D
Dan Simmons: Káli dala. Delta Vision, 2007.
Simmons az utóbbi húsz évben az amerikai fantasztikus-irodalmi scene egyik érdekes alakjává nőtte ki magát, szokták az "intelligens horror" képviselőjeként is emlegetni, amely jellemzés azonnal fanyalgásra késztet: a nagyképűsködés egy olyan elemi-zsigeri műfajnál, mint a horror, mindenkinek árt.
A Káli dala igazi kultregény, a nyolcvanas évek egyik legjobbjának tartják, így meglehetős elvárásokkal csaptam bele - a Delta Vision Kft. A KÉPZELET MESTEREI sorozatának keretében jelent meg. A szériát csak ajánlani tudom (pl. Gene Wolfe metafantasy-t adnak ki, csak így tovább!). Ezt a Dan Simmons könyvet viszont nem fogom.
Az az igazság, hogy megfelelő helyismeretre lenne szükségem ahhoz, hogy alapos kritikát tudjak írni: Simmons az amerikai értelmiségi pár kalkuttai útját hamisítatlan pokoljárásként ábrázolja. Amennyiben a környezet leírása túlzásokba esik (az összes indiai korrupt, gátlástalan, a nyakadat húsz fillérért felskiccelő, pöceszagú félember), akkor a Káli dala az egyik legpofátlanabb rasszista pamflet, amit életemben olvastam. Igazság szerint hajlok eképpen értelmezni a könyvet - nem létezik, hogy még a világ legdzsuvább helyein se ütközzünk legalább néhány gerinces emberbe.
A környezettanulmányból adódó problematikát félretéve, a Káli dalának a pusztán műfaji olvasata sem taszajt le a lábamról: félelmet, feszültséget nem nagyon képes kelteni (csak xenofób undort, lásd fentebb). A megoldások, amelyeket Simmons használ, kopottak, jobb és izgalmasabb könyvekben már olvashattunk sok hasonlót. A befejező, szörnyűséges blikkfang (ja igen: ki az a fasz, aki a csecsemőkorú gyerekét magával viszi egy közismerten a nyomornegyedeiről hírhedt pokolvárosba?) egyedül az, ami esetleg felrázhatja az embert - persze ilyenkor nem árt átlátni a szitán: a filmeseknél közismert, hogy ha az utolsó öt percet sikerül emlékezetessé tenniük, lett légyen akármekkora szar is a filmjük egészen addig, minden megbocsáttatik. Mi viszont ne felejtkezzünk meg a könyv első 200 oldaláról.
Egyébként nagyon bírom a széria borítóit, egyediek, bár pont a Káli dalánál kicsit elcsúszott az első és hátsó borítóra egyaránt pozicionált kompozíció. Vagy nem, és lehet hogy eleve ilyennek tervezték.
