Túl a mellszőrzet poétikáján

Burden | 2009. november 11. |

Gerevich András: Barátok

Kalligram, 2009, 88 oldal

 

Gerevich András új kötete vallomásos versek gyűjteménye. Olyan verseké, amelyek a homoszexuális férfitapasztalatot igyekeznek megfogalmazni a lehető legpontosabban, és legszemélyesebben. A homoszexuális tapasztalat szerkezetének feltárása, lényegi pontjainak kitapintása és kirajzolása persze itt nem pszichológia, vagy politikai, hanem első sorban nyelvi feladat. A Barátok című kötet nem tesz mást, mint folytatja ennek az önként vállalt feladatnak a teljesítését, folytatja a sötétben tapogatózást. A versszövegek tétje tehát éppen az, hogy sikerül-e érvényes nyelvet találni ehhez a ma még alig-alig megfogalmazott tapasztalathoz. A válasz egészen egyszerűnek tűnik: hol sikerül, hol meg nem.

Részlet a kötetből itt >>>

A kötet címadó verse, a Barátok éppen a szóvá tétel problematikusságára hívja fel a figyelmet:

„A felhős ég alatt feketék a fák./Sehol egy ember. Csend. Repülök./ Rég láttalak. Hiányoztál. (…) Tíz éve jól cserben hagytál – nevetsz, /figyeled, ahogy lesütöm a szememet./Olyan mindegy, mondod, rég volt már.”

Ebből a versből az derül ki, amit egyébként már amúgy is tudunk: a szerelmes beszéd egyáltalán nem könnyű. Mindig ugyanazok a szavak, mondatok hangoznak el. A szerelemnek nincs kitüntetett nyelve, vagy ha van, az a szerelem miatt kitüntetett, és nem önmagáért. Ugyanazok a banalitások pattognak, férfi és nő között: a szerelmes civakodás, a szerelemvallás oly régen ismert közhelyei. És a nehéz az, hogy nincs ez másként férfi és férfi között sem. Homoszexuális férfiak sem tudnak más nyelven civakodni, más nyelven perelni és szerelmet vallani, mint egy heteroszexuális pár. A kötet olvasása közben minduntalan azzal játszottam, hogy a szóbeli aktusokat mesterségesen átfordítom magamnak. Mintha a lírai alany, vagy éppen a tárgy nem is férfi lenne, hanem nő. A homoszexuális lírai alany sem vágyakozik másképpen. Férfi vagy nő után epekedni ugyanazt jelenti, ezt nyelvileg sem könnyű másként megfogalmazni. (Buszon, Stalker)

Talán innen erednek e nyelvi kísérletezés legszembeötlőbb buktatói is. Gyakran feltűnik például, hogy a szövegek hagyományok között keresgélnek. Ahogy arra Vári György kritikája is rámutat, nem lehet nem észrevenni a Pilinszky Jánosra és József Attilára való utalásokat. Úgy tűnik, a hagyomány megtalálása némiképpen segít a nyelvileg nehezen megközelíthető tapasztalatok megfogalmazásában.

„Barátnőd van, emlékeztetsz,/láttam, hogy gyengéden megérinted:/összetartoztok, ahogy együtt álltok, és már családot is remélek neked./Mégis, mikor egy forgatáson ácsorogtam, és a vállak fölött téged lestelek,/ úgy megrémült, szinte földbe nőtt.”

(A francia mozis)

Szinte adja magát a felismerés, nincs szükség különösebb műveltségre, itt bizony az Íme, hát megleltem hazámat és a Francia fogoly egy-egy mozzanata köszön vissza.
 
A buktató talán az lehet, hogy az utalások olykor túlzottan közvetlenek. Kétségtelenül vannak ügyesen szőtt intertextusok a versekben, de előfordulnak annyira közvetlen allúziók is, amelyektől úgy érzi az ember, mintha egészen másik verseket olvasna. Vannak olyan ösvények itt, amelyeken az olvasó hajlamos eltévedni, és azon kapja magát, hogy a szöveg megértése helyett mondjuk, Pilinszky-verseket próbál felidézni az emlékezetéből. A másik észrevételem, hogy a megrázó személyesség néha-néha tolakodó közhelyeket csal elő. Ilyenek a lírai énben élő gyermek, vagy az örökké átfordítandó homokóra, a marékszám nyelt Xanax satöbbi.

„Leülök a játszótéren,/és elszívok egy szál cigit./A visítozásban visszavisít/belőlem ez a gyermek/aki bennem él,/aki én vagyok háromévesen:/piócaként tapad/lelkem hasfalára.”
(Gyermekem)

„Tavaly napra pontosan tudtam én is,/mert hetekkel korábban kiszámoltam,/mikor lettem napra annyi idős,/mint az apám volt, amikor megszülettem./Unalmas hétköznap volt, szerda,/reggel az ágyban kortyolgattuk a kávét,/szúrt a borostád, ahogy megcsókoltalak, /mint bennem a tudat, hogy nem lesz,/ki a homokórát újból megfordítsa."
(Családi időszámítás)

„Kimértük magunknak az éjjelt:/te marokra nyelted a Xanaxot,/én egyesével, félve, el ne fogyjon./Beveszem és visszaalszom.”
(Inszomnia)

Persze, az elvétve megtalálható gyengébb megfogalmazások ellenére a kötet nagyon is egyben van. A Barátok túllép a mellszőrzet poétikáján, a versekben a homoszexuális tematika úgy tárgyiasul, hogy a lírai én élményanyaga a homoszexuális tapasztattól idegen olvasó számára is izgalmas lehetőségeket tartogat. A kötet nyitóverse, a Búcsú Londontól vagy az Anya és fia túlmutatnak azon, hogy a homoszexuális tematika adekvát megszövegezésének kísérletei legyenek. Olyan versek ezek, amelyek az emberi természetről, a szerelem dinamikájáról, az időhöz való viszonyulás lehetőségéről is képesek újat mondani. Bárhogyan dönt, bármilyen feladatot vállal, a lírikusnak talán ezek lehetnek a legszebb pillanatai.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.