JK Rowling kiadta varázslatos rémmeséit

A

J. K. Rowling: Bogar Bard meséi – Rúnaírásból fordította: Hermione Granger, Animus Kiadó – Children’ High Level Group, Ford.: Tóth Tamás Boldizsár, 2008, 128 o., 1980 Ft

J. K. Rowling történeteinek kedvelői bizonyára nagy örömmel hallották már hónapokkal ezelőtt a hírt, hogy az írónő legújabb könyvének, a Harry Potter világába tartozó Bogar Bard meséinek világpremierje lesz, azaz egyszerre jelenik meg a könyv a világ több országában, s ami a legfontosabb, itthon sem kell várni, hanem az angol kiadással egy napon kaphatják kézhez az érdeklődők a kötetet. Korábban a magyar fordító, Tóth Tamás Boldizsár is csak a megjelenés napján kapta meg a legújabb Harry Potter könyveket, s ekkor láthatott neki a munkának – ennek volt köszönhető, hogy a magyar nyelvű könyvek jó fél év késéssel láttak napvilágot, bármennyire elégedetlenkedtek is az olvasók emiatt. Feltehetően most azért nem volt szükség a késleltetésre, mert a könyvben szereplő öt mese történetét mindenki ismerhette, hiszen az Amazon.com már egy éve közzétette és a Lumos nevű magyar honlap is le is fordította őket, így Rowlingnak nem kellett attól tartania, hogy a fordítók jó pénzért idejekorán kifecsegik a titkokat. Ráadásul az öt meséből egyet bárki elolvashatott a Harry Potter és a Halál ereklyéiben, ahol Hermione rögtönzött tolmácsolásában „hallgathatjuk meg”.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mitől izgalmas akkor a most megjelent könyvecske. A kisalakú, másfeles sortávval írt, 128 oldalas könyv több dolgot is tartogat az öt mesén kívül. Egyfelől Rowling bevezetőjét a varázslók meséiről – amelyek elsősorban abban térnek el az olyan általunk ismert és kedvelt meséktől, mint mondjuk a Hamupipőke vagy a Csipkerózsika, hogy a hölgy szereplők is hajlandók tenni valamit boldogulásuk érdekében, „nem a durmolás világrekordját próbálják megdönteni” (Rowling). Hozzá kell még tennem, hogy e meséknek igen egyértelmű tanulsága is van – nem úgy, mint mondjuk a Hófehérkének –, s ezeknek megfejtéséhez külön segítséget nyújtanak Albus Dumbledore, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola egykori igazgatójának megjegyzései, melyeket minden mese után elolvashatunk. A másik érdekesség ugyanis ezek a mesékkel általában azonos hosszúságú jegyzetek, amelyeket az idős varázsló fűzött a történetekhez. Ezek helyenként a mese történelmi hátterét kutatják – mint a Nyiszi nyuszi és a locsifecsi fatönk vagy A három testvér meséje esetében –, máskor főként régi, Roxfortbeli anekdotákkal áll elő az igazgató – A szerencse színes szökőkútja esetében – vagy éppen a történet fogadtatásáról és tanulságáról mesél – A varázsló és a pattogó fazék illetve A mágus szőrös szíve esetében.

Tóth Tamás Boldizsár fordításai kellemesen szórakoztatóak, Dumbledore stílusa illik a Harry Potter könyvekben megismert idős mágushoz. Tudjuk, hogy Rowling legendás lényeinek nevét Tóth Tamás Boldizsár lefordította, ám mivel a Legendás állatok és megfigyelésük című kötetben az írónő nem engedélyezte a lények nevének fordítását, ez eddig hivatalosan nem láthatott napvilágot. Itt azonban Tóth Tamás Boldizsár, ha csak teheti, a saját maga gyártotta neveket alkalmazza a megjelenő lényekre. Kár, hogy a kevés szereplő nevével nem vesződött, így az angolul nem kicsit beszélőnévnek számító Luckless lovag neve nem változott, ahogy Ása, Altéda és Amáta nevei is csak helyesírásukban magyarosodtak. Végül a könyv különlegességének számítanak még az írónő illusztrációi. Bevallom, ezekből többet vártam, de a keveslésnek az lehet az oka, hogy Dumbledore megjegyzéseihez nem készült illusztráció, így a könyvnek legalább a fele képek nélkül maradt. Minden meséhez három rajz készült: egy kicsi a címnél, amely a történet esszenciáját hivatott kifejezni, és két illusztráció a szöveg mellett. Ezek egyike többnyire árnykép-szerű, a másik részletes, valamilyen tárgyat vagy pillanatot emel ki. Ezen felül minden lapon láthatók a borítóhoz hasonlóan kanyargó rózsaindák.

A könyv értékesítéséből származó bevételt Rowling a Children’s High Level Groupnak adományozza majd. Ezt, a nevelőintézetekben élő gyerekeket megsegítő alapítványt az írónő 2005-ben hozta létre Nicholson of Winterbourne bárónővel, akinek utószava nagy vonalakban be is mutatja az olvasóknak az alapítvány tevékenységét. Bár ez az utószó a könyv legkevésbé izgalmas része, a tény, hogy az újabb hatalmas bevételt Rowling (ismét) jótékonykodásra fordítja, még egy érv amellett, hogy beszerezzük a könyvet.