A-
Tiziano Scalvi, Angelo Stano, Gustavo Trigo: Dylan Dog #1 - Az élőholtak ébredése
Fumax Kiadó, 196 oldal, 2013, 3000 HUF
Ha kajáról, sportkocsiról, westernfilmekről vagy fekete-fehér horrorképregényekről van szó, nálam egyértelműen az olaszok a legjobbak. Sajnos, ami a horrorképregényeket illeti, itthon kisebbségben vagyok a véleményemmel, 2008-ban ugyanis hat kötet után megszűnt a magyar Dampyr, minden idők egyik legjobb vámpírvadászos fumettijének hazai kiadása.
A magyar képregényes kemény mag azonban nem nyugodott. Megszervezett a Facebookon egy szavazást, miszerint ha az égiek mellett két olasz képregényrajongó (Giovanni Galotta és Antonio Di Carlo) egy feketeöves fumettirajongó szerkesztő (Bayer Antal) és egy veterán képregénykiadó is úgy akarja, hogy legyen ismét olasz ponyvaképregényünk (400 példányban, 3000 forintért, limitált terjesztéssel), akkor még azt is kiválaszthatjuk, hogy a Dampyr, a Dylan Dog, a Nathan Never vagy a Martin Mystére jelenjen-e meg rendszertelen időközönként. Sajnos én már későn eszméltem, így a szavazáson a Könyvesblogon is többször méltatott Dampyrt beelőzte a Dylan Dog, de azért így sem jártunk annyira rosszul: végre van egy tökös vega akcióhősünk!
Aki ráadásul félig John Constantine, félig James Bond, és mindenestül olasz. Aston Martin DB5 helyett egy rozzant bogárhátúval jár, minden kalandban más nőt visz ágyba és okkult magánnyomozóként csupa olyan esettel foglalkozik, amivel a londoni rendőrség nem tud vagy nem akar megbirkózni - leginkább azért, mert halálra röhögné magát. Zombik, vámpírok, kísértetek, űrlények, démonszállta sorozatgyilkosok: nincs az a ponyvairodalmi vagy horrorfilmes rémség aki ne bukkanna fel az 1986 óta futó Dylan Dog-széria lapjain, hogy aztán két büntető szóvicc között mindegyikük szépen meghaljon, visszatakarodjon a sírjába vagy elmeneküljön egy idegen dimenzióba, és végül helyreálljon az univerzum rendje.
A Dylan Dog írója, Tiziano Scalvi a most megjelent duplaszámban (Az élőholtak visszatérnek/Hasfelmetsző Jack) is mesterien, sőt, szinte már gyermeki örömmel idézi meg kedvenc olvasmány- és moziélményeit, hogy aztán az olvasóval együtt röhöghesse ki az akció- és horrorfilmes zsáner összes kliséjét a szörnyek elől mindig az emeletre futó főhősöktől kezdve a titkos búvóhelyén monologizáló főgonoszig.
A londoni belvárosból induló, majd a tipikus vidéki angliai helyszínen, egy álmos kis faluban véget érő zombis történetszál annak ellenére sem lesz unalmas, hogy az "evil mastermind"-típusú gonosz tudós/főpap által a világra szabadított élőholtsereg a szórakoztató irodalom egyik leglerágottabb lábszárcsontja.
Scalvi jó ritmusban mutatja be a szereplőket a nyitótörténetben. A szépséges megbízónak már a második oldalon kivillan a melle, a főhős pont úgy viselkedik, mintha ő lenne a Baker Street-i Denevérbarlangban klarinétozgató James Bond (még a bemutatkozása is a 007-est idéző, klasszikus "A nevem Dog. Dylan Dog."), viccesnek szánt segítőtársa, a híres amerikai komikusról, Groucho Marxról mintázott Groucho pedig már itt annyi agyzsibbasztó szóviccet nyög be, hogy egyáltalán nem bánnánk, ha a következő oldalon letépné egy éhes zombi a fejét.
A fejletépésre azonban a második, hasfelmetszős sztoriig kell várni. És ott is egy sorozatgyilkos teszi ezt egy angol lorddal az Agatha Christie-krimik legtipikusabb helyszínén, egy vidéki angol kúriában, ahonnan a gyilkosság idején senki sem tud észrevétlenül távozni a kint tomboló vihar miatt, így mindenképpen a vendégek közt kell keresni a tettest.
Valljuk be, nem sok ennél elcsépeltebb dramaturgiai fordulat létezik a ponyvairodalomban, Tiziano Scalvi azonban itt is önfeledten lubickol a műfaji toposzok között, Tarantinót megszégyenítő ügyességgel összelopkodva mindenhonnan a legjobb részeket.
Nagy erénye még a Dylan Dognak, hogy a jó sztoriíró mellé jó rajzolók társultak be - de ez mindig is alapkövetelmény volt a Bonelli kiadó összes híres fumettijénél. Nekem persze a Dampyr-sorozat Kaland-Játék-Kockázat-illusztrációkat idéző, realisztikusabb figurái és szépen kidolgozott hátterei jobban bejöttek Angelo Stano és Gustavo Trigo rajzfilmszerű stílusánál, mert itt sokszor csak a szereplők beszélnek buborékokban a semmi közepén, és jelzésszerűen van mellettük egy-egy szálkás vonalakkal papírra vetett telefon vagy gyertyatartó. Bezzeg ha meztelen lányokról van szó, hirtelen rögtön anatómiai pontossággal rajzolnak meg minden apró részletet!
Másodjára végigolvasva a kötetet viszont arra kellett rájönnöm, hogy ennek a sodró lendületű, '80-as évekbeli horrorvígjátékokat idéző sztorinak pont ez a kapkodós, vázlatrajzszerű stílus áll a legjobban.
Bekezdéseken keresztül lehetne még lelkendezni a Dylan Dogról, például hogy horrorrajongó geek legyen a talpán, aki Romero zombifilmjeitől Sir Christopher Lee vámpírfigurájáig minden belterjes kikacsintást elsőre dekódol a képregényből. Reméljük, gyorsan elfogy az a 400 példány, mert ez a siker nemcsak egy újabb duplarészes Dylan Dog-kötetnek ágyazhat meg még idén, hanem talán (tényleg csak talán!) az évek óta epekedve várt Dampyr 7-nek is!
Profi reklámkampány, olasz sztárvendég, kincset érő rajongói ereklyék
Az új Dylan Dog megjelenésére régen látott lelkesedéssel és egységfrontba tömörüléssel pörgött rá a teljes magyar képregényszakma. Már maga a kötet léte is a Fumax, a Vad Virágok, az olasz-magyar képregénybarátok és az örökmozgó Bayer Antal együttműködésének gyümölcse.
A hazai fumettiimádók maximálisan el lettek kényeztetve: márciusban Budapesten vendégeskedett a Dylan Dog egyik rajzolója, Angelo Stano, aki a Képregénybörzén egyedi rajzokkal dedikálta a nyomdából frissen kijött magyar Dylan Dogot a rajongóknak, másnap pedig képregényes előadást tartott az Olasz Intézetben.
Giovanni Gallota és Antonio Di Carlo kedvenc rajzolójukkal, Angelo Stanóval és kedvenc képregényükkel, a magyar nyelvű Dylan Doggal
A mi Dylan Dog-kötetünk ráadásul értékes kelet-európai ereklye: ebben a kiadásban ugyanis a külföldön már ismert két horrortörténet mellett helyet kapott négy képregényrajongó képregényrajzoló, Ábrai Barnabás, Tebeli Szabolcs, Felvidéki Mikós és Németh Gyula zseniális Dylan Dog-képe is. Nekem egyébként névrokonom, Gyula alant látható képe jön be a legjobban, mert Dylan Dognak rajzfilmszerű H.P. Lovecraft-arcot rajzolt:
