Vámos Miklós: Húrok
Európa Könyvkiadó, 2013, 527 oldal, 2800 HUF
B+
Különös dolog az életműsorozat-kiadás. Főleg, ha a könyvek szerzője még életben van. Mintha már életében szobrot állítanának neki. Pedig ezt Vámos Miklós szerint is leginkább a már az élők sorából eltávozott alkotók tiszteletére szokták tenni. E kissé baljóslatú ómen ellenére ő mégis kötélnek állt, s így az Európa Kiadó jóvoltából elindulhatott az eddig írt műveinek újrapublikálása. E sorozat kilencedik darabja a Húrok. A cím a két kisregényt tartalmazó kötet (Teniszezz velem!, 1988, Ha én Bródy volnék, 1994) közös nevezőjét hivatott hangsúlyozni: a teniszütő és a gitár egyik lényeges részére utal. A címadás a két mű erőltetett összekapcsolását sejteti, ám olvasás közben rájövünk, a Húrok azok közé a ritka kompilációk közé tartozik, amikor az egymástól függetlenül, eltérő időben készült írások szépen kiegészítik egymást. A központi tárgyak hasonlóságán kívül az alkotásokat összeköti a műfaj és az írói beszédhelyzet. Tényirodalomnak álcázott vallomások ezek, melyek a szerző szenvedélyévé vált hobbijait mutatják be az olvasónak. Nincs itt igazán elidegenítve egymástól a beszélő és a szerző. Konkrétan: megtudhatjuk, hogy Vámos Miklós szeret teniszezni és gitározni.
Bevallom, hogy engem nem különösen érdekel a tenisz. Viszont nagyon szeretném, ha érdekelne. Abban reménykedtem, hogy a Teniszezz velem! elolvasása után (közben?) meg sem állok a szomszédos pályáig. Sajnos ilyen indulatok nem kerítettek hatalmukba. A könyv rendkívül alaposan ismerteti a játék szabályrendszerét, én pedig elvesztem a röpték és félröpték kavalkádjában. Persze aki teniszezik, valószínűleg osztja az író lelkesedését mondjuk a különböző adogatástechnikákat illetően, és cinkosan összekacsint vele. Mi laikusok pedig irigykedünk, hogy miből maradunk ki. (Ám azért nekünk is jut egy kis csemege: a sport történetét és illemkódexét bemutató rész például a kívülállók számára is szórakoztató.)
A Lehetetlen óta tudjuk, Vámosnak jól megy a portréműfaj. A Ha én Bródy volnék azt bizonyítja, nem csak virtuálisan. A szerző állítása szerint az volt a könyv apropója, hogy bár sokáig győzködte Bródy Jánost (B.J.), írja meg önéletrajzát, a zenész/szövegíró csak nem akart kötélnek állni. Így ő (V.M.) volt kénytelen a hiányt pótolni. Az így született írás azonban nem csak B.J. legfontosabb életrajzi tényeivel ismertet meg bennünket, hanem a hatvanas-kilencvenes évek Magyarországának szociográfiai keresztmetszetét is adja. Sőt, a 2000-es évekét. Az új kiadás előkészítése során ugyanis V.M. nem tudta megállni, hogy néhány helyre ne toldjon be releváns megjegyzést. A múlt mellé így kerülhettek olyan kontrasztos aktuálpolitikai kiszólások, mint például a Nemzeti Színház igazgatóváltása. S ami különös ezekben a kiegészítésekben, hogy ezúttal az író nem rejti el saját véleményét, nem óvatoskodik, hanem karakánul kiáll saját meggyőződése mellett. Ez a politikai színezetű színvallás nem túl gyakori, nem is biztos, hogy illendő, de vajon tényleg mindig, minden körülmények között tartania kell a száját a közszereplőnek?
Szerző: Strickland-Pajtók Ágnes
