcson fejezi be (és nem vezeti le).
Bár nevük szerint egyek, a Janka estéi Jankáját nem azonosítanám a Magyar ünnep Jankájával, inkább a három nőt, őket és Jadvigát azonosítanám a XX. századdal, a XX. századi nőkkel. Anyák, mindannyian modern, szabad nők, akiket dobál a sorsuk és magyarságuk, nőiségük, érzelmeik és származásuk miatt örök boldogtalanságra vannak ítélve.
Szerző: Murányi Krisztina
